Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton vigasztalta a hibája miatt magát emésztő Norrist

The Race, Twitter
A törölt körideje miatt az imolai harmadik rajtkockát elveszítő Lando Norris nehezen bocsátja meg magának a szombati hibáját, de címvédő honfitársa igyekezett lelket önteni belé.

„Mindenkit cserbenhagytam. Akkor, amikor nem akarsz elkövetni hibákat, én elkövettem egy nagyot. Csalódtam magamban” – nyilatkozta Lando Norris az Emilia-Romagna Nagydíjának időmérő edzése után, melyen egy pályaszélesítés miatt maradt le a harmadik rajtkockáról a McLarennel. Norrisnak az utolsó Q3-as eredményét törölte az FIA, miután egy kicsivel négy kerékkel elhagyta a pályát a 9-es kanyarban. A köre, amitől megfosztották, jobb volt Max Verstappen harmadik helyet hozó idejénél, vagyis a brit erőből győzhette volna le a Red Bull bajnokesélyesét egy McLarennel.

A végül a 7. rajthelyet megszerző versenyzőt később újra megkérdezték, nem érzi-e úgy, hogy túl szigorú volt önmagával. „Nem. Még most is tartom, amit mondtam. Ez történt” – utalt a cserbenhagyásos kijelentésére.

 

„Harmadiknak kellett volna lennem. Szóval nem vagyok boldog azzal, amit csináltam. Persze már önmagában pozitívum, hogy harmadik lehettem volna.

Az egész időmérőm nagyon erős volt, és nemcsak a kilences kanyar volt jó, hanem a kör egésze. Az első szektorom is nagyon erős volt. Szóval harmadiknak kellett volna lennem, és ezzel nagyobb esélyem lenne sok pontot szerezni a versenyen.”

Lando Norris (Fotó: Lando Norris/Twitter)

Elismerte, meglepte őt, amikor közölték, hogy oda az eredménye, mivel az ívét nem érezte másnak abban a körben, és nem tudta, hogy letért a pályáról. „Ennek az lehet az oka, hogy az összes körömön nagyon közel voltam a határhoz, és nagyon hasonlóak voltak ehhez. Csak pár centiméter maradt. Az autóban ülve ezeket a centimétereket nem érzed folyamatosan” – magyarázta.

Noris a nap végén a közösségi oldalán is emésztette magát a történtek miatt. Egy csalódott képet osztott meg magáról, azt írva mellé: „Így érzek jelenleg. Centikre voltam a harmadik helytől. Az én hibám, rosszul mértem fel, és törölték az időmet. Sajnálok mindenkit a McLarennél. Elszúrtam. Ma többet érdemeltetek ennél.”

A hozzászólók között egy ismerős név is vigasztalni próbálta: Lewis Hamilton.

 

„Senki sem ostorozhat, hogy nem adtál bele mindent. Elképesztő kör volt, és jó látni villanni téged és a csapatot. Lépj tovább, gyerünk versenyezni!”

– írta a hétszeres világbajnok.

Úgy fest, Imola már csak ilyen hely. Hamilton egy évvel ezelőtt egy másik csalódott fiatal honfitársába próbált lelket önteni. Akkor George Russell hibáztatta magát a verseny után, hogy buta bakijával elpazarolta a Williams ritka pontszerzési lehetőségét.

Lando Norris (Fotó: XPB)

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint sokat elárul Norrisról az, ahogyan a helyzetet kezeli.

 

„Ez tipikus Lando. Hozzátartozik a személyiségéhez. Nagyon önkritikus. Ezt a korábbi években is láthattuk. Ugyanakkor ő az a fickó, aki képes félretenni ezt, legkésőbb vasárnap délelőttig.

És onnantól már csak a rá váró feladatra fog összpontosítani. Szenzációs munkát végzett ezen az időmérő edzésen, szárnyalt. Jó látni, hogy ennyire otthon érzi magát az autóban. Ami az ilyen helyzeteket illeti, most kapott tőlem egy ölelést, amit nem szeret. De biztosra veszem, hogy vasárnap délelőtt újra összeszedett lesz” – mondta Seidl.

További tartalmak