Musorujsag
Élő Eredmények

Bevillantak apja legendás csatái Schumachernek Alonso megelőzésekor

Bevillantak apja legendás csatái Schumachernek Alonso megelőzésekor

Motorsport-Magazin, F1-Insider, The Race
Kétszer is megelőzte Fernando Alonsót Mick Schumacher az imolai versenyen. Be is villantak neki a spanyol apjával vívott emlékezetes csatái.

Az Alpha Tauri újonca, Cunoda Juki Bahreinben azt nyilatkozta, „érzelmes pillanat” volt számára édesapja nagy F1-es kedvencével, Fernando Alonsóval csatázni élete első királykategóriás versenyén. Imolában most egy másik újoncnak, Mick Schumachernek nyílt lehetősége a kétszeres világbajnok megelőzésére. Az ő apja számára kicsit mást jelentett Alonso, mint Cunodáéknál…

Az Alpine versenyzője a hétvége során többször is felidézte a 2005-ös imolai versenyt, amit úgy nyert meg, hogy visszatekert motorja miatt lassabb volt a hátulról nagy fölzárkózást bemutató Mickaeh Schumachernél, de hosszú körökön át tartó csatában sikerült megakadályoznia a ferraris előzését. Alonso ezúttal egy másik Schumacherrel találta szembe magát ugyanazon a pályán – kétszer is.

Mick Schumacher először a rajtot követően előzte meg a veterán spanyolt a Villeneuve-sikánnál, kihasználva, hogy a vizes szakaszon a Haasán lévő esőgumik jobban működtek, mint a bizonytalan Alpine köztes esőgumijai. Az újoncnak ezután jött a balesete a biztonsági autó mögött, majd a mezőny végéről való fölzárkózása előbb a köztes esőgumin, majd a lágyon. Utóbbin érte utol másodszor Alonsót. Nem sokkal a futam megszakítása előtt, a 28 körben az Alta-sikánból kigyorsítva ért a még a kopott köztes gumiján futó kék autó mellé, és a Rivazza előtt a külső, szárazabb íven könnyedén lehagyta azt. Visszavéve ezzel a körhátrányát…

Mick Schumacher a rajt után Cunoda Juki után Fernando Alonsót is megelőzte (Fotó: XPB)

E csaták talán köszönőviszonyban sem voltak a 2005-össel és annak 2006-is visszavágójával, Schumacher a futam után elismerte, közben azért neki is bevillantak apja legendás versenyei.

 

„Nagyon élveztem. Noha egy körrel le voltam maradva, azért egyes versenyzőkkel így is harcolhattam. Természetesen Fernandóval is. Ő a köztes gumin volt, én a slicken, amikor megelőztem. Eléggé vicces volt, bevillant a múlt”

– mondta mosolyogva a nyilván nem túl nagy téttel bíró előzéséről.

Schumacher azt is elárulta, noha még csak 6-7 éves volt a két Schumacher–Alonso csatát hozó imolai verseny idején, emlékszik azokra a futamokra. Büszke mosolya azt is elárulta, szívesen gondol vissza rájuk.

Mick Schumacher és Fernando Alonso (Fotó: XPB)
Michael Schumacher és Fernando Alonso 2006-ban (Fotó: XPB)

Ifjabb Schumacher a futam után egyébként kissé dühös volt önmagára a biztonsági autó mögött kerékmelegítés közben elkövetett hibája miatt, mely az első szárnytörését és a korai körhátrányát eredményezte, és azt is elismerte, hogy a történtek után kissé dühből vezetett, amik további elfékezésekhez, kisebb kicsúszásokhoz vezettek. Mérnökének Gary Gannonnak aztán sikerült megnyugtatnia, ám a csalódottság a verseny utánig megmaradt. „Na igen, ez még csak a második F1-es versenyem volt, ennek ellenére bosszantó. Én kritikus vagyok a teljesítményem kapcsán. De végső soron így is nagyon sokat tanultam az autóról, és ezt legközelebb hasznosítani tudom majd” – mondta.

A történtek megemésztésében további múltbéli villanások is segíthetik, tudniillik ahogyan nem ő az első Schumacher, aki Imolában Alonsóval vívott, úgy az újonchibák terén sem első. Édesapja, Michael 1991-ben Spában debütált az F1-ben, a második versenyén már pontot szerzett, de az első esőfutama rajta is kifogott. Arra hatodik nagydíjszereplésén, év végén Adelaide-ben került sor. A Benettonnal a hatodik rajtkockából indult, ő is előrelépett a rajt után (a 4. helyre), majd az ötödik körben kicsúszott és kiesett…

Borítókép: Fotó: Haas/LAT - XPB

További tartalmak