Musorujsag
Élő Eredmények

Balesete után költözött az újonc, főnöke diktálja a napi programját

Balesete után költözött az újonc, főnöke diktálja a napi programját

F1, The Race
A monacói baleset adta az utolsó lökést a Red Bullnak arra, hogy Olaszországba költöztesse az évkezdés óta szétcsúszott Cunoda Jukit.

Amilyen jól indult a Forma–1-es pályafutása Bahreinben, annyira rossz útra kanyarodott a folytatásban. Cunoda Juki újoncként pontot szerzett az Alpha Taurival élete első királykategóriás versenyén, és tempójával valamint agresszivitásával is lenyűgözte a szakmát. Aztán egymást követték a hibák, dühkitörésekkel vegyítve. Barcelonában a japán újoncnak még nyilvános bocsánatkérésre is kötelezte csapata, miután Q1-es búcsúját követően azt mondta, érzése szerint nem ugyanolyan autót kap, mint csapattársa, Pierre Gasly.

Helmut Marko egy Monacót követően adott interjúban elárulta, kicsit sem elégedettek Cunoda helyzetével, mivel „a fejlődése nem pozitív irányú volt”, ezért úgy érezték, nekik kell kezelésbe venniük az érzelmein és becsvágyán is nehezen uralkodó japánt, ezért Angliából Olaszországba költöztették, ahol az Alpha Tauri csapatfőnöke, Franz Tost szabja meg a mindennapjainak programját.

Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri) Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri)

Cunoda csütörtökön Bakuban elmondta, a végső elhatározásra a monacói második szabadedzésen történt falnak ütközése után jutottak. „Amikor ütköztem a második szabadedzésen, az nem volt jó. A Red Bull nem örült ennek. Beszélgettünk a Red Bull-lal és az Alpha Taurival, hogy jó lenne, ha nagy változás történne nálam, mivel az elmúlt három-négy versenyem nem alakult jól, és valamin muszáj volt változtatni.”

„Úgy döntöttünk, hogy Olaszországba költözöm, hogy beszélgethessek a mérnökökkel, látogassam a gyárat és lehetőségem nyíljon beszélni az autóról. Ez igazán jó döntés számomra. Valójában én kérdeztem meg a Red Bullt még a szezon elején, hogy lehetséges lenne-e Olaszországba költöznöm, de elsőre nemet mondtak, ezért Milton Keynesben maradtam. De most már mehetek Olaszországba, így több időt tölthetek a csapattal, és ez jó nekem.”

Cunoda Juki (Fotó: XPB)

Marko azt mondta, Tost az edzésbeosztásától a gyári tevékenységéig Cunoda minden szakmai programját felügyeli. A versenyző képet festett arról, hogy is néz ki egy napja a szigorú osztrák által meghatározott beosztás szerint.

„Reggel kilenctől tizenegyig az edzőteremben vagyok. Sosem volt még ilyen nagy reggeli edzésem. Tizenegytől fél egyig mérnöki megbeszéléseken vagyok, majd jön az ebéd, aztán az angol leckék. Az angolom nem tökéletes, szóval ez egy jó lehetőség az angoltanulásra. Délután háromtól fél ötig újra mérnöki megbeszélés van, majd utána hatig egy újabb hosszú edzőtermi tréning.”

„Nem élveztem a múlt hetet! De ez van. A mérnöki megbeszélések különösen nagy segítséget nyújtanak az autó megértésében. És igazán jól sikerült a felkészülés erre a hétre.”

Hogy mennyire hatásos az új munkamódszer, azt ezen a hétvégén jól le tudják majd mérni. Monacóhoz hasonlóan Baku is teljesen ismeretlen terep Cunoda számára, mivel még ott sem versenyzett korábban. „Érdekes lesz. A pálya új számomra, és más, mint a korábbi versenyek. Reméljük, jól megy. Először vagyok Azerbajdzsánban, ez is utcai pálya, mint Monaco. Bíznom kell az autóban és a pályában, mire az időmérőhöz érünk.”

Cunoda Juki (Fotó: Moy/XPB)

„Remélem, nem követek el olyan buta hibát, mint legutóbb a második edzésen. Nem szeretnék a falba kerülni az időmérő előtt, hogy építgethessem az önbizalmam. Használnom kell ezeket a tapasztalatokat, és jobban kell csinálnom, mint legutóbb.”

Úgy érzi, a mostani kihívás azért valamivel könnyebb, mint a monacói volt. „A pályához alkalmazkodni kicsit talán könnyebb, mint Monacóhoz, de gyorsnak lenni sosem könnyű. Nyomni fogom. A szimulátorban minden kanyar hasonlónak tűnik, mind kilencven fokos kanyarok.”

Cunodának emellett még egy feladata lesz: a rádiós tombolásait is maga mögött kell hagynia, és higgadtabban kell kezelnie a nehéz helyzeteket. Korábban elmondta, ezen is dolgoznak. „Nem tudom, miért, de csak kiabálni kezdek. Ez a gyenge pontom, és fejlődnöm kell e téren. Már van javulás, de lehet még jobb is” – fogalmazott pár hete.

Borítókép: Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri)

További tartalmak