Musorujsag
Élő Eredmények

Brawn: Vettel újjászületett és ezt jó látni

Brawn: Vettel újjászületett és ezt jó látni

F1
Ismét Sebastian Vettelt nevezte meg a nap versenyzőjének a Forma–1 sportigazgatója, Ross Brawn, aki összegzőjében Max Verstappen és Lewis Hamilton drámájáról, valamint Sergio Pérez diadaláról is kifejtette véleményét.

Ismét eseménydús versenyt hozott az Azeri Nagydíj, melynek történéseiről hosszú ideig fognak még cikkezni a Forma–1 világán belül. Ilyen például Verstappen drámai defektje, Hamilton és a Mercedes hibája, Vettel első dobogós helyezése az Aston Martinnal, és természetesen Pérez első győzelme a Red Bull versenyzőjeként.

A történtekről szokásos hétvégéi értékelésében az F1 sportigazgatója, Ross Brawn is kifejtette véleményét, kiemelve, a számos kiugró teljesítmény közül őt Vettelé győzte meg a legjobban, aki az utóbbi hetekben „újjászületett” új csapatánál.

„Max remek munkát végzett, nem hibázott, semmit sem tehetett, balszerencsés volt” – kezdte. „Sergio is szenzációs volt, Sebastian pedig másodvirágzását éli. Nehéz eldönteni, de nekem Sebastian volt a nap versenyzője. Öröm látni, hogy újra lendületbe jön. Nehéz szezonok vannak mögötte. Én is azok közé tartozom, akik bizonytalanok voltak a csapatváltásával kapcsolatban, de az vezetési stílusa és az eredményei alapján úgy tűnik, nagyszerű döntést hozott.”

Max Verstappen (Fotó: XPB) Max Verstappen (Fotó: XPB)

„Újjászületett. Felfrissült. Más a hangulata. Ez is mutatja, hogy a pszichológiai szempontok milyen hatással lehetnek a teljesítményre. Sebastian most egy sokkal kényelmesebb helyen találta magát, megfelelő nyomás alatt dolgozhat, olyan emberekkel, akikkel megtanult együttműködni. Hozz az eredményeket és meg is érdemli őket. Bravó!” – fogalmazott.

Verstappen és Hamilton kiesése kapcsán megjegyezte, a hiba az utóbbi számára egy igazi karakterpróba lesz, a csata pedig a kettős kieséssel továbbra is roppant szoros. „Max remek versenyt futott és megérdemelte volna a győzelmet. Lewis hibája a futam végén egyet jelentett azzal, hogy Max bajnoki esélyei nem kaptak akkora ütést, amekkorát kaphattak volna. Ez megmagyarázza, miért volt pragmatikus a kezdeti frusztráció után” – írta.

„Lewis számára ez a hétvége egy karakterpróba volt. Összességében jól átvészelte. Az autó tempója pénteken nagyon nem volt rendben, de szombatra előreléptek. Nem az övé lett a leggyorsabb autó, de tudott mit kezdeni vele. Jó munkát végzett, aztán nem tudom, mi történt az újraindításnál. Valami kapcsolóprobléma volt, azt mondta. Az egyértelmű, hogy a hátsó fékek nagyon forrók voltak. Nem úgy tűnt, hogy be tudja venni a kanyart. Max balesete után a bajnokság továbbra is nyitott. Lewis és a Mercedes elégedetlen lesz, de Max balszerencséje után a helyzet kiegyenlítődött” – magyarázta.

Brawn kiemelte, örül, hogy Pérez végre révbe ért a Red Bull-lal a nehéz évkezdés után. „Megérdemelte a győzelmet. Mindig is rajongója voltam neki. Nehezen indult a pályafutása, miközben nagyok voltak az elvárások vele szemben. A McLarennél nem jöttek össze a dolgai, de összeszedte magát, és utána remek munkát végzett. Kicsit meglepett, hogy nehezen vette fel a Red Bull ritmusát. Ráadásul a világ egyik legjobbja a csapattársa, aki már nagyon jól összenőtt a Red Bull-lal. Időre volt szüksége. Minden új számára és az edzések is rövidebbek voltak. Neki is Valtterinek (Bottas) van a legnehezebb dolga, mert Max és Lewis nagyon magas szinten vezet. Sergio magába nézett, odatette magát, és kezdi meghálálni a Red Bull bizalmát” – húzta alá.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak