Musorujsag
Élő Eredmények

Még Hamilton is fölfigyelt a remeklő Alpha Taurira

Még Hamilton is fölfigyelt a remeklő Alpha Taurira

F1, Motorsport-Magazin, Racefans
Az Alpha Tauri eddigi egyik legjobb pénteki edzésnapjának nevezte Pierre Gasly az Imolait. A Ferrarinak és a McLarennek is résen kell lennie.

Tudva, mennyit teszteltek az elmúlt hónapokban a faenzai gyáruktól nem messze fekvő imolai pályán, nem volt meglepetés, hogy az Alpha Tauri pénteken egyből gyorsnak bizonyult az első szabadedzésen. Formájukat viszont ezek után is sikerült tartaniuk, ami egyelőre a Ferrari mellett őket teszi az Emilia-Romagna Nagydíjának sötét lovává.

A csapattal harmadik szezonját teljesítő, a délutáni tréningen Valtteri Bottastól csupán 0,078 másodperccel elmaradó és ezzel harmadik Pierre Gasly lelkesedése mindent elárult. „Ez volt a csapatunk egyik legjobb péntekje. Délelőtt egy negyedik hellyel kezdtünk, aztán harmadikak lettünk délután, és nagyon közel voltam a legjobbakhoz. Az autó az első körtől jó volt, egészen keményen nyomtam, úgy vezettem, ahogyan akartam. Ez egy sikeres nap volt” – értékelt a francia.

Az Alpha Tauri egy körön és a hosszú etapokon is gyorsnak bizonyult – utóbbi téren gyorsabbnak is, mint a Mercedes. Ennek hátterében viszont az állt, hogy a csillagosok délután bevallottan játszottak a motorteljesítménnyel, és lejjebb tekerték az erőforrásukat. Hogy mennyire, arról árulkodott Gaslyék motorerőt kihangsúlyozó szakaszokon nyert fél másodperce. Nem kizárt, hogy a leggyorsabb körük és előkelő helyezésük is a magasabb teljesítményfokozat eredménye.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Versenyzőjük elismerte, mivel Imolában nehéz előzni, nagy hangsúlyt fektettek az időmérős szimulációkra. „Főleg a rövid etapokra összpontosítottunk a lágy gumikon, hogy lássuk, milyen tempóra vagyunk képesek. Aztán megtankoltunk, és teljesítettünk pár kört a vasárnapi versenyre készülve.”

Miután a Red Bullnak voltak problémái a nap során, a márka ezúttal B-csapatával képviseltette magát az élmezőnyben. Teljesítményüket még Lewis Hamilton is figyelmeztetésnek vélte. „Az Alpha Tauri nagyszerű munkát végzett. Elképesztően gyorsnak tűnnek. Igazán klassz, hogy Pierre-nek ennyire jó autója van. Örülök, hogy elöl látom” – mondta a címvédő.

A csapatnak már tavaly is erős pályája volt Imola. Gasly a második sorba kvalifikálta magát, Danyiil Kvjat pedig a 4. helyen ért célba a versenyen. Elbizakodottá azonban nem teszi őket a jó szereplésük. „Nyugodtnak kell maradnunk, és a célra kell fókuszálnunk. A Mercedes autója sokkal gyorsabb. És tudjuk, hogy még mi is javulhatunk. A fő ellenfeleinknél kell gyorsabbnak lennünk, és ezek most a Ferrari és a McLaren, talán az Alpine.”

Cunoda Juki (Fotó: XPB)

Helmut Marko tanácsadó úgy érzi, bármilyen jó is a Ferrari egy körön, hosszabb távon fölveheti velük a versenyt a B-csapatuk. „Leclerc ideje rendkívül gyors volt, de a hosszú etapokon tartani tudjuk velük a lépést. Nagyon jó hír, hogy az Alpha Tauri a Ferrarival harcol” – állapította meg elégedetten.

Cunoda Jukinak nem volt annyira sima a napja, mint csapattársának. Az újoncot délelőtt motorprobléma állította meg, ami miatt csak 11 kört teljesíthetett. Az elektronikai oldallal, a kábelezéssel volt gond, amit délutánra megoldottak. Akkor a 7. legjobb időt futotta, 0,8-del elmaradva Gaslytól. „Nem teljesítettem annyi kört, mint szerettem volna délelőtt, csak négy gyorskört. De az autót jónak éreztem addig. A csapat megoldotta a problémát, és felgyorsultam a második edzésen. Egyre jobban nyomtam. Remélhetőleg szombaton, az időmérő előtt tovább javulok. Sokat tanultam a gumikezelésről ezen a pályán” – összegzett a japánok tehetsége, akinek csapata erre a hétvégére módosított a pedáljainak kialakításán. Ez kezdettől okoz némi nehézséget, hiszen Cunoda csak 159 centiméter magas, és emiatt lényegesen előrébb kellett hozni a pedálokat, hogy elérje őket.

Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak