Musorujsag
Élő Eredmények
×

Gasly úgy érzi, visszaestek az év eleje óta

Gasly úgy érzi, visszaestek az év eleje óta

Motorsport
Pierre Gasly úgy érzi, csapata, az szezont ígéretesen kezdő Alpha Tauri az előző versenyeken visszaesett a közvetlen riválisokhoz képest, és egyelőre nem tudta tökéletesen kiaknázni az autóban rejlő lehetőségeket.

A francia versenyző Bahreinben és Imolában is ötödik volt az időmérőn, majd Portugáliában csak a kilencedik, a múlt hét végén, Barcelonában pedig csak a tizenkettedik rajthelyet tudta megszerezni. Ami a futamokat illeti, bár háromszor ott volt a pontszerzők között, a hetedik pozíciónál előbb eddig egyszer sem ért célba a négy viadalon.

Persze önmagában egy középcsapata számára nem volna rossz a három pontszerzés, Gasly azonban – és a szakemberek egy része is – többet várt a csapattól, főleg a teszteredmények és a szezonnyitón mutatott forma alapján.

Akkor voltak, akik az Alpha Taurit tartották az egyik sötét lónak, azóta viszont látható, hogy a középmezőny eleje jelenleg messze van tőlük. Gasly szerint ráadásul az év eleje óta még messzebb került. „A futam elején nagyon nehezen tudtam követni a többi autót” – mondta a barcelonai viadal kapcsán. „Ezen még javítanunk kell. Akkor is nehéz volt a dolgunk, amikor kicsit szelesebb lett az idő. Az utolsó körökben aztán sokat kellett előznöm. Az izgalmas volt, jók voltak a csaták.”

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

„A végén egész szépen fölzárkóztunk. De összességében, a versenytempónk hiányzott az előző két futamhoz képest. És meg kell értenünk, miért történt mindez, az év elejéhez képest ugyanis visszaestünk az erősorrendben. Azt hiszem, vár még egy kis munka a csapatra” – magyarázta.

Elismerte, az Alpha Tauri egyik gyengepontját a lassú kanyarok jelentik, ez hátráltatta őket Portugáliában és a Barcelonában is a döntő fontosságú utolsó szektorban. A soron következő monacói versenyt viszont izgatottan várja, a szűk, kanyargós pálya ugyanis kedvezhet nekik. „A monacói pálya különleges, ami egy kicsit más lehet. De vannak egyértelmű területek, melyeken javulnunk kell. Az autóban van potenciál, de nem tudtuk mindenhol, minden típusú kanyarban versenyképessé tenni, és jó egyensúlyt találni” – mutatott rá.

„Vannak erősségeink, és komolyabb gyengeségeink is, melyeken javítanunk kell. Dolgozunk rajta, és bízom a csapatban. Hiszem, hogy a következő futamokon előreléphetünk. Mindent át kell vennünk, hogy megértsük, mit kell jobban csinálnunk azokban a kanyarokban, ahol nem vagyunk túl jók. De a Ferrari és a McLaren is nagy előrelépést tett. Tartanunk kell velük a lépést, ha azt akarjuk, hogy harcban maradjunk a középmezőnyben” – zárta gondolatát.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)
Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak