Musorujsag
Élő Eredmények

Ismét Bottas volt a leggyorsabb, műszaki hiba Verstappennél

Ismét Bottas volt a leggyorsabb, műszaki hiba Verstappennél

Boxutca
A második szabadedzést is a Mercedes vitte Imolában: a leggyorsabb kört Valtteri Bottas futotta, a második helyen pedig a csapattárs, Lewis Hamilton végzett. A nagy rivális, Max Verstappen eközben rengeteg időt veszített, miután autója már az edzés elején megállt.

Péntek délután kezdetét vette a második imolai szabadedzés, ami már relevánsabb eredményeket ígért, mint az első, kissé kaotikusra sikeredett gyakorlás, melybe több a közvetítést és a telemetriai rendszert illető technikai probléma is bezavart az F1 angliai központját érintő áramszünet miatt. A probléma délutánra szerencsére megoldódott.

Mint az első edzés előtt, ezúttal is mindenki a Mercedes és a Red Bull köreinek alakulására volt kíváncsi, a bikások azonban hamar elveszítették Max Verstappent, akinek egy, feltehetően a hajtásláncot érintő műszaki hiba miatt félre kellett állnia…

A Red Bull tehát a második edzésen csak Sergio Pérezre támaszkodhatott, aki pedig az első edzésen veszített értékes időt az Esteban Oconnal való koccanás, és az abból következő defekt miatt.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

A Mercedes eközben jól kezdte a gyakorlást, az első gyorskörök után ugyanis a délelőtti edzés legjobbja, Valtteri Bottas állt az élen, Lewis Hamilton pedig a második helyet foglalta el a tabellán. A harmadik ekkor Carlos Sainz volt, majd Esteban Ocon és az első edzésen is meglepően jól teljesítő Nicholas Latifi érkezett a Williamsszel.

Sainz mellett a csapattárs, Charles Leclerc is biztatóan kezdett a Ferrarival, az ő leggyorsabb körét azonban (amivel ő is befért volna a legjobb négy közé) elvették pályaszélesítés miatt.

Az edzés felénél Pierre Gasly is megvillant az Alpha Taurival: a francia a második helyre ugrott elválasztva a Mercedes versenyzőit, lemaradása pedig mindössze 78 ezred volt Bottashoz képest. Az olasz csapat tehát jelezte, oda kell tenniük magukat a középmezőny csapatainak, ha le akarják győzni őket hazai pályán (a pályán, amin tavaly is kiugróan jól teljesítettek). Hamilton később jobb kört futott a franciánál, csapattársát viszont nem tudta átugrani.

Gasly mögött ekkor a Ferrari versenyzői tanyáztak Sainz, Leclerc sorrendben, majd Pérez jött és Cunoda Juki az Alpha Tauri másik autójával.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Az eredmény az edzés második felében már nem sokat változott, a csapatok ugyanis – ahogyan azt már megszokhattuk – ezekben a percekben a hosszabb etapokkal foglalkoztak, vagyis megtankolt autóval küldték pályára pilótáikat, hogy azok versenyszimulációkat végezzenek.

A gyakorlásnak végül, akárcsak a délelőttinek egy piros zászlós fázis vetett véget, miután Leclerc kicsúszott az utolsó kanyarban. A monacói szerencsére megúszta az ütközést, a Ferrari szerelőinek viszont bőven lesz dolguk az autóval, melynek első része alaposan megsérült. Szerencse a csapat szerencsétlenségében, hogy mivel csak három perc volt hátra, már nem veszítettek jelentős időt.

Ami tehát az állást illeti, ismét Bottas végzett az élen (ezzel a finn eddig 100 százalékos), majd Hamilton, Gasly és a Ferrari két versenyzője jött Sainz, Leclerc sorrendben. Pérez végül hatodik lett a talpon maradt Red Bull-lal, a fiatal Cunoda pedig hetedik az Alpha Taurival. A legjobb tízbe rajtuk kívül Lando Norris, Antonio Giovinazzi és Lance Stroll fért még be, a nap meglepetésembere, Latifi pedig végül tizenkettedik lett.

A hétvége programja szombat délelőtt folytatódik majd a harmadik és egyben utolsó szabadedzéssel, ami 11 órakor startol majd. Az M4 Sport természetesen azt a gyakorlást is élőben közvetíti majd, a műsor 10:55-kor indul.

A második szabadedzés végeredménye:

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak