Musorujsag
Élő Eredmények

Russell: A fiataloknak nincs okuk arra, hogy utálják egymást

Russell: A fiataloknak nincs okuk arra, hogy utálják egymást

RacingNews365
George Russell úgy érzi, bár a versenypályán ők is keményen küzdenek egymással, az új generáció tagjai jó viszonyban tudtak, és tudnak maradni, hiszen nincs okuk arra, hogy utálják egymást. Azt persze ő sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy kiélezett csata változtat a helyzeten.

A versenyzők közötti rivalizálás szerves részét képezi a Forma–1-es világbajnokságnak, az évek során pedig számos olyan összecsapást figyelhettünk, melynek résztvevői nemcsak a pályán vetettek be mindent egymás ellen, hanem azon kívül is, viszonyuk pedig igencsak elmérgesedett. Az elmúlt évekből a legjobb példa Lewis Hamilton és Nico Rosberg házon belüli összecsapása volt.

Ami az új generációt illeti, annak ígéretes tagjai, Lando Norris, George Russell és Charles Leclerc évek óta jó kapcsolatot ápolnak, pedig az F1-ben és azt megelőzően is küzdöttek már. Russell szerint sokat jelent, hogy nekik nincs okuk haragudni egymásra, hiszen nem voltak necces szituációik.

George Russell és Lando Norris (Fotó: XPB)

Bár reméli, ez a helyzet változatlan marad, azzal azért ő is tisztában van, hogy egy kiélezett küzdelem a királykategóriában, ahol már sokkal nagyobb a tét, belerondíthat a harmóniába. „Az elmúlt 10 évben mind nagyon keményen harcoltunk egymás ellen, ugyanabban a paddockban voltunk és együtt léptünk föl a ranglétrán” – kezdte a brit.

„Szóval szerintem a kapcsolatunk természetes, hogy jó, hiszen nem volt még okunk heves összecsapásra. Nem ütköztünk a pályán. Landóval sokat harcoltunk ugyan, de nem volt test-test elleni csatánk, nem ütköztünk, és nem volt okunk arra, hogy úgy mondjam, utáljuk egymást” – folytatta.

„De ez talán így volt Nico és Lewis esetében is” – utalt arra, hogy Hamilton és Rosberg is jó kapcsolatot ápolt fiatalként, sőt első Forma–1-es szezonjaikban is láthatóan jóban voltak egymással, kapcsolatukat a bajnoki csata rontotta meg. „Annak idején ők is jóban voltak, csapattársként is minden rendben volt velük, aztán jött pár csata. Ezek a kapcsolatok hamar megromolhatnak, amikor egy végsőkig kiélezett bajnoki csatát vívtok” – tette hozzá.

Charls Leclerc és George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak