Musorujsag
Élő Eredmények

Ellenszegült volna Hamilton a győzelmet hozó utasításnak

Ellenszegült volna Hamilton a győzelmet hozó utasításnak

Racefans
Lewis Hamilton elismerte, majdnem ellenszegült a Mercedes azon utasításának, ami végül a futamgyőzelmet hozta meg számára.

Nem ment erővel, megoldották ésszel. Lewis Hamilton az elveszett első körös csörtéje során hátrányba került Max Verstappennel szemben a Spanyol Nagydíjon. Hiába volt gyorsabb a Mercedese, megelőzni nem tudta a hollandot, még az első kerékcseréknél sem, ahol a Red Bull lépett először, kizárva az elévágás lehetőségét. A Mercedes ezek után nem várt sokáig arra, hogy Hamilton újra fölzárkózzon Verstappenre és támadást indítson ellene, a 42. kör végén a boxba hívták friss közepes gumikért, amik megadták neki azt a plusz tempófölényt, ami az előzéshez kellett.

Ahhoz viszont, hogy a 2019-es hungaroringit idéző taktikájuk működjön, Hamiltonnak előbb egy 22 másodperces lemaradást kellett ledolgoznia a csere után, valamint túl kellet jutnia Valtteri Bottason.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A címvédő elismerte, elsőre nem szimpatizált James Vowlesék stratégiájával, és elgondolkodott azon, hogy egyszerűen nem követi az utasítást.

„Éppen lőtávolba kerültem a megelőzéséhez, mielőtt kiálltam. Eléggé kettős érzéseim voltak. Úgy voltam vele: kiálljak, vagy inkább hagyjam figyelmen kívül az utasítást, és maradjak a pályán? Végül tettem, amit a csapat kért, azért, mert nagyon bízunk egymásban. Figyelemreméltó az a munka, amit itt mindannyian végeznek”

– mondta Hamilton.

Amikor már közeledett Verstappenhez, Hamilton a rádión szólt csapatának, hogy kezd fogyni a gumija. Peter Bonnington versenymérnök azzal nyugtatgatta, hogy Verstappené még rosszabb állapotban lesz a végén. Versenyzője nem tudott vitatkozni ezzel. Viszont ettől még voltak aggályai, az ő abroncsai kibírják-e a nagy rohamot.

„Annyira sokáig voltam nagyon közel, és közben nem tudtam elképzelni, hogy a gumik ezt bírni fogják a végéig. De sikerült tartanom őket valahogy. Hosszú út volt ledolgozni huszonvalahány másodperces hátrányt, de megérte kockáztatni, és igazán nagyszerű stratégia volt ez a csapat részéről.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hogy Verstappenék nem tudtak válaszolni Hamilton második kerékcseréjére, az annak is köszönhető, hogy nekik már csak egy szett lágy és egy szett kemény gumijuk volt, így egy körrel később hívni a hollandot még nagyobb kockázatot jelentett volna. Hamilton elárulta, ők tudatosan tartogatták a második szett közepes gumijukat, pont az ilyen helyzetekre készülve.

„Egész hétvégén az volt a terv nálunk, hogy két közepesünk lesz a versenyen, hogy legyen mód két kiállásra. Még úgy is, hogy potenciálisan az egy kiállás tűnt a jobbnak. Tapasztalatból tudom, hogy az egy kiállást nagyon-nagyon nehéz kivitelezni. És amikor olyan jó tempónk van, mint most volt, tudjuk, hogy képesek vagyunk rá (a választott taktikájukra), ha képesek vagyunk előzni.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak