Musorujsag
Élő Eredmények

Az FIA figyelni fogja a lassítókat

Az FIA figyelni fogja a lassítókat

FIA
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) figyelmezette a versenyzőket arra, nem éri meg lassítással előnyt kovácsolni az azeri hétvégén, biztonsági okokból ugyanis bizonyos szakaszokon szigorúan fogják venni az efféle kísérletezgetést.

A szövetség a rendkívül gyors bakui pálya bizonyos részein – a tizenhetes kanyar bejárata és a húszas kijárata között – a látási viszonyok miatt kiemelt kockázatnak tartja, hogy egyes versenyzők gyorsköreik előtt lassítanak, hogy ezzel teret nyerjenek, messzebb kerüljenek az előttük lévőtől, aki így nem fogja feltartani őket a döntőnek szánt körön.

Éppen ezért az azerbajdzsáni hétvégét megelőzően eljuttattak egy dokumentumot a csapatokhoz, melyben kiemelik, szigorúan fogják figyelni és ellenőrizni ezt a cselekvést a meghatározott pályaszakaszokon.

Fotó: XPB

„Egyik pályaeseményen, egy versenyző sem próbálkozhat rés kialakításával maga előtt a tiszta kör érdekében a tizenhetes kanyar bejárata és a húszas kanyar kijárata között” – írta az FIA versenyigazgatója, Michael Masi a csapatokhoz eljuttatott dokumentumban.

A tiltás tehát a teljes harmadik szektorra vonatkozik majd, ami tele van kiemelten gyors, nehezen belátható – néha vak – kanyarokkal. Egy gyors körön lévő versenyzőnek ezeken a pályaszakaszokon nagyon kevés helye és ideje lenne reagálnia, amennyiben hirtelen utolér egy lassabban haladó riválist – ezt nem akarják megkockáztatni a versenybírák.

„Azt a versenyzőt, akinél ezt látjuk, jelenteni fogjuk a sportfelügyelőknek, hiszen az adott pilóta megszegte a sportszabályzat 27.4-es cikkét” – folytatódott Masi üzenete, melyben azt is közölték, hogy minden körre érvényben lesz egy bizonyos maximális idő.

További tartalmak