Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: Ez volt az egyik leggyengébb időmérőm

Hamilton: Ez volt az egyik leggyengébb időmérőm

F1, Sky Sports
A leggyengébb időmérő edzései közé sorolta Lewis Hamilton a portugáliait. Csak ezredekkel maradt le a pole-ról, de úgy érzi, rengeteg időt benne hagyott a köreiben.

Egyelőre várnia kell a nagy mérföldkőre Lewis Hamiltonnak. Portimaóban úgy vágott neki a kvalifikációnak szombaton, hogy ha nyer, azzal az F1 történetében elsőként eléri a 100-as álomhatárt a pole pozíciók számában. Erről most lemaradt – szám szerint 7 ezredmásodperccel. Ennyivel előzte meg őt a Q3-as első körén Valtteri Bottas, és miután a második, már közepes gumis próbálkozásukkor egyikük sem tudott javítani (egyébként akkor is Bottas volt a gyorsabb kettejük közül), most a második rajtkockával kellett beérnie a címvédőnek.

 

„Nehéz időmérő volt, mindenki számára nehéz itt a szél miatt és a csúszós aszfalt miatt. Zűrös időmérő volt ez számomra. A Q1 nem volt jó, a Q2-ben egy jó köröm volt, és tulajdonképpen az egész időmérőn egyetlen jó köröm volt. A Q3 pedig igazán gyenge volt. Valtteri viszont nagyszerű munkát végzett” – értékelt a hétszeres világbajnok.

Lewis HAmilton (Fotó: XPB)

Azt azért kiemelte, hogy úgy kapott ki csapattársától minimális különbséggel, hogy saját részéről gyenge teljesítményt nyújtott… „Rengeteg időt nyerhettem volna, de nem tudtam összehozni. Ez a mostani talán a leggyengébb időmérőim közé tartozik” – állapította meg a második helyezett.

A miértek kapcsán elmondta, egyszerűen igazi borotvaélen táncolás Portimaóban vezetni, annyira kicsi és kiszámíthatatlan a tapadás, és annyira erős szél fújt egész hétvégén. Ennek számlájára írja azt is, hogy az utolsó, közepes gumis próbálkozásukkal befürödtek, és csak a kör végére tudták felmelegíteni a gumikat.

 

„Utólag talán nem volt egy jó döntés ez. Egyszerűen nehéz volt a pályán, több kör is kell a gumik felmelegítéséhez. Túl kemények ide ezek a gumik, és nem illenek az itteni aszfalthoz. Extra körök kellenek a fölmelegítésükhöz. A végén egyszerűen nem volt meg a tapadás, és így nem tudtam a legjobb munkát végezni.”

„Nem gondolnám, hogy nehezebb lenne a gumikkal, tavaly ugyanitt ugyanezekkel a problémákkal szembesültünk. Nagyon szűk a tapadási tartomány. A harmadik szabadedzésen egészen jónak éreztem mindent, és a Q2-es köröm is remekül sikerült. Akkor azt gondoltam, a megfelelő tartományban vagyok, de a hőmérséklettől és a széltől függően lehetsz balszerencsés. Sok tényezőn múlik. Összességében nem voltak ezek tiszta és jó körök a részemről. Csak az az egy a Q2-ben.”

Lewis HAmilton (Fotó: XPB)

Hamiton elismerte, meglepte őt az eddig gyorsabbnak vélt Red Bull mostani gyengébb teljesítménye. Max Verstappen 0,4 másodpercet kapott tőlük a Q3-ban, igaz, bőven voltak hibák a köreiben. „Nem láttam, de meglepett, és nem értem, miért volt olyan ma a tempójuk, amilyen. Eléggé zűrös edzésük lehetett. Nem volt nagyszerű a mi időmérőnk sem, de nagyszerű munkát végeztünk azzal, hogy az első sorba kvalifikáltunk. Remélem, a versenyen kevésbé lesz szeles az idő, és jó futamunk lesz.”

Háromesélyes csatára számít vasárnap. „Szerintem a Red Bullok gyorsak lesznek a versenyen. Általában azok. Nem tudom, most mitől veszítettek a tempóból, de szerintem jó kis szoros csatát fogunk vívni egymással. Mindent beleadok. Szoros csata lehet hármunk között, én pedig próbálok a lehető legközelebb kerülni Valtterihoz a rajtnál” – tekintett előre.

Borítókép: Lewis HAmilton (Fotó: XPB)

További tartalmak