Musorujsag
Élő Eredmények

Akár egy meglepetésre is jó lehet a Ferrari Monacóban?

Akár egy meglepetésre is jó lehet a Ferrari Monacóban?

Codesport, F1,
Erősebb forma az időmérőkön, jól teljesítő autó a lassabb kanyarokban és versenyzői kvalitások – a Ferrari akár még meglepetést is okozhat Monacóban?

Szép fejlődést ért el a Ferrari 2021-re a tavalyi mélyrepülése után. Győzelmekről ugyan még nem álmodhatnak, de a McLarennel szoros csatát vívnak a konstruktőri harmadik helyért, köszönhetően a jobban vezethető, kiszámíthatóbb és versenyképesebb autójuknak, valamint a múlt évinél jelentősen erősebb erőforrásuknak.

Legutóbb Barcelonában a vörös autók egyértelmű harmadik erőnek számítottak a Mercedes és a Red Bull mögött, és határozottan jobbnak bizonyultak a McLarennél. Lando Norris a futam után megjegyezte, őket nem érte váratlanul a vörösök jó formája, mivel egész évben azt látják, hogy az SF21-es nagyon jó a kanyarokban.

Mindez Monaco lassú kanyarrengetegében nem rossz ómen.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Így véli ezt Charles Leclerc is. „Ha megnézem a barcelonai hármas szektort, ott egészen versenyképesek voltunk” – utalt arra, hogy a spanyolországi pálya utolsó szakasza főként lassú kanyarokból áll, és ott a Scuderia a harmadik legjobb részidőt jegyezte a Red Bull és a Mercedes után, utóbbi csapattól kevesebb mint két tizedmásodperccel elmaradva.

 

De mérvadó-e a barcelonai hármas szektor?

Hogy önmagában a harmadik szektor mennyire pontos előrejelző Monaco szempontjából, azt persze lehet vitatni, hiszen az ottani teljesítmény azon is múlt, hogy milyen állapotban voltak a gumik a nagy terhelést jelentő első két szektorból érkezve. Emellett az autókat sem úgy hangolták, mintha Monacóban mennének.

Norris meg is jegyezte:

„A legfőbb különbség Monaco és a spanyolországi hármas szektor között, hogy teljesen eltérő beállítással megyünk. Barcelonában sokkal inkább az első két szektorra fókuszálunk, ahol nagy tempójú kanyarok vannak, vagyis ez éppen az ellenkezője Monacónak, ahol lassabb a tempó. Az egész autót sokkal puhábbra is hangoljuk (Monacóban) a sok egyenetlenség miatt, szóval az autó karaktere sokat változik”

– sorolta a különbségeket a mclarenes.

Daniel Ricciardo és Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Korábbi csapattársa, a már az ellenfélnél versenyző Carlos Sainz is erre figyelmeztetett. „Igen, természetesen jó előjel a hármas szektor Monacót illetően, ugyanakkor Monaco nagyon különleges a beállítások terén és a gumik időmérős előkészítése szempontjából is. Monacóban annyira mások az autók, hogy ismét változhat a kép. Nekünk most arra kell összpontosítanunk, hogy az eddig tanultakat a lehető legjobban átültessük Monacóra. Inkább óvatos maradnék, mivel más beállításokat használunk ott.”

A Ferrari ettől függetlenül azért bizakodhat. Több okból is. Egyfelől Monacóban nincs nagy szerepe az egyenesekben nyújtott teljesítménynek, ami a Ferrari számára a Mercedes-motort használó McLarennel szemben még idén is jó hír, másfelől az autójuk versenyképes a kanyarokban, és az év eddigi négy hétvégéjén különösen az időmérő edzésen bizonyult nagyon gyorsnak.

„Mindenképpen egy kicsi előnyben vagyunk” – mondta Mattia Binotto, utalva a McLarenre és fő ellenfeleikre. Leclerc hozzátette: „Úgy tűnik, erős autónk van, ezért reméljük, hogy jó eredményt érhetünk el.”

 

És a Leclerc-faktor?

Van azonban még egy tényező, amiben a Ferrari reménykedhet: versenyzőik idén rendszerint megszerezték a Mercedesek és a Red Bullok által hátrahagyott legjobb rajthelyet, Charles Leclerc pedig Portimaót leszámítva mindig elő tudott húzni egy remek Q3-as kört, így már háromszor indult a 4. rajtkockából. Az „előzhetetlen” Monacóban ez ugyancsak jó előjel – főleg úgy, hogy Leclerc monacói, és igazi specialistája az utcai pályáknak.

Charles Leclerc 2019-es eddigi egyetlen ferraris monacói versenye rosszul végződött: kiesés a Q1-ben, baleset a futamon. Van miért visszavágnia (Fotó: XPB)

A Codesport című monacói lap meg is kérdezte a hazai versenyzőt, mindezeket egybevetve számíthatunk-e akár meglepetésre tőle egy olyan pályán, ami arról híres, hogy előtérbe állítja a versenyző képességeit a technikával szemben. „Korábban talán ez volt a helyzet, és egy kicsit még ma is jellemző, de sajnos annyi minden változott, és a versenyzők is annyira jól felkészültek a pályákból” – intett óvatosságra Leclerc.

„Természetesen a versenyző kipréselhet két-három extra tizedet, de amikor olyan különbségek vannak, mint a Red Bull-lal és a Mercedesszel szembeni lemaradásunk, nagyon nehéz a különbséget jelenteni. Főleg úgy, hogy olyan nagyszerű versenyzők ülnek az autóikban, mint Lewis és Max.”

„De persze sosem tudhatjuk. Az időmérőn minden egy körön múlik. Én mindent bele fogok adni, és remélem, jó eredményt érünk el. De realistának kell lennünk: ha a Mercedes és a Red Bull nem ütközik problémákba, nagyon nehéz lesz felvenni velük a versenyt” – vélekedett.

Leclerc-en tehát nem fog múlni, motivációból pedig aligha lesz hiány. „Szeretek úgy a határon lenni az autóval, hogy nem léphetem át azt a falak miatt. Itt nincs tér a hibáknak. Ezt a kihívást nagyon szeretem, és ezért is foglal el különleges helyet a szívemben Monaco. Még ha nem monacói lennék, akkor is Monaco lenne a kedvenc pályám. Hihetetlen, milyen tempóval száguldunk ebben a városban, és imádom!”

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: Ferrari)

További tartalmak