Musorujsag
Élő Eredmények
×

„Rakétára” ültette, és úgy küldte Bakuba Norrist Sainz…

„Rakétára” ültette, és úgy küldte Bakuba Norrist Sainz…

F1
Nem feltétlenül örült Carlos Sainz, hogy barátja, Lando Norris már Monaco előtt terhet rakott a vállára, és győzelemre esélyesnek kiáltotta ki, ezért hát Baku kapcsán most ő jósolt a mclarenes kilátásai kapcsán…

Nehéz volt eldönteni, a Ferrari vagy a McLaren okozta-e a nagyobb meglepetést Monacóban. Az előzetesen szenvedős hétvégére készülő, aztán mégis a dobogón kikötő Lando Norrisék számára egyértelműen az ő saját formájuk volt a váratlanabb fordulat. A brit tudniillik már a csütörtöki edzésnap végén elárulta, ő a nagydíjhétvége előtt írt egy üzenetet korábbi csapattársának, Carlos Sainznak, melyben közölte vele, a győzelemre esélyesnek tartja őt a hercegségben. A Ferrari végül megszerezte a pole pozíciót, Sainz pedig második lett vasárnap, éppen Norris előtt.

A mclarenes jóslata a futamot követő jó kedélyű sajtótájékoztatón is téma volt, és amikor a bakui folytatásról kérdezték az első három helyezettet, Sainz döntött úgy, hogy jósol egyet.

Carlos Sainz, Max Verstappen és Lando Norris (Fotó: XPB)

„Nem leszünk valami gyorsak abban a hosszú egyenesben, de a szűkösebb szakaszon visszahozhatjuk az időt, és akkor rendben leszünk. De úgy vélem, ha valakinek izgatottan kell most várnia Bakut, az az én balomon ülő barátom, Lando Norris” – szólította meg volt csapattársát.

„Neki egy rakétája van az egyenesekben” – tette hozzá, a kifejezést Max Verstappentől kölcsönözve. „Az autója egyáltalán nem rossz. Tavaly sem volt az Monzában, nem rossz Monacóban sem, szóval lehet, hogy fogadni fogok rád!”

A közöttük ülő Verstappen ennek kapcsán megjegyezte, most föl van adva a lecke. Erre Sainz: „Nyomást helyezett rám a mostani hétvége előtt, mert azt mondta, talán lesz esélyem nyerni.”

Norris közbekérdezett: „Igazam volt?” Sainz igazat adott neki: „Meglátjuk, nekem igazam lesz-e Bakuban.”

Norris mindezek után az esélyét illetően először csak ironizált: „Nagyszerű hétvégének kell lennie!” Aztán igyekezett fékezni a barátja által fokozni próbált elvárásokat. „Meglátjuk. Ezek a fickók is gyorsak az egyenesekben. Jó egyenesbeli tempó kell, bíznod kell a fékekben a kisebb leszorítóerő mellett. Kiderül. Két hete Barcelonában sokat küszködtünk, és ezért is gondoltuk azt, hogy itt nem leszünk annyira versenyképesek, a barcelonai utolsó szektor miatt. Noha Monaco már nem olyan lassú, mint amilyennek megszoktuk, de még így is szenvedtünk a lassú kanyarokban, és ezért gondoltuk azt, hogy itt nem leszünk jók. De ez változik.”

Lando Norris (Fotó: XPB)

„Még mindig csak tanuljuk az autót, annak ellenére, hogy nagyon hasonlít a múlt évihez. Vannak bizonyos változások, amik kihatottak az autóra, szóval helyenként jobbak lettünk, máshol rosszabbak. Viszont ahhoz képest, hogy azt gondoltuk, itt nem leszünk annyira jók, egészen jók voltunk. Ez alapján nem hiszem, hogy jó lenne magas elvárásokat támasztani” – mondta diplomatikusan Norris.

Sainz kérdésére, akkor mit is várhatunk tőle Bakuban, némi gondolkodás és mosoly után azt mondta: „Carlos előtt leszek!”

Borítókép: Lando Norris és Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak