Musorujsag
Élő Eredmények

Ez az a Vettel volt, akit a Red Bull ismer

Ez az a Vettel volt, akit a Red Bull ismer

Sport 1, Sky, Auto Motor und Sport
Volt Red Bull-os főnöke úgy látja, a Forma–1 visszakapta a régi Sebastian Vettelt. Mégis kezd működni a környezetváltás pszichológiai hatása?

Nagyon döcögősen kezdődött Sebastian Vettel Aston Martin-os pályafutása. A téli teszteken műszaki hibák miatt került hátrányba, Bahreinben pedig elkövetett egy olyan hibát is, ami a ferraris mélypontját idézte. Ezek után sokan temetni vagy félteni kezdték a négyszeres bajnokot, ám az utóbbi két versenyhétvége reményt adott arra, hogy Vettel számára lehet visszaút.

A monacói ötödik helyét Bakuban egy váratlan dobogóval fejelte meg, és bár a második pozícióhoz mások hibái is kellettek, Vettelnek a végeredménytől függetlenül sikerült bizonyítania, hogy végre megtalálta az összhangot az autójával, és az önbizalmát visszanyerve újra képes nagyon erős versenyeket futni.

Korábbi mentora, a Red Bull-tanácsadó Helmut Marko örömmel nézte, ahogyan volt versenyzője a bakui dobogón pezsgőzött.

„Ez az a Vettel volt, akit ismerünk. Ahogyan a dobogóra ugrott, de főleg az előzése, a csatája Gaslyval, az első körök. Nagyon örültem, hogy relatíve gyorsan eljött nála a fordulópont. Remélem, hogy más pályákon is így lesz. Ő az első számú a Stroll-csapatban, amit apuci valószínűleg nem talál majd annyira jónak…”

– nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak az osztrák.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

A német Sky televízió szakértőjeként dolgozó Ralf Schumacher szerint is eljött a fordulópont Vettel beilleszkedésében. „Szuper hétvégét teljesített. Az időmérő edzésen még peches volt a piros zászló miatt, a versenyen viszont nagyon gyors volt, és az újraindítás után szuper előzéseket mutatott be. A kiemelkedő teljesítménye nem a véletlen műve. Elég más versenyzőkre pillantani. Gyakran látunk olyan beilleszkedési problémákat másoknál is, mint Vettelnél. Carlos Sainz az egyetlen, aki azonnal boldogult a csapatváltása után, és például Sergio Péreznek is gondjai vannak az időmérőkön.”

„Az Aston Martinnál teljesen más filozófiát követnek, mint a Ferrarinál. Nincsenek tesztlehetőségek, korábban télen is sokkal több idő volt felkészülni. Most szinte a versenyek a teszthétvégék, és emiatt egyszerűen időre van szükség. Sebastian emellett mindig nagyon érzékeny volt az autó hátuljára, stabil hátsó rész kell neki. Az autón történtek módosítások, amik kedveztek neki. Két ilyen rendhagyó pályán jól teljesíteni, mint Monaco és Baku – remélem, hogy így folytatja” – boncolgatta Vettel javulásának hátterét a korábbi versenyző.

A Vettellel éveken át minden futam után elsők között interjút készítő boxutcai riporter, Kai Ebel eközben úgy érzi, honfitársa formajavulása mögött a technikai okok mellett pszichológiai tényezők is állnak. A német RTL újságírója a Sport1-nak nyilatkozva rámutatott: „Vettel mindent jól csinált Bakuban. Higgadt maradt a nehéz utcai pályán – és ebben van valami. A favoritok egymás után tűntek el, és ebből Vettel profitált. Az utcai versenyek mindig különlegesek, ott türelemre van szükség, és Vettel türelmes volt.”

Sebastian Vettel nyilatkozik a német RTL riporterének, Kai Ebelnek (Fotó: XPB)

„Pár éven keresztül gyakorlatilag legyőzhetetlen volt, és négy bajnoki címet szerzett. Ezek után egy olyan csapathoz került, ahol visszaéltek a jó szándékával.”

„Ilyenkor jön a kétkedés önmagadban, és bizonytalanná válsz. Erről az útról vissza kellett fordulnia, és az utóbbi két versenyen ez meg is történt. Szerintem ez egyszerűen fejben dőlt el. Most javult, és egy teljesen más Sebastian Vettelt láthatunk”

– állapította meg Ebel.

Szerinte a környezetváltozás és az Aston Martin más közege most kezdi érzékeltetni a hatását Vettelnél. „Sebastiannak egy családias légkörre van szüksége, jól kell éreznie magát az autóból kiszállva. A Red Bullnál ez megvolt, aztán a Ferrarihoz ment, és ott másképp mentek a dolgok. De amíg a barátja, Kimi Räikkönen volt a csapattársa, még jól érezte magát. Aztán Charles Leclerc váltotta Kimit, és valami megváltozott. Onnantól már nem Vettel volt a nagymenő, és ettől idegessé vált. Vettelnek egyfajta melegség kell, és ezt a Ferrarinál elvesztette.”

„Egy ponton túl a versenyző elveszíti a magába vetett hitét. Sebastian Vettel közel került ehhez a ponthoz, most viszont visszatért. Egyvalamire viszont még figyelni kell: Lance Stroll csapattársa, akinek az apja a tulajdonos. Ő biztosan nem szeretné, hogy a fia túlságosan lemaradjon” – hívta föl Markóhoz hasonlóan a figyelmet az Aston Martin családi szálaira.

Vettelt Strollék most aligha aggasztják. A futama után elmondta, neki és a csapatnak is jól jött a sikerélmény, és lendületet biztosíthat számukra a következő versenyekre.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Valami átkattant – avagy újjáépülőben Sebastian Vettel
Valami működésbe lépett Sebastian Vettelnél. Az Aston Martinnal első dobogós helyezését szerző német egyre magabiztosabb a volánnál, és elismeri, pszichológiai szempontból is jót tesznek a jó eredmények.
Aston Martin Cognizant Formula One Team
Vettel Leclerc-nek: Én megmondtam!
Hiába figyelmeztette előre, így is alaposan meglepte Sebastian Vettel a korábbi ferraris csapattársát Bakuban. A német csatájukról, a szombati üzenetváltásukról is beszélt.
Aston Martin Cognizant Formula One Team
Brawn: Vettel újjászületett és ezt jó látni
Ismét Sebastian Vettelt nevezte meg a nap versenyzőjének a Forma–1 sportigazgatója, Ross Brawn, aki összegzőjében Max Verstappen és Lewis Hamilton drámájáról, valamint Sergio Pérez diadaláról is kifejtette véleményét.
Aston Martin Cognizant Formula One Team