Musorujsag
Élő Eredmények

Mercedes: Hamilton jobban járt, hogy elsőre nem előzte meg Verstappent

Mercedes: Hamilton jobban járt, hogy elsőre nem előzte meg Verstappent

Mercedes
Zseniális taktikai húzás, tökéletes összhangban működő gépezet – a Mercedes mérnöke elmagyarázta, hogyan adtak mattot Max Verstappennek Lewis Hamiltonnal Barcelonában.

Az első meglepetést Max Verstappen okozta. A Red Bull versenyzője a Spanyol Nagydíj rajtja után erővel vette el a vezető helyet a pole pozícióból rajtoló Lewis Hamiltontól és ezzel úgy tűnt, a szombati veresége után megágyazott a győzelmének. Előzni nehéz Barcelonában, így a döntőnek a pályán elfoglalt pozíció tűnt. Ám utólag elmondható, ezzel nem térdre kényszerítették a Mercedest, csak arra, hogy kerülő úton szerezze meg a győzelmet.

Az istálló megszokott futamelemző videójában Andrew Shovlin vezető versenymérnök részletezte, hogyan is kötöttek ki a két kiállást és verseny végi hajszolást hozó forgatókönyv mellett.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A szakember mindenekelőtt elárulta, az első támadási kísérletüket maga Verstappen hiúsította meg azzal, hogy csapata hívása nélkül – egy félreértett üzenet miatt – előbb állt ki kerékcserére Hamiltonnál. A Mercedesnek ezáltal esélye sem volt elévágással próbálkozni.

„Valójában ugyanabban a körben készültünk a boxba hívni Lewist, amelyikben Max kiállt. Az egész körön keresztül erre készültünk, majd hallottuk, hogy Max a rádión azt mondja, a gumija elszállt. Nem sokkal később pedig ki is állt. A jelek szerint hívás nélkül, de a csapata így is elvégezte a kerékcseréjét.”

Ekkor még egy kiállásra készült a Mercedes is. „Miután ezt meglépte, a legjobb választás számunkra az volt, hogy eltérünk ettől a taktikától. Próbáltunk létrehozni egy kis gumikülönbséget. Ha egy kiálláson maradtunk volna, és lemásoljuk Maxot, a végén, amikor az ő gumija már elfogyott, Lewisé egy kicsivel frissebb lett volna. Ha egy kiálláson maradtunk volna, ez a pár extra kör meghatározóvá válhatott volna az előzésben.”

Erre azonban nem volt szükség, hiszen a második etapon úgy döntöttek, még egyszer kihívják Hamiltont. A brit utólag elismerte, megfordult a fejében, hogy nemet mond erre a taktikára, mivel úgy érezte, közvetlenül a kihívása előtt már közel állt Verstappen megelőzéséhez.

Mint arra Shovlin rámutatott, valójában azzal jártak jobban, hogy Hamilton nem tudta megszerezni az első helyet ekkor. „Ő a futam után azt mondta, már majdnem meg is előzte, és talán a pályán hagyhattuk volna, hogy megcsinálja. Lehetségesnek is tűnt, a frissebb gumijával valamikor megelőzhette volna, mivel Max a végén elég jelentős gumikopással küzdött már.”

Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Viszont ha ezt tettük volna, akkor a futamban élen állóként lett volna egy olyan hátrányunk, hogy Max csinálhatta volna végig azt Lewisszal, amit Lewis csinált végig vele, vagyis átállhattak volna két kiállásra, miután Lewis megelőzte. És ez talán akkor történt volna meg, amikor amúgy is eldöntöttük, hogy meglépjük a második kiállást.”

„Szóval bizonyos szempontból jobb volt nem előzni a pályán, mivel Lewis akkor második volt, és a legrosszabb esetben is másodikként ért volna célba. Számunkra megérte a kockázatot, míg arra kevesebb esély volt, hogy Max az első helyen haladóként meglépje a plusz kiállást.”

Shovlin arról is beszélt, hogyan és mikor döntötték el, hogy a 2019-es hungaroringi taktikájukat próbálják meg lemásolni. „Nos, ezt egész verseny alatt vizsgáljuk. Az egyik kulcskérdést a gumikopás jelentette. A versenyen mások voltak a feltételek, mint a pénteki szabadedzésen. Lewis és Max etapjaiból láthattuk, hogy a gumik veszítenek a teljesítményükből. Kicsivel nagyobb mértékben, mint amit a verseny előtti szimulációink jósoltak. Akkor azt gondoltuk, az egy és a két kiállás nagyon közel lesz egymáshoz a teljesítmény szempontjából. Amikor a gumikopást betápláltuk a stratégiai programunkba, a két kiállás már egyértelmű győztesként jött ki, és a döntést akkor hoztuk meg, amikor elkezdtük a versenyzővel erről beszélni és kihívtuk a szerelőket.”

„Viszont komolyan az első etap elején kezdtünk el gondolkodni a második kiálláson. Ellenőriztük a gumikopást, biztosítanunk kellett, hogy Lewis vissza tudjon zárkózni a másik szett gumin, biztosítani kellet, hogy amikorra utoléri Maxot, meglegyen az előzéshez szükséges tempója. Emiatt ezen az etapon az optimális kört kerestük a kiállásra. A negyven és a negyvennegyedik kör közé tettük ezt.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Ha túl korán hívjuk, akkor mire utolérte volna Maxot, az ő gumija sem tapadt volna már annyira, hogy előzni tudjon; ha viszont túl későn hívjuk, nem marad elég köre a felzárkózásra és támadásra. Szóval sok részletre kellett figyelni. A döntést viszont nem hirtelen hoztuk, nem csak úgy megpróbáltuk.”

Shovlin arról is képet festett, mekkora csapat és mennyi ember összehangolt munkája kell az efféle stratégiai sakkjátszmák megnyeréséhez. „James Vowles-t mindenki ismerheti, ő hozza meg a végső döntéseket a boxfalon. Ő viszont egy csapattal dolgozik együtt, akik közül nagyon sokan Brackleyben vannak, és információkat szolgáltatnak. Nézik a többi autót, hogy mit csinál, tanácsokat adnak, ők biztosítják az eszközöket. Elég nagy csapat ez, de rajtuk kívül is vannak embereink, akik a gumikat figyelik és próbálják összerakni, mi lesz velük. És vannak még önkénteseink is, akik a többi csapat rádiózását hallgatják, hogy milyen utasításokat adnak a versenyzőknek. Szóval ez igazi csapatmunka, és kellenek az emberek annak koordinálásához, hogy vasárnap minden jól menjen” – magyarázta a mérnök.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak