Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo elvonult, rendezte gondolatait

Ricciardo elvonult, rendezte gondolatait

McLaren
Ahogy ígérte, Daniel Ricciardo a kiábrándító monacói szereplés után lelépett pár napra, hogy rendezze gondolatait és fókuszáltabbá váljon az Azeri Nagydíj előtt, ahol természetesen javítani szeretne.

A szezont a többi csapatváltóhoz hasonlóan döcögősen kezdő Ricciardo Monacóban teljesítette idei leggyengébb hétvégéjét, ami többek között azért volt meglepő, mert korábban több kiugróan jó eredménye is volt a hercegségben (elég csak 2018-as győzelmére gondolni). Ehhez képest idén kört kapott a harmadik helyen célba érkező csapattárstól.

A hétvégét követően az ausztrál jelezte, a hétvégét egyszeri anomáliának tekinti, nem akar túl sokáig agyalni a történteken, csak le akar lépni pár napra, hogy túltegye magát Monacón és feltöltődjön a soron következő Azeri Nagydíj előtt.

Daniel Ricciardo (Foto: Batchelor / XPB Images)

„A monacói nem az én hétvégém volt” – ismerte el ismét, ezúttal a McLaren bakui előzetesében. „Fontos volt, hogy szánjak egy kis időt az újraindulásra, és arra, hogy ismét fókuszáltabbá tudjak válni, mielőtt elindulok Bakuba. Keményen dolgoztam a csapattal a szimulátorban, hogy megértsük, elemezzük és meghatározzuk azokat a területeket, melyeken javítanunk kell.”

„Tudjuk, hogy az autóban megfelelő potenciál van, már csak mindent össze kell raknunk, hogy ezt kiaknázhassuk. Még mindig ott van az az elem is, hogy alkalmazkodnom kell az autóhoz, de biztosra veszem, hogy minél több időt töltök a volán mögött, annál jobban megy majd a dolog” – magyarázta.

„Továbbra is keményen fogok dolgozni, és a Portugáliában valamint a Spanyolországban elért fejlődésre próbálok támaszkodni, és igyekszem eggyé válni az autóval. Baku egy klasszikus utcai pálya, és egyike azoknak a versenyeknek, ahol potenciálisan bármi megtörténhet. Itt van a naptár leghosszabb egyenese is, ahol három autó is elfér egymás mellett. Remélem, pénteken azonnal megtaláljuk a megfelelő formát, és egy erős hétvégét fogunk zárni” – folytatta az ausztrál.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: McLaren/Motorsport Images)

További tartalmak