Musorujsag
Élő Eredmények

Russell most érezte legjobbnak a Williamst

Russell most érezte legjobbnak a Williamst

RaceFans
Noha a pontszerzés ezúttal sem jött össze, George Russell nagyon elégedett volt a Spanyol Nagydíj után autóját ugyanis ezen a versenyen érezte a legjobbnak. Még azt is megkockáztatta, sosem érezte magát ennyire jól egy Williams volánja mögött.

Russell a Portugál Nagydíj időmérőjén kiugróan jól teljesített, kis híján a Q3-ba is bejutott, a verseny azonban kiábrándító volt a Williams számára, az erős szélben ugyanis az autó roppant nehezen volt kezelhető. A fiatal brit akkor megjegyezte, nagyon rég érezte magát annyira rosszul a volán mögött, mint Portugáliában, ahol a kiábrándító 2019-es szezon futamai ugrottak be neki…

Egy héttel később nagyot fordult a világ! Spanyolországban az időmérő ugyan nem volt látványosan jó Russelltől, a brit a versenyen jól teljesített, a pontokért is harcban volt, és bár ismét a legjobb tízen kívül zárt, nagyon elégedett volt a versennyel.

Míg a múlt héten egyik legrosszabb, addig most – a szélcsendes viadal után – egyik legjobb versenyéről beszélt. „Nagyon jó munkát végeztünk az autóval” – emelte ki a fiatal tehetség.

„Most éreztem magam legjobban a volán mögött, versenyen talán most a legjobban. Éppen ezért annyira örömteli volt vezetni a megszokotthoz képest. Nagyrészt azért, mert nyugodt napunk volt. Tudjuk, hogy milyen fenevad az autónk” – utalt a Williams szélérzékenységére.

George Russell (Fotó: XPB)

Kiemelte, az előző hetek bizonyították, a Williams versenyzőinek nyugodt időjárási körülményekre lesz szükségük, hogy a szezon során a lehető legtöbbet hozhassák ki az FW3B-ből. „Egyszerű, nyugalmas volt a futam napja. A szél sebessége alacsonyabb volt, mint 10 km/óra, a széllökések minimálisak voltak, szóval egyenletes volt az autónk vezethetősége” – fogalmazott.

„És ha jó a vezethetőség, akkor megfelelően körözhetünk. Korábban ezzel küzdöttünk, különösen Portugáliában, ahol nagymértékben ki voltunk téve az időjárásnak, akkor egészen egyszerűen elképesztően következetlen volt az autó. Ilyenkor versenyzőként önbizalmat veszítesz, a gumikra is negatív a hatása, és belekerülsz egy lefelé tartó spirálba. Míg az olyan napokon, mint ez volt, egyenletesen mehetsz, kihozhatod a legtöbbet az autóból, és úgy irányíthatod, ahogy akarod. A gumikat is kedved szerint kezelheted. Biztos, hogy mások is jobbnak érezték most az autót, de ránk a körülmények sokkal erősebben hatnak” – mondta.

Volt, hogy Russell a pontot érő tizedik helyen haladt, végül azonban kopott abroncsin visszacsúszott a tizennegyedikre, a Williams bátor taktikáját (a biztonsági autós fázis alatt kiálltak, bízva abban, hogy végig tudják csinálni a futamot anélkül, hogy új gumikat kellett feltenni) viszont dicsérte. „Nagyon jó munkát végeztünk a kerékcserével a verseny elején, hiszen így gyakorlatilag egy kiállásos versenyt teljesítettünk” – fogalmazott.

„Ha sikerült volna megelőzni (Fernando) Alonsót, akkor ki tudja? Viszont azt hiszem, az, hogy Alonso sokáig előttem volt, segített abban, hogy magam mögött tartsam a gyorsabb autókat, hiszen használhattam a DRS-t. Fél másodperccel jobb volt az autójuk tempója, a gumitempójuk pedig valószínűleg egy másodperccel. Nagyon nehéz lett volna tartani őket. De nagyon örülök, hogy kockáztattunk, és ilyen pozícióban találtuk magunkat” – zárta gondolatát a brit, aki tehát továbbra is vár az első williamses pontszerzésre.

George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak