Musorujsag
Élő Eredmények

Brundle: Péreznek gyorsulnia kell, ha nem akar összeomlani

Brundle: Péreznek gyorsulnia kell, ha nem akar összeomlani

Sky Sports
A Sky Sports kommentátoraként dolgozó Martin Brundle szerint Sergio Péreznek fokoznia kell a tempót, amennyiben alapvető szerepet akar betölteni a Red Bullnál Max Verstappen mellett, ellenkező estben ugyanis a mexikói hamar összeomolhat.

A Red Bull Forma–1-es csapatának vezetői tavaly, hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, Sergio Pérezt igazolják Max Verstappen mellé, bízva abban, hogy az egyszeres futamgyőztes közelebb lesz majd a holland klasszishoz, mint elődei, az új pilótapáros pedig folyamatosan erős pontokat szerez majd, így a bikások harcban lehetnek a Mercedesszel.

Noha voltak már villanásai (például az imolai időmérőn) Pérez még nem tudta fölvenni a Red Bull ritmusát: az első négy hétvége során a legjobbja egy negyedik helyezés volt, miközben Verstappen nem végett hátrébb a második pozíciónál.

A Sky Sports kommentátoraként dolgozó korábbi F1-es, Martin Brundle a mexikói évkezdésével kapcsolatban kijelentette, mindenképp fel kellene pörgetnie magát, ha nem akar összeomlani új csapatánál. „Úgy tűnik, a Red Bull Verstappen preferenciáira, vezetési stílusára és félelmetes autóirányítási képességére van hangolva, mert Pierre Gasly, Alexander Albon és most Sergio Pérez is viszonylag gyengén teljesít” – kezdte összegzését.

Sergio Pérez és Max Verstappen (Fotó: XPB)

„Sergio talán bölcsebb és tapasztaltabb versenyző, de ennek most minden elemére támaszkodnia kell, ha alapvető szerepet akar betölteni a csapaton belül, és nem akar összeomlani” – emelte ki a brit, majd hozzátette, a Red Bullnak nagy szüksége lenne egy erősebb Pérezre.

Egyért ugyanis Verstappen azon kijelentésével, miszerint nagyon nehéz helyzetben van úgy, hogy jóformán egyedül kell küzdenie a Mercedes versenyzői ellen, ez pedig Spanyolországban is gondot okozott, a csillagosok ugyanis bátrabban taktikázhattak, és sikerült is a rivális föl kerekedniük stratégiai szempontból.

„Az eddig megszerzett 94 ponttal és a három futamgyőzelemmel a mostani a legjobb Lewis Hamilton szezonkezdete, ez pedig meglehetősen baljóslatú a rivális szempontjából. Lewis jelenleg sziporkázik, a Red Bullnak pedig sürgősen több erőre és tapadásra van szüksége Max számára, és arra, hogy Pérez is beszálljon a küzdelembe. Jelenleg úgy tűnik, Bottas többször vehet el pontokat Verstappentől bizonyos alkalmakkor, mint Pérez Hamiltontól, ez pedig kritikus lehet” – mutatott rá.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)
Borítókép: Sergio Perez (Fotó: XPB)

További tartalmak