Musorujsag
Élő Eredmények

Wolff: Hamilton soha nem látott szinten teljesít

Wolff: Hamilton soha nem látott szinten teljesít

GP Fans, Motorsport Week
Soha nem látott szinten teljesít a 100. pole pozícióját megszerző Lewis Hamilton a Mercedes főnöke szerint. Toto Wolff rámutatott, egy kétórás film jönne ki a brit eddigi F1-es pole-köreiből.

Maga Lewis Hamilton is nehezen tudta felfogni, milyen magas szám is a szerzett pole pozíciók tekintetében a 100. Ennyiszer állt már fel F1-es verseny rajtjánál az első rajtkockába a 2007 óta íródó pályafutása során. Az álomhatár elérésében nagy szerepe volt a 2014 óta uralkodó Mercedesnek, hiszen domináns autóival az elmúlt hét év nagy részében a csapattársa jelentette a legfőbb, sokszor az egyetlen valódi ellenfelét. Ennek kapcsán fölmerül, mennyit is ér valójában ez a bődületes rekord.

Toto Wolff, a Mercedes főnöke szerint ezen merengeni nem kell sokat. Többek között a barcelonai kvalifikáció, Hamilton hátrányból való fordítása mutatta meg, hogy mennyire jó egy körön. Az osztrák úgy véli, versenyzője olyan szinre jutott, amilyenen még senki sem állt korábban.

Hamilton 100 (Fotó: XPB)

„Valahányszor fölteszik nekem a kérdést arról, hogy ez volt-e a legjobb köre, a legjobb versenye…

Ő egyszerűen ezen a rendkívüli, példátlan, sosem látott szinten teljesít. És most újra. Az autó talán nem volt tökéletes, de sikerült behúznia egy újabbat, és a száz pole pozíciója hihetetlen”

– méltatta a címvédőt Wolff.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hozzátette, Hamilton a kvalifikáció előtt változtatást kért a beállításain, amitől az autója végül rosszabb lett. Wolff szerint példaértékű, ahogyan a helyzetet ezek után kezelte.

„Nagyon higgadt volt. Nagyon hamar kimondta: »Szerintem rossz irányba mentünk.« És látható volt ez a köridőkön is. Aztán változtattunk kicsit a differenciálon és hasonlók. Korlátozott volt az eszköztáruk a mérnököknek az autó jobb állapotba hozására (ti. a parc fermé-szabály miatt az időmérő alatt már csak bizonyos változtatásokat lehet végrehajtani – a szerk.), de valahogy ez is elég lett a pole-ra.”

Annak szemléltetésére, milyen hatalmas számról beszélünk, egy érdekes tényt is megosztott.

„Andrew Shovlin (a Mercedes mérnökigazgatója) éppen most említette, hogy ha ezeket a pole-köröket egyetlen videóban összefűznénk, akkor kétórás film lenne belőle.”

„Ez mutatja meg, hogy mit ért el” – mondta.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Wolff végül Hamilton kritikusainak is üzent, akik megkérdőjelezik e mutatós statisztika értékét. „Mindig lesznek, akik így látják. Minél erősebb leszel, annál nagyobb irigységet és negativitást váltasz ki. De teljesen lényegtelen, hogy mit mondanak mások, lényegtelenek ezek a dolgok, és ha mi csapatként foglalkoznánk azzal, amit odakint mondanak, az eléggé elvonná a figyelmünket a munkáról.”

„Ő egyértelműen egy kiemelkedő versenyző. Száz pole pozíciója van, és a pályán és azon kívül is sokat fejlődött. Egyértelműen van valami, amit sokkal jobban csinál, mint mindenki más. Nem lenne hétszeres világbajnok, ha nem így lenne.”

„A csapat és versenyző kombinációjának is működnie kell, és ez nálunk az elmúlt hét évben működött. És folyamatosan erősödik is” – mondta büszkén Wolff.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

További tartalmak