Musorujsag
Élő Eredmények

Russell már elismeri, „talán” nem hibázott Bottas

Russell már elismeri, „talán” nem hibázott Bottas

Racefans
Miután többször visszanézte, és Toto Wolff álláspontját is hallhatta, George Russell elismerte, talán nem olyan egyértelmű, hogy Valtteri Bottas volt az imolai balesetük okozója…

Ahogy lehiggadt kicsit, finomított a véleményén az Emilia-Romagna Nagydíján Valtteri Bottasszal összeütköző George Russell. Az autójából kiszállva még azt kérdezte ellenfelétől: „Meg akartál ölni mindkettőnket?!” Az első interjúiban is a finnt vádolta, aki szerinte túl agresszíven és sportszerűtlenül mozdult be jobbra előtte, miközben ő már megkezdte az előzési manőverét a nyitott DRS-sel. Azt is megjegyezte, kollégája bizonyára az ülését félti, ezért bánt vele ennyire agresszíven, hiszen Mercedes-versenyzőként számára egy 9. helynek „semmiségnek” kéne lennie.

Russell érvelésével kevesen tudtak egyetérteni. Még a Mercedes főnöke, Toto Wolff is inkább az ő számlájára írta a balesetet, mondván, túl nagy kockázatot vállalt azzal, hogy a vizes pályán tette kiszolgáltatottá magát a külső íven, ahol alig volt hely. Az osztrák szerint a brit emellett arra is fittyet hányt, hogy a Mercedes egyik versenyzője volt az ellenfele, és talán ő akart túlzottan bizonyítani. „Talán túl hamar akart átülni ebbe az autóba” – jegyezte meg.

Russell mindezek után már nem vádaskodott olyan határozottan. „Ha minden felvételt, minden kameraállást megnézel, mindegyikből másképpen látszik. Az ipari kamerából hátulról teljesen másnak tűnik. Én azért voltam frusztrált, mert olyan nagy tempónál történt a baleset. Sosem volt még balesetem egy egyenes végén, ahol padlógázzal mentem, és mind láthattuk a közelmúltban, milyen veszélyes is a versenyzés. Ugyanígy reagáltam volna, ha a győzelemért, a kilencedik helyért vagy az utolsó pozíciókért ment volna a csata. Egyszerűen úgy éreztem, elkerülhető volt.”

 

„Valtteri semmi olyat nem tett, ami nem volt szabályos. Ugyanakkor némi felelősséggel tartozol, és tekintetbe kell venned a körülményeket. Bizonyos dolgokat csinálhatsz bizonyos módon, amikor stabil körülmények uralkodnak, de amikor vizes a pálya, és ott egy kanyartörés, nem szoríthatsz valakit a fűre, a tócsákba háromszázas tempónál.

Ez egy veszélyes baleset volt, és nagyon csalódott voltam, mert úgy éreztem, nem volt meg a tisztelet az irányomba és az autók irányába” – magyarázta, miért volt ilyen indulatos.

Valtteri Bottas autója (Fotó: XPB)

Bottas e logika mentén persze föltehetné a kérdést, Russell tekintettel volt-e a körülményekre, amikor vállalta a külső íves támadás kockázatát, a törésben, vizes íven. És ez is csak azt erősíti, mennyire kétélű ez a történet, és mennyire megalapozott, hogy az FIA versenybalesetnek minősítette.

Utólag már Russell is belátja, hogy – Toto Wolff szavaival élve – ehhez a tangóhoz két ember kellett. „Hogy el lehetett volna-e kerülni? Igen. Hibázott-e Valtteri? Talán nem. Csinálhatott volna jobban valamit? Talán. Hibáztam-e én? Én okoztam az ütközést a megforgással. De hogy hibáztam-e az előzéssel? Egyáltalán nem. Bolond lettem volna visszavenni egy ilyen helyzetben” – összegzett a Williams versenyzője, aki ezzel a tavalyi imolai balesete után újabb esélyt puskázott el arra, hogy pontot szerezzen csapatának.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak