Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: Nem tudom, hogy csinálom, de tudom, képes vagyok rá

Hamilton: Nem tudom, hogy csinálom, de tudom, képes vagyok rá

F1
Sem Lewis Hamilton, sem a Mercedes nem számolt azzal, hogy a pole pozícióból vághat neki az Emilia-Romagna Nagydíjának. A brit büszke arra, hogy egy különleges körrel érte el a lehetetlennek tűnőt.

Ha így folytatja a Mercedes és Lewis Hamilton, aligha folytathatja így… Címvédőként, bajnoki éllovasként, bahreini győztesként és immáron imolai pole-szerzőként is arról beszélnek, hogy ők az esélytelenek, akik csak üldözik a Red Bullt, ám minél többször tűnik föl a nevük az első pozícióban, annál nehezebb lesz megmaradniuk ebben a szerepben.

Egyelőre elmondhatják, nem csak „vetítés”, amit csinálnak, hiszen ellenfelük továbbra is jeleket ad arról, hogy a nyers tempót tekintve talán bennük van több. Ám amíg ezt Max Verstappen és a Red Bull nem tudja következetesen kihasználni, addig csak Hamiltonék önbizalmát és lendületét növelik.

Imolában márpedig ez a mostani időmérőn ugyanúgy nem sikerült Verstappennek, ahogyan a bahreini versenyen sem. Hogy az utolsó Q3-as körben elkövetett hibája nélkül milyen időeredményre lett volna képes, azt már sosem tudjuk meg. Azt viszont láttuk, hogy Hamilton mit tudott kipréselni a „fekete nyílból”. Elmondása szerint pályafutása 99. pole pozíciójára sem ő, sem a csapata nem számított ezen a szombaton.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

„Őszintén szólva a mai nap egy hatalmas sokk volt. Még most is alig hiszem, mivel egyáltalán nem számítottunk arra ezen a hétvégén, hogy ennyire szoros csatát vívunk a Red Bullokkal, éppen ezen a pályán. A hőmérséklet alacsonyabb, és közelebb vagyunk hozzájuk. Viszont az időmérő előtt nem gondoltam volna ezt. Max hat tizeddel volt előttünk, és ezt látva arra gondoltam: Jézusom, fogalmam sincs, hogyan győzzük le őket” – mondta hitetlenkedve a címvédő.

Bahreinben büszkén állapította meg, sikerült valami extrát előhúznia a kalapból, ezzel nyertek. Most ugyanígy érzi. „A hétvégén próbáltunk lépésről lépésre haladni, és elkerülni, hogy akár csak egy lépést is tegyünk a rossz irányba, valamint kerültük a hibákat. Építkeztünk. Ezen a pályán építkezni kell, nem lépheted át a határt, mert akkor a kavicságyban vagy a füvön kötsz ki. Láttuk, mennyien hibáztak. Szóval építkezni kell, és nagy figyelmet igényelt az az egy kör.”

 

„De ez a feladatom, és tudom, hogy képes vagyok megcsinálni ezeket a köröket, amikor szükség van rá. Nem tudom, hogyan csinálom, de hálás vagyok, hogy vannak ilyen pillanataim.”

Az említett győztes köre a Q3-as első próbálkozásakor jött össze, Hamilton azzal szerezte meg az első rajtkockát. Második nekifutásra pár század hiányzott, amit elmondása szerint a kör elején hagyott a pályán. Elmondta, az motiválta erre a teljesítményre, hogy a harmadik szabadedzés alapján tudta, hátrányban vannak a Red Bullhoz képest.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

„Amikor láttam a Red Bull-lal szembeni lemaradást, tudtam, hogy hat tizeddel nem tudok gyorsabban menni. De leszegett fejjel dolgoztunk tovább, finomítottunk az autón az időmérőre. Nagyszerű stratégiát követtünk, tiszta volt előttünk a pálya. A közepesen megvolt a szükséges idő, ezért utána gyakorolhattam a lágyon.”

 

„Az időmérő előtt tudtam, hogy valami különlegesre lesz szükség a végén a Red Bull legyőzéséhez, a létező legtökéletesebb körre, amit tudok, és egy kicsit még annál is többre. Annyira gyorsak voltak egész hétvégén!”

„Nem tudtam, hogy meg tudom-e csinálni. De a Q3-as első körben két kanyar után nyertem egy tizedet, és éreztem, hogy jó körön vagyok. A második szektorban viszont veszítettem egy kis időt a tizenkettes kanyarban. A második körömön az első két kanyarból egy tized hátrányból jöttem ki, a kilencesnél pedig már másfélnél jártam. A középső és az utolsó szektorban viszont vissza tudtam ezt hozni. Szóval ha ezt a két kört összeraknánk, az lett volna az igazán tökéletes kör. De így is nagyon elégedett vagyok az első körrel” – elemezte az időmérőjét

Megkérdezték, egy polcra helyezi-e ezt a körét az általa gyakran élete köreként emlegetett 2018-as szingapúrival, ami akkor „esélytelenként” hozott pole-t számára. „A múltkori versenyen láthattuk, le vagyunk maradva a Red Bulltól, de ezen a hétvégén ez a különbség csökkent. Ez egy igazán tiszta időmérő edzés volt. Az ember folyamatosan finomít a teljesítményén, és örülök, hogy nekem ez még mindig sikerül. Nagy meglepetés a mai, a csapaton belül senki sem számított arra, hogy miénk lesz a pole pozíció. Persze nyilván ezért küzdünk. És ez volt a létező legtisztább kör, amit össze tudtam rakni. És még egy kicsivel jobb is annál. Hogy volt-e olyan jó, mint a szingapúri? Más a hangulata, de határozottan jó!” – felelte mosolyogva.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

Bahrein után tehát másodszor is sikerült megtréfálniuk a „gyorsabb” Red Bullt. A különbség annyi, hogy a mostani győzelmük csupán részsiker, pont nem jár érte. Hamilton tudja, ezen a szinten kell maradniuk a folytatásban is. „Bahreinben kiderült, hogy ilyen körökre lesz szükség, hogy a csapatunknak a tökéletesség közelében kell dolgoznia, és minden követ meg kell mozgatnia. Minden hétvégén ez a terv, de most nem hagyhatjuk, hogy akár csak egy lépést is tegyünk visszafelé. Teljes gőzzel megyünk, de még mindig mi vagyunk a vadászok” – állítja.

„Ma kicsit szerencsések voltunk, mert nekik nem jött össze a tökéletes kör. Mi mindannyian rendkívül magas szinten működünk most, a különbségek pedig csak ezredek közöttünk. Mindannyian elmondhatjuk utólag, hogy gyorsabbak is tudnánk lenni, de végső soron az számít, amit az adott pillanatban csinálsz. Mi erre fókuszálunk.”

Utolsó megjegyzésének alighanem a Red Bull és Verstappen volt a céltáblája. Azokban a bizonyos pillanatokban ők ugyanis egyelőre többször is meginogtak. Vajon meddig marad így?

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak