Musorujsag
Élő Eredmények

Norris: Ideje volt már, hogy Pérez leelőzzön

Norris: Ideje volt már, hogy Pérez leelőzzön

GMM
Lando Norrist egy kicsit sem bosszantja, hogy az Azeri Nagydíj után elveszítette a harmadik helyet a pontversenyben, sőt még tréfálkozott is rajta, hogy már Sergio Pérez áll a bajnoki dobogó legalsó fokán. A brit szerint itt volt az ideje annak, hogy a mexikói beelőzze őt.

Nehéz vitába szállni azzal, hogy Norris a 2021-es szezon első hat versenyének egyik legjobban teljesítő pilótája: a brit egyszer sem végzett a nyolcadiknál rosszabb helyen, és két alkalommal is dobogós volt. Jó teljesítményének köszönhetően több ízben is harmadik volt a bajnoki tabellán, Bakuban viszont elveszítette a „virtuális bronzérmet”.

Mint kiderült, ez egy kicsit sem zavarja őt, sőt – ahogyan azt tőle megszokhattuk – meglehetősen lazán kezelte a futamgyőzelmet szerző Sergio Pérez „előzését”, a harmadik helyezés elveszítése kapcsán ugyanis kijelentette, érett már a trónfosztás.

„Épp ideje volt már” – jegyezte meg mosolyogva, amikor arról kérdezték, mi a véleménye arról, hogy Pérez átvette a harmadik helyet. „De ez az egész nem igazán számít. Épp ideje volt már, hogy megelőzzön, és egyúttal gratulálni is szeretnék neki az első Red Bull-os futamgyőzelméhez” – tette hozzá.

Lando Norris (Fotó: McLaren) Lando Norris (Fotó: McLaren)

„Sokkal gyorsabbak nálunk, szóval várható volt, hogy le fog előzni. Nem vagyok csalódott, amiért elveszítettem a harmadik helyet a bajnokságban, a hétvégével viszont elégedett voltam” – emelte ki a fiatal versenyző, aki ötödikként ért célba Bakuban.

Azt már a hétvége után kijelentette, bár a legjobb egy dobogós helyezés lett volna, az ötödik pozícióval maximálisan elégedettnek kell lennie, hiszen az időmérőn és a futam első szakaszában is messze volt ettől a helyezéstől. A rendhagyó, az utolsó két kört megelőző állórajt után viszont több pozíciót is nyert, és újra fontos pontokat szerzett.

Ami a kétkörös „sprintversenyt” illeti, Norris élvezte azt. „Egészen más érzés volt, mint egy normál rajt, a lágy gumikkal ugyanis sokkal több tapadásod van, amikor alig van már üzemanyag az autóban. Szóval sokkal keményebben támadhatsz. Így azért valamivel élvezhetőbb volt a dolog, és pozíciókat is nyerhettünk azzal, hogy Lewis (Hamilton) elfékezte az első kanyart és kiment a pályáról, aztán azzal is, hogy lehagytuk Jukit (Cunoda)” – fogalmazott.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak