Musorujsag
Élő Eredmények

Norris: Látom, újra baromságokat találnak ki…

Norris: Látom, újra baromságokat találnak ki…

RacingNews365
Lando Norris tisztázta, miért integetett csapattársának, Daniel Ricciardónak, amikor lekörözte őt a Monacói Nagydíjon, és odaszólt azoknak, akik cselekedetbe többet láttak annál, minthogy köszönetet mondott az ausztrálnak.

Ricciardo a többi csapatváltóhoz hasonlóan nehezen veszi föl új autója ritmusát, miközben a csapattárs ismét szintet lépett az új szezon előtt. Norris magabiztosabban vezet, mint eddig bármikor, és ez az eredményeken is látszik: az első öt versenyen eddig két dobogós helyezést szerzett (Imolában és Monacóban is harmadik volt).

Mivel az ausztrál döcögősen, a brit pedig erősen kezdett, a kettejük közötti különbség egyelőre jelentős. A legnagyobb eltérés eddig Monacóban volt közöttük, ahol Norris kört adott márkatársának, aki a pontzónába sem tudta beverekedni magát.

Lando Norris (Fotó: XPB)

A lekörözés pillanatában a brit odaintett csapattársának – ebből jött a „sztori”, ami alaposan fölbosszantotta a fiatal versenyzőt. Voltak, akik azt feltételezték, oda akart szúrni csapattársának, mások szerint pedig pszichológiai hadviselésbe kezdett. A téma Norris legutóbbi Twitch-bejelentkezése alkalmával is szóba került.

Ekkor jelezte, mennyire idegesíti, hogy felfújták tettét. „Látom, hogy sokan szokás szerint abszolút baromságokat, teljesen nonszensz dolgokat találnak ki” – jegyezte meg. „Bármikor, amikor valaki elenged a kék zászlónál, és rendesen félreáll, ahogyan kellene, akkor felteszem a kezem, és megköszönöm neki. Ezzel köszönetet mondok” – tette egyértelművé.

„Mindenkinek integettem: (Nyikita) Mazepinnek, (Mick) Schumachernek és Danny-nek is. Bárki mellett megyek el és félreáll az útból, felemelem a kezem és köszönetet mondok. Oké? Szóval ne csak egy helyzetet vegyetek észre, azt, amikor Danny mellett megyek el, és azt higgyétek, hogy olyan dolgokat teszek, amiket egyébként nem. Redben? Csak szerettem volna elmondani ezt, mert sok kitalált sztorit látok” – zárta gondolatát.

Lando Norris és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak