Musorujsag
Élő Eredmények

Mercedes: Ha nem hagyjuk cserben, Bottas megelőzi Verstappent

Mercedes: Ha nem hagyjuk cserben, Bottas megelőzi Verstappent

Sky Sports
Magára vállalta a Mercedes a felelősséget annak kapcsán, hogy Valtteri Bottas nem tudta „levadászni” Max Verstappent a második helyért Portimaóban.

A pole pozícióból rajtolt, a győzelemre hajtott, de egy harmadik hellyel kellett beérnie Valtteri Bottasnak a Portugál Nagydíjon. Hogy az első pozícióját nehéz lesz megőriznie a célig, az már korán világossá vált, hiszen a közepes gumin képtelen volt elhúzni Max Verstappentől és Lewis Hamiltontól. Aztán miután a csapattársa átverekedte magát a Red Bullon, hamar őt is lehagyta. Onnantól a második hely megmentése volt a célja, ám ezt a pozíciót a későbbi kerékcseréjével, illetve a kemény gumi azt követő lassú fölmelegítésével bukta el Verstappennel szemben.

„Amikor a pole-ból rajtolsz, csak egyetlen célod lehet: a győzelem. Nem igazán tudom, hogy az első etapon miért nem volt meg a tempóm. A rajtom és az újraindítás is jól sikerült, minden rendben volt, de utána elég hamar rájöttem, hogy a közepes gumin nincs meg az a tempóm, amire Lewis és Max képesek” – nyilatkozta kissé tanácstalanul a finn.

Imola után nem lepődnénk meg azon, hogy küszködésének a gumik melegítésével és működési tartományban tartásához volt köze.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Bottas a futam hajrájában még így is elérhetőnek látta a második helyet, hiszen fokozatosan vissza tudott zárkózni Verstappenre. Aztán hirtelen egyetlen kör alatt másodperceket veszített, és jelentette, romlott a motorteljesítménye. Toto Wolff csapatfőnök elárulta, egy szezonprobléma okozta a visszaesést, és elismerte, Bottas a csapat hibájából maradt le arról, hogy támadást indítson a Red Bull ellen.

 

„Ez igazi balszerencse volt. Igazán felzárkózott Maxra. Egy ponton stabillá vált közöttük az 1,5-1,6 másodperces különbség, de volt még benne tartalék a verseny végére. Aztán arra kértük, hogy kapcsoljon át valamit a kormányán, hogy kiiktasson egy szenzort, ami azt jelezte, hogy túlmelegedett a kipufogó. Nem sikerült felülírni ezt, és a motor emiatt kímélő üzemmódba kapcsolt. Ez öt másodpercébe került”

– magyarázta Bottas szenzorhibáját.

Wolff szerint nem kérdés, hogy ha nincs ez a visszaesés, Bottas „levadászta” volna Verstappent, a hogyan azt a csapatfőnök rádióüzenetében kérte tőle. „Figyelembe véve, milyen tempóra voltunk képesek az egyenesekben, valószínűleg megelőzte volna őt. A gondot egy motorszoftver jelentette, amit szerettünk volna kiiktatni, de épp az ellenkezőjét csinálta. Jó volt a végsebességünk, a beállításoknál jól választottunk, egy kis leszorítóerőt áldoztunk föl, de cserébe gyorsak voltunk az egyenesben. És ez működött.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Ami Bottas korai lassabb tempóját illeti, Wolff elmondta: „Valtteri keményen nyomta az elején, de itt a DRS hatása nagy, és Lewis megelőzte. Valtterinek viszont a végén lett volna egy esélye Max ellen, ha nem hagytuk volna cserben őt az erőforrással.”

A finn védelmében hozzátette: „Jár neki az elismerés. Jó talpra állás volt ez tőle, ha figyelembe vesszük, hol volt két héttel ezelőtt.”

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak