Musorujsag
Élő Eredmények

Mit tud Sainz, amit Vettel, Alonso, Pérez és Ricciardo nem?

Mit tud Sainz, amit Vettel, Alonso, Pérez és Ricciardo nem?

F1, Motorsport-Magazin, Motorsport-Total
Az új csapatnál bemutatkozók közül Carlos Sainznak sikerült a legjobban az átállás, és ezt Monacóban egy dobogós helyezéssel igazolta. De mit csinál jobban a többieknél?

Ha valaki a szezonkezdés előtt tippelt arra, hogy a csapatot váltó versenyzők közül kit láthatunk elsőként a dobogón ünnepelni, valószínűleg többen voksoltak volna a bajnokesélyes Red Bullban ülő Sergio Pérezre, mint a tavaly negyvenéves mélypontra jutó Ferrarihoz szerződött Carlos Sainzra. Az év ötödik nagydíján mégis a spanyol bontott először pezsgőt, eredményét pedig csak értékesebbé teszi, hogy e második hellyel még csak nem is volt teljesen elégedett, mivel a tempója alapján úgy érezte, nyerni is tudott volna.

„Vasárnap eleinte nem igazán éreztem bizsergést, nem tudtam annyira élvezni, mint talán kellett volna. Elég dühös voltam a szombat miatt, és még mindig bántam, hogy nem állhattam az első sorban” – mondta Bakuban Sainz, utalva a piros zászlóval félbeszakított időmérő edzésre, ami megfosztotta annak esélyétől, hogy megpróbálkozzon a pole megszerzésével.

Carlos Sainz (Fotó: Ferrari) Carlos Sainz (Fotó: Ferrari)

„Emiatt úgy éreztem vasárnap, hogy a hétvégi tempónk alapján a második hely nem volt elég. De így is meglett az első dobogóm, jó eredményt szállítottam a csapatnak. Aztán ahogy teltek a napok, egyre jobban tudtam örülni ennek, egyre büszkébb lettem a hétvégére.”

Sainz szerint a Ferrari lelkének is jót tett Monaco. „Jó volt. Láttam mindenkin, hogy ez nagy lökést jelentett. Nemcsak a dobogó, a hétvégi tempónk is. Monaco nagy leszorítóerős pálya, jó mechanikus tapadásra és egyensúlyra van szükség, és jó érzés volt látni, hogy az egyik legjobbak vagyunk ebben. Lehetett érezni a csapat hangulatán is, hogy mennyire.”

A remeklés egyben azt is megmutatta, hogy hamar összeszokott új csapatával és autójával. Gyorsabban, mint bármelyik másik csapatot váltó kollégája. „Jobban érzem magam, magabiztosabb vagyok Monaco után. Jó érzés az első ferraris dobogódat egy olyan helyen megszerezni, mint Monaco. Ez még jobb érzést jelent, lökést ad az önbizalomnak, és a gyárban is érzik, hogy megtérül a kemény munkájuk” – ismerte el.

Carlos Sainz és csapata (Fotó: Ferrari) Carlos Sainz és csapata (Fotó: Ferrari)

Noha az autók versenyképessége és karaktere nagyban befolyásolja, hogy a csapatuknál új versenyzők hogyan boldogulnak, a csapattársakhoz mérve még így is elmondható, hogy Sainz gyorsabban vette az akadályokat, mint Pérez a Red Bullnál, Sebastian Vettel az Aston Martinnál, Daniel Ricciardo a McLarennél vagy Fernando Alonso az Alpine-nál.

De mit csinál jobban a spanyol, mit tud, amit a többiek nem?

„Nem igazán tudom” – gondolkodott el Sainz. „Csak azt tudom elmondani, amit én csináltam. Még mindig nem értünk célt, még mindig dolgozunk a javulásért. Sok időt töltök a gyárban és próbálom az autó minden részletét megérteni, hogy lássam, hogyan kell vezetni, miért olyan gyors Charles az időmérőkön, mit csinál, próbálok tanulni ebből. Az F1-es autók nagyon összetettek, nagyon sok dolgot csinálhatsz a pilótafülkében, változtathatod az eszközeidet, a beállításokat. Nagyon bonyolultak, és időt, energiát kell fektetned ebbe.”

