Musorujsag
Élő Eredmények

Hívás nélkül állt ki kerékcserére Verstappen

Hívás nélkül állt ki kerékcserére Verstappen

Sky Sports
A boxutcában sem alakult a Red Bull szája íze szerint a Spanyol Nagydíj. Főnöke elárulta, egy kommunikációs baki miatt nyúlt hosszúra Max Verstappen kerékcseréje.

Nem ezen múlt, hogy a Mercedes kisakkozta őket, de a boxutcában sem végzett hibátlan munkát a barcelonai versenyen a Red Bull. Az idény eddigi leggyorsabb kerékcseréjét jegyző csapat híres arról, hogy ha kell, 2 másodperc alatt is elvégzi szervizelést, ám Max Verstappen ezúttal az első kiállásánál több mint 4 másodpercig állt. Ennek oka az volt, hogy amikor beállt a garázsa elé, a bal hátsó kerekét cipelő szerelő még éppen csak kifutott, vagyis nem állt készenlétben.

Mint azt Christian Horner csapatfőnök elárulta, a kapkodás oka az volt, hogy versenyzőjük úgy állt ki, hogy nem is hívták…

„Sajnos éppen a kerékcserére készültünk, és Max egyszerűen csak megérkezett a boxutcába, mi pedig abban a pillanatban nem is hívtuk be”

– magyarázta Horner.

A brit szerint a szerelők és a mérnökök azonban nagyon jól kezelték a helyzetet. „Nagyszerűen reagált a csapat, gyorsak voltak, a boxfalon és a versenymérnök is. Négy másodpercig tartott, szóval nagyon jól összeszedték magukat ilyen kevés idő alatt” – méltatta a csapattagokat.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Hornerék ezek után azon lepődtek meg, hogy a Mercedes nem próbálta azonnal kihasználni a hibájukat.

„Miután ennyire lassú volt a cserénk, azt hittük, már a következő körben reagálnak. De nem tették. Visszanyertük a pozíciót.”

Végül nem ez döntött a győzelem sorsáról, hanem Hamiltonék második kiállása és a taktikai előnye. Horner szerint viszont leginkább az, hogy Barcelonában a Mercedes volt a gyorsabb. „Összességében gyorsabb volt az autójuk. Nagyon közel tudtak maradni, és mivel ennyire szétszakadt a mezőny, minden esélyt megkaptak. Azonos taktikán nem tudták megelőzni Maxot, ezért nem volt vesztenivalójuk, kiálltak, tiszta volt a pálya előttük, és bevált nekik.”

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak