Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: Igen, keveset mentem az autóval, de ez nem mentség

Alonso: Igen, keveset mentem az autóval, de ez nem mentség

Motorsport
Noha a nedves körülmények között valóban nehezebb dolguk volt azoknak, akik csapatot váltottak, Fernando Alonso szerint az, hogy kevés kilométert tett meg idei autójával – és egyébként is egy kétéves kihagyás után tér vissza – nem lehet mentség az imolai gyenge teljesítményre.

A spanyol meggyőzően tért vissza a királykategóriába, Bahreinben ugyanis első időmérőjén beverekedte magát a Q3-ba, majd kieséséig – amit egy műszaki hiba okozott – a versenyen is tisztességesen helyt állt. Imolában viszont, főleg a bahreini teljesítményét követően, ahhoz viszonyítva meglepően gyengén szerepelt.

Fiatal csapattársa, Esteban Ocon az időmérőn és a futamon is előbb végzett a kétszeres bajnoknál. A gyengébb szerepléssel kapcsolatban többen rámutattak, az egyébként is „kegyetlen” imolai pályán, egy kaotikus, esős/felszáradó pályán futott versenyen hátrányban voltak a csapatváltók.

Nekik ugyanis még mindig új az a versenyautó, amivel a csapattársak – mivel idén limitálva voltak a fejlesztése – jóformán mér egy évet teljesítettek. Alonso elismeri, mindez megnehezítette a dolgát, de nem érzi, hogy ezzel takarózhatna a gyenge futam után. „Egyszerűnek tűnik a dolog, hiszen minden megtett körrel egyre kényelmesebben érzik magukat az autóban” – jegyezte meg a kétszeres bajnok a csapatváltók helyzetével kapcsolatban.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

„Imolában hármas hatás ért minket, mert az első körtől az utolsóig változtak a körülmények, a tapadási szint, volt egy piros zászlónk, volt álló és volt gördőrajt is. Nagyon sok dolgot kellett gyakorolni, és átélni, ami általában négy-öt versenyt vesz igénybe. Ezt egy futamba tömörítettük, elég nagy aktivitás mellett” – magyarázta.

„Szóval elégedett vagyok a tanultakkal, örülök annak is, hogy érezhettem az autót nedves körülmények között is, mert Bahreinben másfél nap állt a rendelkezésünkre, és ilyen körülmények között most először vezethettem. Először vezethettem köztes körülmények között, olyankor, amikor csak egy száraz ív van. Szóval sok tanulnivaló van. Az elsőtől a hatvanharmadik kör közötti időszakot nézve a verseny végén természetesen vagy 300 százalékkal jobban éreztem magam az autóban, azt nézve, mennyire vagyok magabiztos” – emelte ki.

„De ez nem lehet mentség arra, miért nem teljesítettünk jól, én sem teljesítettem jól. Legközelebb felkészültebbnek kell lennem. Nem számít, hogy kevés időd volt az autóban, vagy egyáltalán nem tölthettél időt a volán mögött, legközelebb megpróbálok jobb lenni” – folytatta a spanyol, akinek két hét múlva egy számára új pályán kell helyt állnia Portugáliában.

Kiemelte, nem számított arra, hogy könnyű lesz az F1-es visszatérés, és érzése szerint néhány futamra még mindig szüksége van ahhoz, hogy olyan teljesítményt nyújtson, amit már elfogadhatónak érez. „Ott vagyok, ahová vártam magam, de az ember mindig többet akar és magabiztosabb akar lenni az autóban. Az önbizalom nem nő egyik napról a másikra, de azért vagyok itt, hogy dolgozzak és jobb legyek. És egy ilyen verseny sokat segít, mert többet tanulhat az ember, mint egy normál futamon” – mutatott rá.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)
Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak