Musorujsag
Élő Eredmények

Wolff: Hamiltonnál a kivételes már rendszeres

Wolff: Hamiltonnál a kivételes már rendszeres

Autosport
Az elmúlt évek kritikái után Lewis Hamilton saját átlagos teljesítményévé tette a rendkívülit Toto Wolff szerint.

Túl könnyen szerezte sorra a bajnoki címeket Lewis Hamilton ahhoz, hogy igazán kiemelkedőnek tűnjön a teljesítménye. A brit a Mercedes autóinak dominanciája miatt gyakran szembesült azzal a kritikával, hogy sikereit döntő mértékben a technikának köszönheti, és hogy nagyon nem kellett megerőltetnie magát értük.

Hamilton az idei bahreini győzelme után kiemelte, egy gyengébb autóval múlta fölül Max Verstappent, rendkívüli teljesítménnyel válaszolt a kritikusainak, és reméli, a folytatásban is lesz esélye arra, hogy „ő jelentse a különbséget”, és bizonyítsa, ez nem az autón múlik.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

Noha Imola talán kicsit másképpen alakult, Hamilton Portimaóban okos és érett versenyzéssel aratott újabb győzelmet, útja során a pályán előzve meg Max Verstappent és Valtteri Bottast is. Toto Wolff úgy véli, Hamilton ezzel újfent rácáfolt a kritikusokra, mi több, bizonyította, hogy nála a kimagasló teljesítmény az állandó szint.

„Jó autónk volt. Idén ez volt az első alkalom, hogy igazán versenyben lehettünk a pole pozícióért. Talán egy tizeddel voltunk lemaradva. Szóval jó a versenyautó, de ezúttal is nagyon szoros volt a Red Bullok ellen, és Lewis egyszerűen makulátlan versenyt futott” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, aki az időmérős lemaradással (az első sorból rajtoltak) arra célzott, hogy Max Verstappen pole-t érő időeredményét pályaelhagyás miatt törölték.

 

„Már nincs is értelme Lewis kivételes teljesítményeiről beszélni, mivel nála ez már annyira rendszeres. Nála ez most a norma, és ezt a mércét magának állította.”

Hamilton „makulátlan” versenyéhez persze kellett az is, hogy az újraindításnál a címvédő egy kevésbé makulátlan figyelmetlenséggel megadja a lehetőséget Verstappennek az előzésre. Ennek köszönhető, hogy a harmadik helyről kellett az élre törnie, és ennek következménye volt az is, hogy újra kerék a kerék elleni csatát vívott legfőbb bajnoki riválisával.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

A két versenyző ezúttal is keményen, de tisztán vívott – Wolff szerint túl sokba kerülne egy nullázás ahhoz, hogy bármelyikük is túlságosan messzire merészkedjen.

 

„Egyelőre nem lépték át a határt a pályán, mert a pontveszteség túlságosan nagy lenne. De fej-fej mellett fognak haladni, ez biztos, akár intenzívebbé válik a rivalizálásuk, akár nem. Lewist én teljesen higgadtnak látom ebben a helyzetben. Élvezi, hogy együtt dolgozhat a csapattal, és próbál felpörgetni minket, mert nem voltunk elég jók az elején. Ez remek helyzet”

– mondta az osztrák.

Végül ismét hangsúlyozta, Hamilton remekléseinek köszönhetően a Mercedes erőn fölül teljesített az első három versenyen. „Nem hittem volna, ha a tesztek után ezt mondják. Ehhez túlságosan is hiszek a valószínűségszámításban és a matematikában. A tények alapján nem számítottam arra, hogy két pole pozíciónk és győzelmünk lesz mostanra. Az eszem nem ezt mondta.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak