Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen: Régen nem volt szükségünk ennyi szabályra

Räikkönen: Régen nem volt szükségünk ennyi szabályra

F1, Racefans
Megváltozott a versenyzői morál Kimi Räikkönen szerint az utóbbi években, és erre vezeti vissza azt is, hogy mindenre szabályokat írnak már.

Az elmúlt hetekben a pályaszélesítős esetek kapcsán állandó beszédtémát jelentett, hogy a Forma–1 túlságosan is leszabályozottá vált, ezért le kéne egyszerűsíteni a játékszabályait. Mindez azonban nemcsak a pályahatárok betartatására igaz, hanem általánosságban is jellemző a királykategóriára.

Beszédes, hogy amikor Monacóban az F1 történetében eddig a legtöbb nagydíjat teljesítő Kimi Räikkönent megkérdezték, a sportágban töltött húsz éve során mi jelentette a legnagyobb változást, ő éppen a szabályozást hozta föl.

„A legnagyobb különbséget az jelenti, hogy mindenre szabályokat találtak ki. Bármit is csinálsz, tulajdonképpen mindenre találsz egy szabályt. Hogy ez jó vagy rossz, az attól is függ, hogy mit csináltál”

– elmélkedett a finn.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

Hozzátette, a versenyzés, a csatázás terén is tapasztal változásokat, és ez nagyban hozzájárulhatott a szabályok számának megnövekedéséhez.

„A múltban, amikor kezdtem, talán sportszerűbben játszottak a versenyzők egymással. Ha előztél, nem állítom, hogy elengedett a másik, de talán nem volt annyira durva, és nem volt annyi blokkolás és hasonlók. Akkoriban nem volt szükségünk efféle szabályokra. De nyilván minden sport változott az évek során, ez is része a játéknak.”

Hogy valóban durvábbá váltak volna az előzési vagy védekező manőverek, azt nehéz megítélni, a szabályozás viszont valóban kiterjedtebb lett a modern korban.

Legutóbb Barcelonában több példát is láthattunk a határt súroló megmozdulásokra. Daniel Ricciardo sokáig finom cikázással próbálta maga mögött tartani a célegyenesben Sergio Pérezt, csapattársa, Lando Norris pedig még fekete-fehér zászlós figyelmeztetést is kapott a Carlos Sainz előzésekor bemutatott sportszerűtlen bemozdulása után, melynél abban a pillanatban vágott a Ferrari elé, amikor az irányt választott volna.

 

Lando Norris (Fotó: XPB)

A szerdai monacói sajtótájékoztatón Räikkönen mellett helyet foglaló Norris elismerte, járt neki a figyelmeztetés. „Eléggé későn mozdultam a védekezéskor. Van, hogy nagyon nehéz megmondani, hogy a mögötted lévő milyen tempóval érkezik. Amikor a DRS-t használja és szélárnyékban is van, eleinte nem nagy a különbség, de az egyenes végére egyre nagyobb lesz. Én kicsit túl későn mozdultam be, de jogos volt, szóval nincs min vitatkoznom” – mondta.

Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak