Musorujsag
Élő Eredmények

Nyomozza a Haas, mitől gyorsabb ennyivel Schumacher

Nyomozza a Haas, mitől gyorsabb ennyivel Schumacher

Haas
Nem érti a Haas, Mick Schumacher miért boldogul jobban az autójukkal, de Günther Steiner egyértelművé tette, a német nem első számú versenyző, és kiemelt figyelmet fordítanak Nyikita Mazepin problémáira.

Az év első három versenyhétvégéjén éles volt a kontraszt a Haas két újonca között. Mick Schumacher eddig valamennyi időmérős párharcát megnyerte Nyikita Mazepin ellen, a legutóbbi két versenyen pedig egyperces előnnyel ért célba az orosz előtt, úgy, hogy még az egyik Williamst is legyőzte. Kollégája eközben pörög-forog a Haasszal, a Spanyol Nagydíjon mindössze három percnek kellett eltelnie pénteken az első szabadedzésen, hogy bemutassa első piruettjét.

E nagy különbség egyelőre a Haas számára is talány. Günther Steiner pénteken elismerte, még ők sem teljesen értik.

„Az autónk nagyon instabil a kanyarodáskor, és gyanítom, hogy Mick talán jobban tudja kezelni ezt, mint Nyikita, aki jobban küszködik vele.

Nyikita Mazepin (Fotó: XPB)

„Ő azt akarja, hogy az autó hátulja stabil legyen, bízhasson benne. El kell érnünk, hogy Nyikita jobb helyzetbe kerüljön és magabiztosabbá váljon. Ha nincs meg a bizalom az autó irányába, akkor nagyon nehéz vezetni, hiszen nagy tempóval haladnak, és így nem könnyű. Ezen dolgozunk most” – mondta az olasz, hozzátéve, eleve nehezen vezethető és problémás az autójuk.

Schumacher eközben arról beszélt, nagyot léptek előre a csapattal, és ezt a teljesítménye is igazolja. Fölvetődött, ezek alapján jelenleg ő lehet a referenciapont a Haas számára, akire építhetnek, Steiner azonban hangsúlyozta, nincs szó arról, hogy a német vált a vezérükké.

Mick Schumacher (Fotó: LAT Photo)

„Látjuk, hogy Mick többet hoz ki az autóból, és most próbáljuk elérni, hogy Nyikita is ugyanilyen gyors legyen. A fókuszban most tehát inkább Nyikita áll, az ő felgyorsítása, és nem annyira Mick.”

„Össze kell raknunk, Mick miért hoz ki többet az autóból, meg kell vizsgálnunk a beállításait. Még túl korai a vezérszerepről beszélni, mivel így a következő dolog az lesz, hogy valaki azt mondja, Mick az első számú, holott nincs így. Egyenlő státuszban vannak, mindketten ugyanolyan autót kapnak, és ez így is marad” – ígérte Steiner.

Mick Schumacher túlteljesít, ezért úgy tűnhet, hogy a Haas máris kijelölte első számú versenyzőjét. (Fotó: LAT Photo)

Mazepin eközben arról beszélt, hogy Portimaóban a kiszámíthatatlan körülmények, a szél és a kis tapadás is nehezítette a boldogulását, így nehéz volt kiismernie az autót, és elveszett a beállítások terén. „Újoncként sokat fejlődünk minden hétvégén. Mindenki kereste az útját a szélben és a változó körülmények mellett, én sem voltam ezzel másképp.”

Barcelonában egyelőre közelebb volt egymáshoz a két újonc. Mick Schumacher 4 tizeddel volt gyorsabb délután, a Williamsektől ezúttal 3-4 tizeddel elmaradt az utolsó előtti helyen. A német előzetesen arról beszélt, a következő célját a Q2-be jutás és mindkét Williams legyőzése jelenti – most nem biztos benne, hogy ez a barcelonai hétvégén fog bekövetkezni.

„Most úgy fest, kicsit leszakadtunk a Williamsről. De ha közel leszünk hozzájuk, ha jól rajtolunk, itt szükség van egy 1,3 másodperces tempókülönbségre az előzéshez, szóval ha sikerülne eléjük kerülni, talán előttük is maradhatunk.”

„A napunk jól alakult, itt-ott sokat kell még tanulnunk, és próbálunk javítani holnapra.  A C1-es keveréket a legnehezebb működésre bírni, de a C3-as gumit utána elég gyorsan működésre bírtuk. Még van miben fejlődnünk, az egyenesekben egészen gyorsak vagyunk, de a vágyott leszorítóerőt még keressük. De ez van, ezzel kell boldogulnunk” – mondta pénteken Schumacher.

Az M4 Sport élő adása elérhető a www.m4sport.hu/elo oldalunkon.
Borítókép: Mick Schumacher (Fotó: LAT Photo)

További tartalmak