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

„Ha viszont emellett versenyzőként nincs meg a kapacitásod az alkalmazkodásra, akkor ez az egész lehetetlenség. Én változtattam a vezetési stílusomon, nyitott vagyok, tudom, hogy amit a McLarennél csináltam, az a Ferrarinál talán nem működik. Sok mindenen változtatnom kellett. Nagyon összetett ez, több idő kéne az elmagyarázásához. És sok olyan bizalmas dolog is van, amiről túl sokat nem beszélhetek.”

Volt mclarenes csapattársa, Lando Norris Monacóban azt mondta, Sainz legnagyobb erősségét az alkalmazkodóképesség jelenti. Szerinte a spanyol a stílusához nem passzoló autókat is képes volt gyorsan vezetni, és ez az, ami utódjának, Daniel Ricciardónak nem megy olyan jól a McLaren nehezen és furcsán vezethető autójával.

A korábbi F1-es versenyző, Marc Surer szerint lehetséges, hogy ez egyszerű genetika, és Sainz a raliversenyző idősebb Carlos Sainz fiaként egyszerűen jobban képes alkalmazkodni a kiszámíthatatlansághoz, a változó körülményekhez.

Ifjabb és idősebb Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Hogy az ilyesmi vele született adottság-e, vagy elsajátítható képesség, azon persze lehetne vitatkozni. Sainznak mindenesetre van gyakorlata az alkalmazkodásban, hiszen hét éve tartó pályafutása során négyszer váltott már csapatot. „Hogy ez előny vagy sem, az attól függ. Nézhetjük ezt úgy is, hogy nem ideális ilyen gyakran váltogatni a csapatokat, mivel a fejed tele van vezetési stílusokkal és beállításokkal. De mindent megteszek, keményen dolgozom. Az alsóbb kategóriákban is ezt csináltam: alkalmazkodtam a különböző autókhoz, és ezt nagyon élveztem.”

„Megvan a gyakorlatom, hiszen öt-hat éven belül négy különböző csapatnál voltam, és ráébresztett arra, hogy mennyire különbözőek az F1-es autók.”

„Amikor először mentem ezen keresztül, és a Toro Rossótól a Renault-hoz mentem, azt gondoltam: rendben, ez a két autó teljesen különböző, de talán ez csak kivétel. De aztán amikor a Renault-tól a McLarenhez mentem, újra teljesen más volt, és most ugyanez van a McLaren és a Ferrari között is. Ez felnyitotta a szemem, hogy mennyire más minden e négy csapatnál, és mennyire fontos alkalmazkodnod.”

„Amikor a Renault-hoz kerültem, az első versenyen megvolt a tempóm, de az utolsó két tized hiányzott, mivel nem álltak rendelkezésemre az eszközök, mint a differenciálmű hangolása, a motorfék ismerete. Aztán ugyanez megvolt a McLarennél is, és bizonyára most a Ferrarinál is. A lényeget a beállítási variációk jelentik, amiket az egyes pályákon használhatsz. Nem annyira az aerodinamikai vagy mechanikus oldal számít. Egyszerűen évek tapasztalatára van szükséged egy autóval ahhoz, hogy tudd, milyen irányok vannak, illetve mely pályákon működik az autó.”

Carlos Sainz (Fotó: Ferrari) Carlos Sainz (Fotó: Ferrari)

A részletekre való odafigyelése és a technikai oldalban való elmerülése miatt magát korábban már „kockának” is nevező Sainznak ez a fajta kihívás érezhetően fekszik. Ő sem tagadja, élvezi a dolgot. „Igen, nagyon. Maga a kihívás élvezetes. Nem annyira élvezetes, amikor a pályán vagy és hiányzik két-három tized, és meg kell erőltetned magad, hogy megtaláld. Versenyzőként ki kell lépned a komfortzónádból. Csinálsz egy jónak gondolt kört, aztán Charles jön, és kihoz a komfortzónádból. Ilyenkor nyitottnak kell lenned, meg kell nézned, mit csinál, és változtatnod kell kicsit a stílusodon. Maga a folyamat élvezetes, de vannak pillanatok, amik nem élvezetesek, mert nem a komfortzónádban vagy” – mondta e furcsa kettősségről.

Ugyanez a kényelmetlenség talán nem minden sorstársának ízlik ennyire. Elvégre ahogyan az F1-es autók, úgy az F1-es versenyzők is teljesen mások lehetnek. És a legszebb az egészben, hogy másként is elérhetnek ugyanolyan szintet.

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: Ferrari)

További tartalmak