Musorujsag
Élő Eredmények

Ferrari: Leclerc abban a hiszemben volt, hogy állórajt jön

Ferrari: Leclerc abban a hiszemben volt, hogy állórajt jön

Autosprint
Összezavarta a rádió problémája Charles Leclerc-t az imolai verseny újraindításakor. A Ferrari elárulta, versenyzője csak menet közben jött rá, hogy nem álló rajttal indulnak.

A vasárnapi imolai futamot közel fél óra kényszerszünet szakította félbe Valtteri Bottas és George Russell balesete miatt. A versenyzők a boxutcában várták az FIA jelét az újrakezdésre. Charles Leclerc már az autójában ült, amikor jelezte csapatának, gond van a rádiójával: a mérnöke hallja őt, ő viszont semmit sem hall abból, amit neki mondanak. Emiatt külön kérte csapatát, hogy a folytatásban a boxfalnál mutatott táblákkal kommunikáljanak vele.

Mattia Binotto csapatfőnök a Sky televíziónak nyilatkozva a leintés után elárulta, Leclerc-t megzavarta a helyzet, és ennek is volt némi szerepe abban, hogy nem küzdhetett jobb esélyekkel a dobogóért: nem tudták tájékoztatni versenyzőjüket, hogy repülőrajt fog következni.

„Gond volt az újraindításnál, hogy Charles rádiója nem működött, ezért nem tudtunk kommunikálni vele. Mi hallottuk őt, de ő nem hallott minket. Szerintem a figyelmét elvonta a rádió, és még azt sem tudta, hogy repülőrajt lesz.

 

Meg volt győződve arról, hogy állórajt következik, és csak akkor jött rá, amikor a többiek megindultak.

Egy versenyző számára ilyen körülmények között ez csak még nagyobb bonyodalmat okoz” – mondta Binotto.

Fotó: XPB

Leclerc a verseny után nem beszélt arról, hogy váratlanul érte volna Max Verstappen gyorsítása a biztonsági autó kivonulása után. Az ő esélyét akkor a Red Bull-os utolsó előtti kanyarban történt kicsúszása jelenthette volna, ám mivel nem hagyta el teljesen a pályát, Leclerc nem merte megelőzni őt.

Ezek után Verstappen az újraindulás pillanatában szépen elhúzott a célegyenesben a láthatóan megtorpanó Leclerc-től, akit nem sokkal később Lando Norris meg is előzött. A harmadik helyre visszacsúszó ferrarist végül a fölzárkózó Lewis Hamilton szorította le a dobogóról.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak