Azok után, hogy egy furcsa szabálysértés miatt Kimi Räikkönen utólagos időbüntetésével elvesztette a pontjait Imolában, Monaco hozta meg az Alfa Romeo első idei bajnoki egységeit. Ott az egész hétvégén jó formában versenyző Antonio Giovinazzi ért célba a tizedik helyen, és ezzel a balszerencsés korábbi versenyek után megerősítette, csapatuk valóban fejlődött 2020-hoz képest.
Räikkönen úgy érzi, a folytatásban is lehet esélyük a középmezőny csapatai ellen a további pontszerzésekre. „Jó látni, hogy a csapatunk minden versennyel egyre erősebbé válik, és remélem, hogy ez is jó hétvége lesz számunkra” – mondta a hétvégi Azeri Nagydíjról.
„A bakui verseny lehet nagyon kaotikus, és ez mindig jó esélyt kínál arra, hogy jó eredményt érj el, ha jól végzed a munkád. Tudjuk, hogy mit kell tennünk: minden alkalomból ki kell hoznunk a maximumot péntektől vasárnapig. Megmutattuk, hogy a középmezőnyben mindenkivel fel tudjuk venni a versenyt. Meglátjuk, most hogy alakul.”

Főnöke, Frédéric Vasseur is úgy véli, lehet sanszuk a pontszámuk növelésére. „Látható volt, hogy az efféle pályatípuson jól teljesítünk. Talán Azerbajdzsánban is így lesz. Azerbajdzsánnak ugyanakkor két különböző része van. Mint Makaóban, itt is megvan az egyik szakasz, ami Monacóra hasonlít, majd jön a két és fél kilométer hosszú egyenes, ahol talán nehezebb dolgunk lesz. De ez van. Egy pontot szereztünk, és ez Antonio és a csapat önbizalmának is jót tett. Lépésről lépésre, hétvégéről hétvégére fejlődünk, és nekem ez a legfontosabb. Azerbajdzsánban a verseny lehet kaotikus is, szóval talán adódik majd pár lehetőségünk arra, hogy ha jól dolgozunk, a többiek előtt érjünk célba” – mondta a francia.
Noha az Alfa Romeo idén sem ugrott a középmezőny élére, még így is ők számítanak a legtöbbet javult csapatok közé 2020-hoz képest. Giovinazzi úgy véli, legutóbb Monacóban a tempója alapján a nyolcadik hely is elérhető lett volna számára, ha vannak előzési lehetőségek a pályán, ami szerinte bizonyítja, hogy az autójuk valóban javult az évkezdés óta. „Nem volt könnyű a rajt, mert nem mindig volt szerencsénk. De büszke és elégedett vagyok a csapat téli munkájával, az autónk jobb, mint a tavalyi, és könnyű vele a Q2-be jutni. Öt futam alatt már négyszer összejött. Sajnos a mezőny megbízhatósága nagyon jó, mindig tizenkilenc autó célba ér a húszból, szóval a pontszerzés nehéz” – magyarázta az Auto Motor und Sportnak.

Javulásuk hátteréről és okairól elmondta, idén sikerült egy jobban vezethető autót építeniük.
„Kimi és én már a teszteken megállapítottuk, hogy sokkal jobb az autó egyensúlya, sokkal könnyebb vezetni az autót. És amikor magabiztosabb vagy, jobban nyomhatod, gyorsabb leszel. A hátulja stabilabb lett, a kanyarok bejáratánál és a csúcspontokon is agresszívebben kormányozhatsz, jobban támadhatsz.”
„A hétvégék kezdetén mindig közelebb vagyunk a megfelelő beállításokhoz, ami tavaly nem volt jellemző, mivel akkor sokat kellett ezen dolgozni a hétvégén. Most minden egyszerűbb” – magyarázta az olasz, hozzátéve, az új padlólemezszabályok nekik talán kedveztek, de a Ferrari-motor erősödése is nagy segítség volt számukra, mivel az előzések már nem okoznak olyan nehézséget, mint 2020-ban.