Musorujsag
Élő Eredmények

Őrült sprint Alonsótól: négy hely két kör alatt! (videóval)

Őrült sprint Alonsótól: négy hely két kör alatt! (videóval)

As, Motorsport, F1
Ha volt versenyző, aki örült a piros zászlót követő újraindításnak és a bakui kétkörös sprintfutamnak, az Fernando Alonso. A spanyol kockáztatott, és négy pozíciót javított!

Hiába érte el szombaton a 2018-as Monacói Nagydíj óta legjobb rajthelyét, a vasárnap a 8. rajtkockából induló Fernando Alonso versenye igazi hullámvasút volt, több lejtmenettel, mint emelkedéssel. A rajtnál még pozíciót nyert Cunoda Jukival szemben, ám ezt követően süllyedt lefelé a mezőnyben. Lando Norris társaságában ő állt ki elsőként kerékcserére a 7. körben, ám ezzel elévágás helyett pozíciókat vesztett.

Alonso csak a 16. volt, amikor Norris a pályán megelőzte, majd miután a közvetlen ellenfelek is letudták a kiállásukat, a pontzónán kívül, a 11. pozícióban találta magát. Alpine-ja a kemény gumin nem volt olyan versenyképes, mint előtte a lágyon, így előrébb csak Carlos Sainz kicsúszása után jutott, de az is csak átmeneti volt, hiszen honfitársa később megelőzte őt.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

„A pénteki hosszú etapunk jó volt, de a verseny első felében lassabbak voltunk négy-öt tizeddel, mint az ellenfeleink. Próbáltunk kreatívak lenni a taktikával, próbálkoztunk elévágásokkal. Aztán jött a biztonsági autó, és megkockáztattuk a lágy gumit. De amikor kicsit lassú vagy, mindegy, milyen taktikával próbálkozol, nem fog működni.”

Az Alpine a Lance Stroll balesete miatt pályára küldött biztonsági autót jó lehetőségnek látta arra, hogy visszaváltsanak a lágy keverékre. Alonso a boxutca újbóli megnyitása után, a 34. körben állt ki, és a 14. helyre tért vissza, Nicholas Latifi mögé. Az új gumin kicsit felgyorsuló kétszeres bajnok ezek után az Alfa Romeókat és Valtteri Bottast is megelőzte, majd Max Verstappen kiesésével a 10. helyen találta magát.

A versenyből a piros zászló után csak két kör volt hátra, ám Alonso ebben meglátta a lehetőséget, és elhatározta, bármi is lesz, kockáztat.

„Beszéltem a csapatommal az új rajt előtt, és azt mondtam nekik: »Nézzétek, én most mindent bele fogok adni, és ha megnyílik előttem egy rés, akkor bemegyek! Ha a falban kötök ki, hát ez van, de legalább megpróbálom.« És igen, két nagyon szórakoztató kör lett belőle!”

Falnak menés helyett előzések következtek. Alonso a rajtnál két pozíciót nyert, Daniel Ricciardót és Carlos Sainzot hagyta le a célegyenesben, illetve az első kanyarokban. „Az autó nagyon jó lett. A csapat és a srácok nagyon jó munkát végeztek. Ami a rajtot illeti, az utóbb három-négy versenyen mindig a legjobb háromban voltunk a legjobban indulók sorában” – mondta a felzárkózását megalapozó rajtjáról.

Fernando Alonso (Fotó: Alpine) Fernando Alonso (Fotó: Alpine)

Ezek után a kör közepén Cunoda Juki mellé is bebújt az óváros felé tartva, és mivel közben Lewis Hamilton kicsúszott az első kanyarban, ez négy helyes javítást és a 6. helyet jelentette. Alonsónak a visszatérése óta ez a legjobb eredménye.

„Nos, a kétkörös versenyen jó volt a tempónk! Nagyon izgalmas volt csatázni, mindenki nagyon agresszív volt, mert tudta, hogy csak két kör van, nem kell foglalkozni a gumikkal. Élveztem.”

„Jó hétvégét futottunk, és úgy érzem, a tizedik hely túl kicsi jutalom lett volna érte a csapatnak. A hatodik helyet megérdemlik a fiúk, mert nagyon keményen dolgoznak. Legalább sok pontot szereztünk.”

Az eredmény azt is jelzi, hogy a kezdeti nehézségek után Alonso is kezd magára találni új csapatánál. Emellett az Alpine is megnyugodhat kicsit, mivel bár a versenytempójuk talán nem volt a legjobb, így is jobb formát mutattak, mint két hete.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

„Monaco egy kivétel volt. Most az első, a második és a harmadik szabadedzésen, majd a versenyen is magabiztos voltam az autóban, megvolt a tempóm. Monacóban tizenhetedik lettem szombaton, és azzal vége is volt mindennek. Ha ezt leszámítjuk, Portugáliától megfigyelhető a fejlődés, és elégedett vagyok ezzel.”

„Ma jól ment, korábban volt, hogy rosszul. Folyamatosan ugyanúgy készülünk, de ma végre volt egy kis szerencsénk is. Még mindig van munkánk, mivel a futamon addig a pontig kicsit lassúak voltunk. Dolgoznunk kell tovább, de most legalább kaptunk egy kis jutalmat, ami boldoggá teszi a délutánunkat. Jó döntéseket hoztunk a kiállásokkal és a rajtrendszerünk is jól működik pár egy ideje, elégedett vagyok.”

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: Alpine)

További tartalmak