Musorujsag
Élő Eredmények

McLaren: Gyorsabb a Ferrari, mint vártuk

McLaren: Gyorsabb a Ferrari, mint vártuk

Sky Sports
Újabb szoros csatát vár Lando Norris a Ferrarival, de attól tart, a vörösök lépéselőnybe kerültek Imolában.

Legutóbb Bahreinben villogtak a jobbnál jobb köridőkkel pénteken a McLaren versenyzői, ezúttal Imolában mindkét szabadedzésen csak az egyik versenyzőjük neve tűnt föl a top 10-ben, és annak is csak a második felében. Lando Norris délutáni 8. helyet érő körén Valtteri Bottastól 0,9 másodperccel maradt el, de szintén távol volt az Alpha Tauri és a Ferrari jobbik versenyzőitől is, miközben Daniel Ricciardo csak a 18. helyen végzett, köszönhetően annak, hogy a leggyorsabb körét pályaelhagyás miatt törölték. Az egyébként csak a 11. helyre hozta volna föl.

Bármennyire is élvezik Norrisék az Imola által jelentett kihívást, elmondható, a pálya nem fekszik annyira az autójuknak, mint a szahíri. „Nagyon élvezetes a pálya. Sokkal keskenyebb, mint Bahrein, inkább gyors és közepesen gyors kanyarokkal. Komoly kihívás, nehéz összerakni a kört rajta, mert piszkos, huplis, szűk. De ez is klassz benne” – mondta a brit tehetség, majd a lényegre tért. „Egyelőre nincs jó formában az autónk. Nem nyugtattuk le úgy, mint Bahreinben.”

„Kicsit nehezebb vele, de erre számítottunk a tavalyi év után, amikor ugyancsak nehezebb dolgunk volt itt, mint Bahreinben. Egyes pályákon jobban működik az autónk, és tudtuk, hogy ezen kicsivel nehezebb dolgunk lesz. De szépen javultunk a két edzés között, remélhetőleg szombatra is tudunk.”

Lando Norris (Fotó: XPB)

A McLaren legfőbb ellenfelének ezúttal is a Ferrari és az Alpha Tauri tűnik, ám a péntek alapján mintha most a két olaszországi csapat lenne lépéselőnyben. Norris elismerte, különösen a maranellóiak remeklése volt figyelemreméltó számukra. Carlos Sainz a 4., Charles Leclerc az 5. időt autózta délután, de utóbbinak volt egy törölt köre, amivel a nap leggyorsabbja lehetett volna. „Bahreinben a kanyarok többségében egyértelműen gyorsabbak voltak nálunk, még ha nem is mindben. Itt nagyon gyorsak. Ez nem jött váratlanul, viszont egy kicsit gyorsabbak is talán, mint amire számítottunk” – ismerte el Norris a Ferrariról.

 

„Tudtuk, hogy egyes versenyeken mi lehetünk elöl, másokon meg ők. De ez a Ferrari. Ha van csapat, amelyik nagy javulást érhet el, azok ők. Szóval nem meglepetés. Gyorsabbak, mint vártuk, de nem ért minket sokként.”

Csapattársa, úgy érzi, autójuk a pénteki formájában nem feltétlenül top 10-es autó, ám reméli, hogy az időmérő edzésig azzá tudják tenni. „Nehéz edzés volt. Törölték a körömet a kilences miatt. Nem sokon múlt, és holnap már nem futhatok szélesre. Meg fogjuk vizsgálni, miben javulhatnánk még. Kell pár változtatás, ha kényelmesen a Q3-ba akarunk kerülni, mert most még nem tartunk ott. A pálya klassz, élvezem, de versenyképessé kell válnunk a folytatásra.”

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

A McLaren Bahreinben kicsit gyengébb volt az időmérő edzésen, és jelentősen fölerősödött a versenyre. Akkor ez elég volt nekik az éppen fordított utat bejáró Ferrari legyőzéséhez. Imola viszont más terep, ott előzni nehéz, így kulcsfontosságú lesz a rajtpozíció. Ricciardo előrebocsátotta, ezt az autójuk hangolásánál is szem előtt tartják.

 

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy úgy állítsuk be az autót, hogy vasárnap legyünk vele gyorsak. Nagyon nehéz itt előzni, ezért nem engedhetjük, hogy túl rossz rajtpozícióba kerüljünk.

Igen, jó gyorsnak lenni sok üzemanyaggal, de ami engem illet, én maximálisan az egykörös teljesítményre fogok rámenni, és próbálom a lehető legjobb rajtpozíciót megszerezni, hogy ott legyek, mint tavaly, hátha benne lehet egy dobogó. A szombat délután nagyon fontos lesz” – állapította meg a tavalyi imolai dobogós, aki egy éve elsősorban Sergio Pérez elszúrt taktikájának és a futamvégi kavarodásnak köszönhette a top 3-as eredményét a Renault-val.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak