Musorujsag
Élő Eredmények

Számon kérték az önkritika hiányát a csapatot hibáztató Hamiltonon

Számon kérték az önkritika hiányát a csapatot hibáztató Hamiltonon

F1, Speedweek, F1 Nation, Mercedes
A hétvégén ő kritizált, és most emiatt őt kritizálják. Lewis Hamilton volt főnöke szerint kijött a gyakorlatból, ami a nehézségek kezelését illeti. Némi önkritikát is gyakorolhatott volna?

Az időmérő edzésen szerzett 7. rajthelye után a választott beállítási irányok, a szintén 7. helyet hozó futam alatt és után pedig az elszúrt stratégia miatt kritizálta nyíltan Lewis Hamilton a Mercedest. Az események után tett nyilatkozataiban a címvédő igyekezett elhatárolni magát a Monacói Nagydíjon történt kisiklásuktól, és nyomatékosította, voltaképpen a csapata tehet mindenről.

Viselkedése és hozzáállása miatt ki is jutott neki a kritikákból, és többen a fejéhez vágták, az ilyen pillanatai a csapatának sikerek utáni folyamatos dicséretét is kicsit más megvilágításba helyezik.

A Forma–1 sportigazgatója, a Mercedes korábbi csapatfőnöke, Ross Brawn úgy véli, volt versenyzője, egyszerűen túl kevés csalódást élt meg mostanság ahhoz, hogy legyen tapasztalata, hogyan is kell helyén kezelni az efféle hétvégéket.

„Lewist nyilvánvalóan felzaklatta, ahogyan a monacói hétvégéje alakult, és ez a frusztráltsága tört elő a verseny alatt, amikor a stratégiájuk miatt háborgott. Ő egy igazi versengő típus, így nem meglepő, hogy frusztrált, amikor nem jól alakulnak a dolgok. Kevésszer élte ezt át, ezért egy kicsit kijött a gyakorlatból, hogy hogyan is kezelje az efféle dolgokat”

– vélekedett a brit.

Ross Brawn (Fotó: XPB)

Brawn hozzátette, Hamilton szerinte változtat a véleményén, miután lehiggadt, és úgy véli, a csapata és közé sem ver éket a nyilvános ujjal mutogatás. „Igen, egészen erős volt ez tőle, de amikor majd visszatekint a hétvégére, biztosra veszem, hogy már másképpen fogja látni. A Mercedes és Lewis már régóta együtt vannak, jól ismerik egymást, szóval túl fogják tenni magukat ezen. Nem lesz gond ebből.”

Nála keményebben fogalmazott a Holland Nagydíj főszervezőjeként is tevékenykedő korábbi F1-es versenyző, Jan Lammers, aki hollandként nyilván aligha bánta, hogy Max Verstappen legfőbb ellenfelének rosszul ment Monacóban.

„Nem volt következetes Hamilton. Együtt nyersz és veszítesz a csapattal. Folyamatosan a csapatot dicséri, amikor jó eredményt érnek el, ezért én azt vártam volna, hogy a helyzethez méltóbban viselkedik, és őszintén kimondja: »Sajnálom, de az időmérőből nem hoztam ki a legjobbat.« Az első edzést leszámítva egész hétvégén lassabb volt Valtteri Bottasnál”

– emlékeztetett arra, hogy a „mindent elszúró” Mercedes a másik versenyzőjével azért még így is pole-esélyes volt, és Verstappen első számú kihívójának számított vasárnap.

„Hamilton az év legfontosabb időmérőjén nem nyújtott jó teljesítményt. Banálisan hangozhat, de ez van. Egész hétvégén nem volt olyan gyors, mint megszoktuk tőle, és ilyenkor muszáj a saját felelősségedet is megnézned. A csapatra mutogatni mindig túl könnyű. Daniel Ricciardónak egész hétvégén nehézségei voltak, de ő önkritikusan nyilatkozott, kimondva: »Ezt a versenyt a lehető leghamarabb el akarom felejteni.« Szívből beszélt.”

