Musorujsag
Élő Eredmények

Norris nem aggódik a gyenge Q3-as körök miatt

Norris nem aggódik a gyenge Q3-as körök miatt

Autosport
A McLaren versenyzője, Lando Norris nem aggódik amiatt, hogy az utóbbi időben nem tudta kihozni a maximumot az időmérők utolsó szakaszában, hiszen a legtöbbször a körülmények akadályozták ebben.

Ami a versenyeredményeket illeti, Norris jól kezdte a 2021-es szezont az első négy hétvégén ugyanis háromszor ő volt a középmezőny legjobbja. Az időmérőkön viszont eddig nem jött ki a lépés a fiatal versenyzőnek: a négyből három kvalifikáción a Q2-ben gyorsabb kört futott, mint a mindent eldöntő Q3-as szakaszban.

Noha maguk az eredmények azt sugallják, Norris gyengébben teljesít az időmérőkön, főleg azok döntő etapjában, ő nem aggódik, hiszen többnyire a körülmények miatt nem tudta kihozni a maximumot a Q3-ból.

Imolában például gyors volt, legjobb körét azonban elvették pályaszélesítés miatt, legutóbb Barcelonában pedig gumihátrányba került egy korai feltartás miatt, és mint azt legutóbbi nyilatkozata során elárulta, autója is sérült volt. „Nem hiszem, hogy túl rosszul sikerültek volna az időmérőim” – jelentette ki.

Lando Norris (Fotó: XPB)

„A Q1 és a Q2 nagyon jó volt, és általában az első menet is a Q3-ban, a második körök esetében viszont gyakran lejtmenetbe kerültünk, különböző okokból. Nem azért, mert nem tudtam volna jó köröket futni, vagy ne tudtam volna összerakni őket. Spanyolországban megsérült az autóm, Imolában lementem a pályáról, Portugáliában pedig túl korán mentem ki és bekerültem az egyik Aston Martin mögé. Szóval, mind más okból történt. Nem aggódom emiatt” – emelte ki.

„Ha ez olyasmi lenne, ami tendenciává vált, és elkezd ismétlődni a Q3-ban, akkor egyértelmű lenne a helyzet, és az, hogy lenne min dolgozni. De most ezek a visszaesések mind más-más okokból történtek. A Q1 és a Q2 pedig mindig nagyon jól ment, szóval bízom benne, hogy végre már a Q3-ban is minden össze fog állni” – magyarázta.

Norris elárulta, a spanyolországi időmérőn említett sérülés a padlólemezzel volt kapcsolatos, és az első Q3-as körén „szedte össze”, amikor még a régebbi gumikon ment. A friss abroncsokon tehát már nehezebben tudott volna javítani. „Az első próbálkozáskor egy kicsit szélesen fordultam a nyolcas és a kilences kanyar között. Ez balszerencsémre egy viszonylag frissebb szetten történt. Aztán az új gumikon a sérülés egy kicsit költségesnek bizonyult. Nem volt ideális a helyzet” – fogalmazott.

Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak