Musorujsag
Élő Eredmények

Mazepin: Félreértés volt

Mazepin: Félreértés volt

GMM
A Haas orosz újonca, Nyikita Mazepin kijelentette, a csapattársát, Mick Schumachert feldühítő manőver az azeri verseny végjátékában csupán egy félreértés eredménye volt, ő ugyanis arra számított, a német a másik oldalról próbálkozik majd előzéssel…

Az Azeri Nagydíj végjátéka nemcsak az élmezőnyben volt mozgalmas, a második rajt után ugyanis a Haas versenyzői is többször összecsaptak. Mazepin az indulást követően leelőzte csapattársát, aki csak az utolsó körben, a hosszú célegyenesben tudta visszaszerezni pozícióját. Hiába sikerült a manőver, a német roppant dühösen szelte át a célvonalat…

Mazepin ugyanis az előzést megelőzően ráhúzta a kormányt a szélárnyékból jobb oldalt kibújó márkatársra. A Haas az ügyet zárt ajtók mögött rendezte, hivatalos közleményében pedig az istállót vezető Günther Steiner félreértésnek nevezte azt.

Nemrég egy orosz sportoldalnak nyilatkozó Mazepin is így írta le az esetet, miközben elmondta, ő hogyan tapasztalta meg a történteket. „Bakuban félreértés történt, ami a tapasztalatimon és a Mick viselkedésével kapcsolatos elvárásaimon alapult” – kezdte. „Előzéskor a versenyzők általában a bal oldalt választják, fékezéskor ugyanis ez előnyösebb.”

Mick Schumacher és Nyikita Mazepin (Fotó: Haas/LAT)

„Természetesen későn kezdtem a védekező manővert, de mindenki ezt teszi. És fogalmam sem volt róla, hogy Mick a külső pályarészen akar maradni. Amikor megláttam a tükörben, visszatértem a korábbi ívre, mert ha folytatom a manővert, ütközünk. A pillanat egy félreértés eredménye volt. Azt hittem Mick belülre, balra fog menni, ahogy mindenki egy futam alatt. Láthattuk, mindenki ezt csinálta. De ő jobbra ment” – magyarázta.

„Ebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy már az utolsó körben voltunk, én pedig erre nem számítottam. Az viszont egyértelmű, hogy nem állt szándékomban, hogy bárkit is megijesszek” – tette egyértelművé.

Végül kiemelte azt is, szerinte egyébként sem tudott volna megijeszteni egyetlen Forma–1-es versenyzőt sem. „A Forma–1-ben minden versenyző elképesztően magasan kvalifikált pilóta, itt már senkit sem lehet megijeszteni. Egy ilyen próbálkozáskor a versenyzők általában nem veszik el a gázt, vagy megelőzik a másikat, vagy baleset lesz és valakit megbüntetnek. Ebből semmi jó nem sülhet ki” – fogalmazott.

Nyikita Mazepin (Fotó: Haas) Nyikita Mazepin (Fotó: Haas)
Borítókép: Nyikita Mazepin (Fotó: XPB)

További tartalmak