Musorujsag
Élő Eredmények
 

Keményen ostorozta magát Leclerc a Sainz elleni első vereség után

Keményen ostorozta magát Leclerc a Sainz elleni első vereség után

F1, Sky Sports
Nem kímélte magát a könyörtelen önkritikájáról is híres Charles Leclerc a portimaói időmérő után, melyen elszenvedte idei első vereségét Carlos Sainztól.

Nem lehet mindig remekelni, még Charles Leclerc-ként sem. A monacói versenyzőre jellemző, hogy nagyokat tud villanni az időmérő edzéseken, és gyakran akár erőn felüli teljesítményt is képes nyújtani a Ferrarival, ám a Portugál Nagydíjon ettől távol volt. Azok után, hogy Bahreinben és Imolában is a 4. helyre kvalifikálta magát, közvetlenül a két élcsapat versenyzői mögé, ezúttal a 8. rajtkockával kell beérnie, és le kell nyelnie, hogy újdonsült csapattársa, a 6. helyen záró Carlos Sainz bő két tizedmásodperccel legyőzte őt.

Leclerc az edzés után elővette híres önkritikus énjét.

 

„Egyszerűen nem voltam elég jó. Nem úgy vezettem, ahogyan akartam, és nagyon hullámzóan teljesítettem az egész időmérő alatt. A szél miatt nehéz volt, de ez mindenkit hátráltatott, szóval egyszerűen jobban kellett volna csinálnom” – ismerte el egyenesen.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Pedig amikor a Q2 hajrájában mindkét körén jobb időt autózott a közepes gumin, mint Sainz a lágyon, még úgy tűnt, ezúttal is inkább tőle várhatja a Ferrari a jó eredményt. „A Q2-mel nagyon elégedett voltam, mivel sikerült a közepes gumin továbbjutnom. Nem volt könnyű, de aztán a Q3-ban nem végeztem elég jó munkát.”

Elmondása szerint leginkább a szél zavarta, ám ezt nem tartja elfogadható mentségnek.

 

„Éreztem a szelet, de nem tudtam kiszámítani. De ez nem lehet kifogás, mivel több versenyző is megoldotta a szélproblémát. Én nem tudtam, és volt még, akiknek nem sikerült. Egyszerűen nem végeztem elég jó munkát.”

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari) Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

Ami Sainzot illeti, hozzátette: „Carlos egész hétvégén nagyszerűen vezetett, és egyszerűen jobb volt nálam. Ebből tudom, hogy a potenciál adott, és csakis rajtam áll, hogy jobb munkát tudok-e végezni a pályán.”

A versenyre azért még így sem érzi rossznak a kilátásait – éppen a közepes gumik miatt. „A közepes gumin rajtolunk, és ez jó gumi a rajthoz. Azokat az autókat tekintve, akikkel csatában vagyunk, mi leszünk az elsők, akik a közepesen rajtolnak. Remélhetőleg jól sikerül a rajtom, nem veszítek túl sok pozíciót az első pár körben, mivel felmelegíteni nehéz ezt a gumit. De utána jó guminak kell lennie” – bizakodott a taktikájuk kapcsán.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak