Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas-rejtély: Ezt nem értem, ez nem az én szintem

Bottas-rejtély: Ezt nem értem, ez nem az én szintem

F1, GP Fans
Egyetlen épkézláb magyarázatot tudna Valtteri Bottas a bakui egész hétvégés érthetetlen gyengélkedésére. Franciaországig a rejtély végére járna csapatával.

Ha eddig az volt a 2021-es mélypont Valtteri Bottas számára, hogy Imolában a fejéhez vágták, a Mercedesben ülve nem egy Williamsszel kellene küzdenie, a bakui hétvégével most ennél is mélyebbre tudott zuhanni. Az Azeri Nagydíj három napjának gyakorlatilag egyetlen olyan pillanata sem volt, amelyben Mercedes-mércével mérve versenyképesnek lehetett őt nevezni. Lewis Hamiltontól folyamatosan bő fél-egy másodpercre volt, és hiába vélte úgy a főnöke, hogy az időmérő edzésen a legjobb ötbe kerülhetett volna, a vasárnapi produkciója bizonyította, nem véletlenül szerezte meg csak a 10. rajtkockát.

Bottas a versenyen is reménytelenül lassú volt, sokáig tartotta magát a 10. helyen, ám a kemény gumin visszaesett. Volt, hogy most is a Williamsek voltak a fő ellenfelei, és végül úgy lett csak 12., hogy a dobogóért küzdő Lewis Hamilton és Max Verstappen is kiesett (illetve kicsúszott) előle a hajrában. Ezzel idén már harmadszor nullázott, de először nem kiesés miatt.

Valtteri Bottas és Lando Norris (Fotó: XPB)

„Eléggé hasonlított érzésre a szombathoz. Nem igazán értem” – mondta tanácstalanul a futam után Bottas, aki már az időmérő edzését sem tudta mire vélni. „Nyilvánvalóan nem voltam elég gyors. Már a verseny elején láttam, hogy nehéz lesz tartani a lépést az előttem lévő autókkal, főleg az Aston Martinokkal, akik egyértelműen gyorsabbak voltak.”

Ezen a hétvégén Monacóhoz hasonlóan a Mercedes is formán kívül volt. Elmondásuk szerint ismét a gumimelegítési problémáik miatt. „Az autónk egyik gyenge pontját idén a gumimelegítés jelenti. A biztonsági autós újraindításnál könnyű préda voltam, autók mentem el mellettem jobbról és balról is. Nem élveztem!”

Bottas ugyanakkor nehezen hiszi, hogy csak ezen múlt.

„Nem emlékszem ehhez hasonló hétvégére. Voltak hétvégék, amikor voltak rossz edzéseim, de valamikor mindig eljött a pillanat, amikor megvolt a tempóm. Ezen a hétvégén viszont folyamatosan ez ment, és nem értettem, hogy mi nem stimmel. Tudom, hogyan kell gyorsnak lenni itt, de nem tudok gyorsabban menni ennél. Szóval őszintén: fogalmam sincs.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

„Tudom, hogy hol vannak a határok, és nem tudtam gyorsabban menni. Hat-nyolc tizeddel el voltam maradva, ami nem normális. Ezt meg kell értenünk Franciaország előtt.

A leglogikusabb magyarázat az lenne, ha találnánk valamit az autón, de ha nem, akkor a gumiknak kell lennie. Viszont egyforma guminyomással megyünk, ugyanaz a hőmérséklet… Szóval ki kell ezt derítenünk. Pillanatnyilag nem tudom.”

Monaco után, ahol a Mercedes nehézségei ellenére is dobogós helyen állt az elszúrt kerékcseréjéig, Bottas úgy érezte, Bakuban lehet esélye hasonló eredményre. Innen nézve nagy pofon volt a hétvégéje. „Sokkal többet szenvedtem, mint gondoltam. Azt hittem, jobbak leszünk, mint Monacóban, de messze elmaradtunk ettől. Franciaország természetesen más pálya, hosszú, gyors kanyarokkal, és ott a gumimelegítés könnyebb lesz. Meglátjuk. Sok tanulsága van ennek a hétvégének, és sok a felejteni való is benne.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

„Elég speciális pálya ez. Most rá kell jönnünk, miért nem volt jó a teljesítmény. Ami személy szerint engem illet, egyszerűen el kell ezt felejtenem, mert tudom, hogy nem ez az én valós szintem. Minél gyorsabban túl kell lépni ezen.”

A finn versenyző küszködésére egyelőre a Mercedesnek sincs válasza. Csapatfőnökük, Toto Wolff a futam után az autó lassúságára és egyszerű önbizalomhiányra vezette vissza Bottas lemaradását. „Az autó sehol sem volt, és amikor az autód sehol sincs, egy utcai pályán elszáll minden önbizalmad” – állapította meg.

Bottas azért ennél valószínűleg konkrétabb válaszokat várna most…

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak