Musorujsag
Élő Eredmények

A Ferrari varázslónak tartja Leclerc-t, de van mit tanulnia Sainztól

A Ferrari varázslónak tartja Leclerc-t, de van mit tanulnia Sainztól

Racer, Autosport
Igazi időmérős mágusnak nevezte Charles Leclerc a Ferrari. A monacói viszont elismeri, még Carlos Sainztól is tud tanulni, és van is neki mit.

Már tavaly is kitűnt az időmérős teljesítményeivel Charles Leclerc a Ferrarinál. A vörösök autója 2020-ban nem volt igazán versenyképes, Sebastian Vettelnek rendszeresen gondot okozott vele még a Q3-ba kerülés is, ám a monacói így is nem egyszer erőn felül teljesített vele egy körön, és a középmezőny legjobbjai közé tartozott. Idén az első két versenyen folytatódott e tendencia: a hétszeres pole-szerző két 4. rajtkockával indított Bahreinben és Imolában.

Portimao ezek után csalódást jelentett Leclerc számára, hiszen csak a 8. helyen zárt, miközben az élcsapatok mögötti legjobb pozíció (5. hely) az őt először legyőző csapattársáé, Carlos Sainzé lett.

Charles Leclerc (Fotó: XPB) Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója szerint Sainz első házon belüli sikere mögött nem egy varázsütésszerű megoldás megtalálása állt, az egyszerűen a kemény munka eredménye volt. Emellett azonban megjegyezte, Leclerc-től a mostani egy ritka kisiklás volt azok után, hogy jellemzően varázsol az időmérőkön.

 

„Charles-tól nagyon gyakran látunk varázslatot az időmérő edzésen. Tavaly is láthattuk ezt: valahogy képes találni pár extra tizedmásodpercet, amiről nem is tudjuk, hogy benne van az autóban. És ezt rendszeresen csinálja, szinte ez a normalitás számára.”

„Portugáliában kicsit kevésbé érezte elégedettnek magát az autóban. Carlosszal szoros volt az időmérője, de most talán nem varázsolt úgy, nem tudta úgy kihasználni ezt, miközben Carlos javult” – mondta a két versenyző egymás elleni eredményéről a francia.

Leclerc-t nagyon bosszantotta az időmérős gyenge szereplése, és összességében a portimaói hétvégéjével is elégedetlen volt. A futam után azt mondta, nem vezetett elég jól, majd azt is elismerte, van még miben fejlődnie. „Ebből a hétvégéből megtanultam, hogy talán lépésről lépésre kellene haladnom, főleg, amikor ennyire nehézkesen alakul a hétvégém. Én próbáltam egyből elvinni a határig az autót, és nagyon-nagyon zűrössé tettem a hétvégémet.”

„A péntek és a szombat sem volt egy jó nap a szempontomból, szétestem, és bár úgy tíz kör után összejött egy jó kör, így is nagyon hullámzóan teljesítettem. Talán a körülmények miatt volt, talán lépésről lépésre kellett volna haladnom, ami vasárnap bevált” – kritizálta önmagát a kétszeres futamgyőztes.

Elismerte, noha Sainz még új a csapatnál, tőle is van mit tanulnia.

 

„Egyértelműen tanulhatok tőle, abból, ahogyan vezet. Nagyon másképpen vezet, mint Seb (Vettel) tavaly. És mindig érdekes figyelni őt a mérnökökkel való munka közben is, valamint hogy hogyan látja a dolgokat. Szóval igen, egyértelműen sokat tanulhatok tőle.”

Ugyanez persze fordított irányban is igaz, hiszen Leclerc már a harmadik évét futja a Ferrarival, míg Sainz csupán három versenyen van túl velük. „Kívülről a versenyig talán pozitívnak tűnt a hétvégém, mivel egyre jobban kiismerem, hogyan kell vezetni az autót. Elég sokat tanulok Charles-tól abból, ahogyan a kanyarokat veszi, a vezetési stílusából, de akár a beállításoknál választott irányairól is, amiknél van, hogy egy másfajtát is kipróbál” – mondta a spanyol.

„Mindig van mit tanulni, különösen egy verseny után. Nekem a mostani volt az első nehézkes futamom a Ferrarival, az első nehéz vasárnap” – utalt arra, hogy nem tudott pontot szerezni a gumikkal kapcsolatos problémái miatt. „Sok elemzés vár ránk, önkritikusak leszünk, próbáljuk megvizsgálni, mit csinálhatnánk jobban a jövőben. Folytatni kell ezt a tanulási folyamatot, és a mostani futamom is ennek a részét képezte.”

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA - Jose Sena Goulao)

További tartalmak