„Lewisnál gyakran előfordul, hogy ha nem megy neki úgy, ahogyan szeretné, elkezd nyavalyogni a rádióban. Amikor azt kérdezte a rádión, hogy kerültek elé ezek a versenyzők, a csapatának azt kellett volna felelnie: »Ha jobb lettél volna az időmérőn, akkor nem lenne ilyen gondunk.« Ez egy rossz hétvége volt tőle, a Mercedes stratégiája sem volt ideális, de Lewis az időmérős teljesítményével tette nehézzé a csapat dolgát.”

Lewis Hamitlon (Fotó: XPB)

A bajnoki párharc résztvevői kapcsán objektív véleményért talán nem feltétlenül Lammershez érdemes fordulni, ám ami Hamilton önkritikájának hiányát illeti, van valami abban, amit mond. A britek korábbi bajnoka, Damon Hill is úgy véli, Hamilton is formán kívül volt Monacóban. A Mercedes korábbi versenyzője, Nico Rosberg már az időmérő edzés alatt megjegyezte, Hamiltonnak sosem ment igazán kiemelkedően az utcai pályán, és ezzel Hill is egyetért.

„Minden versenyzőnek vannak rossz napjai. És én sosem gondoltam úgy, hogy Lewis igazán szeretné Monacót. Nico is tett utalást erre. Van valami Monacóban. Egyes versenyzők szeretik, Lando Norris például imádja Monacót, és fantasztikus munkát végzett. Max is. Lewis viszont mintha sosem lenne igazán elégedett Monacóban” – fejtegette 1996 bajnoka.

Hogy a hétvégéje kapcsán talán Hamiltonnak is van mit átgondolnia, arra a Mercedes főstratégája, James Vowles szavai is utalnak. A csapat videós versenyértékelésében a szakember Hamilton gyengélkedése kapcsán maga is kiemelte, hogy bár ők is elszúrtak dolgokat, Bottas még így is többet hozott ki a csomagjukból, mint kollégája.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Monaco eleve rendhagyó, hiszen csütörtökön vannak a szabadedzések, és egy utcai pályáról van szó, amit nem használnak, ezért piszkos. De még így is, Lewis csütörtökön valójában nagyon elégedett volt. Az autója jól működött, és a legjobb ideje a leggyorsabb lett volna aznap, ha a legjobb körén az alagútból kifelé nem tartja fel Alonso és Leclerc. A teljesítménye ott volt, kielégítő volt. Aztán szombatra fordult a helyzet: Valtteri csütörtökön még kis hátrányban volt, de onnantól már ő volt a jobb kettejük közül.”

„Hogy mi volt a különbség? Csütörtökön negyvenhét-ötven fokos volt a pálya, ami jelentősen lehűlt szombatra, a harmincas tartomány közepére. Ez sok helyen megtörténik, de most úgy fest, nem tudtunk igazán a gumik működési tartományába kerülni. Az egyik versenyzőnk elégedettebb volt, de igazán egyikük sem tudta úgy működésre bírni a gumikat, ahogy kellett volna.”

„Sokféle beállítási variációval próbálkoztunk, de a gond az, hogy Monaco az önbizalom felépítéséről szól. Folyamatos és kiegyensúlyozott körözésre van szükség, arra, hogy higgy az autódban, hogy azt tegye, amit vársz tőle. Ha pár kilométer/órával nagyobb tempót tudsz átvinni az első kanyaron, máris melegebbé válik a gumid, ami nagyobb tapadást biztosít a következő szakaszon. Ha nincs meg a bizalom, nincs meg a tapadás, és lefelé húzó spirálba kerülsz az önbizalom szempontjából” – magyarázta Vowles, hogyan nyílt szét az olló a két versenyzőjük között.

Hozzátette, nem volt szó arról, hogy a gumimelegítési problémájukra reagálva Hamiltonnal teljesen más irányt vettek, mint Bottasszal. „A két autó beállításai között nem volt nagy különbség az időmérőn és a versenyen. Egyedül annyi változott, hogy már sem az autóból, sem a gumikból nem tudtuk kihozni a maximumot.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak