Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: A száz százalékom is kevés Ocon szintjéhez

Alonso: A száz százalékom is kevés Ocon szintjéhez

Motorsport
Elismeri Fernando Alonso, hogy jelenleg bárhogyan is próbálkozik, beletörik a bicskája a remek formában lévő Esteban Oconba.

Már a múlt szezonban azzal riogatták a Daniel Ricciardótól elmaradó Esteban Ocont, hogy 2021-ben talán még nehezebb dolga lesz, hiszen új csapattársa, Fernando Alonso igazi karriergyilkos. A spanyol versenyző pályafutása alatt nem egy tehetséges és nagyreményű csapattársának törte le a szarvát és vitte vakvágányra a pályafutását – Giancarlo Fisichellától Felipe Massán át Stoffel Vandoorne-ig sokan tudnának mesélni erről. A francia viszont már akkor higgadtan viszonyult ehhez, mondván, nem becsüli alá kihívást, ugyanakkor azt sem, hogy Alonsóra mekkora feladat vár a kétéves kihagyása után.

Ocon négy versenyt követően mindössze egyszer, a balszerencsés bahreini időmérőn kapott ki világbajnok kollégájától időmérőn, és az utóbbi versenyeken, amikor az Alpine autója is feljavult, még inkább kiütközött, mennyivel jobban boldogul Alonsónál. Barcelonában Ocon az 5. helyre kvalifikálta magát, alig pár századdal lecsúszva a 4. kockáról, a versenyen pedig újra pontszerző lett 9.-ként. Alonso eközben a 10. helyről rajtolt, és pocsékul elsült taktikájával, valamint némi műszaki gubanccal csak 17.-ként ért célba hazai futamán.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso szerint jár az elismerés Oconnak. „Szerintem jó, és ezt láthatjuk is. Nagyon jó formában van jelenleg, teljesen beépült a csapatba. Tavaly Bahreinben dobogós volt, és az a bajnokság utolsó felében volt. Most pedig tökéletes hétvégéi vannak, ami nagyon jó” – dicsérte kollégája teljesítményét.

„Lenyűgöző, amit mostanság elér. Én a száz százalékomat nyújtom, de ez is kevés ahhoz, hogy pillanatnyilag elérjem ezt a szintet, szóval muszáj lesz javulnom.”

Mindez hangozhatna akár amolyan kapitulációként is – ha Fernando Alonso szótárában szerepelne efféle szó… A spanyol rámutatott, a két év kihagyás miatt azért még jelentős lépéshátrányban van. Hogy mennyire, azt éppen korábbi renault-s példák mutatják.

„Már beszéltünk erről, és egy kicsit számítottunk is rá. Amikor Carlos (Sainz) csatlakozott a Renault-hoz, ő sem volt olyan gyors, mint (Nico) Hülkenberg. Emlékszem, az első pár versenyén Daniel (Ricciardo) is lassabb volt Nicónál 2019-ben, aztán a második évében, 2020-ban nagyon erős lett.”

„Esteban is szenvedett tavaly Daniel ellen, és most jó második éve van. Szóval úgy fest, ennél a csapatnál kicsit másképpen megy, és alkalmazkodnod kell. Én igyekszem olyan gyorsan, amennyire csak tudok, de nem aggódom. Hamarosan jönni fog, hacsak nem jött már, hiszen Imolában és Portimaóban is együtt szeltük át a célvonalat.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Míg az ő helyzete talán még nem ideális, az Alpine-é már az elmúlt két hétben is jelentősen javult, hiszen az autójuk kezd egyre versenyképesebbé válni. „Ez a hétvége összességében nagyon pozitív volt. Portimaóban versenyképesek voltunk, de nem igazán tudtuk, hogy csak a pálya miatt volt-e. Barcelonában most újra versenyképesek voltunk. Meglátjuk a következő versenyeket, de szerintem az ötödik legjobb csapat vagyunk a Ferrari és a McLaren után, ami jó hír, mivel az első két versenyen még a Q3-ba is nehéz volt bejutnunk.”

„Lesz még munkánk, és dolgozunk is tovább, a taktikán, a gumik megértésén. Most nem arról volt szó, hogy meglepődtünk a gumik miatt, egyszerűen kockázatot vállaltunk, mert pontokat akartunk szerezni. Szóval nem lehet azt mondani, hogy a gumik teljesen megleptek minket” – értékelt Alonso.

A Spanyol Nagydíj eseményeivel a Boxutca magazin 19 órakor kezdődő műsorában is foglalkozunk az M4 Sporton.

Borítókép: Esteban Ocon és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak