Musorujsag
Élő Eredmények

Mazepin négyest adott magának

Mazepin négyest adott magának

GMM
Hogy ötből, vagy esetleg tízből azt nem árulta el, de Nyikita Mazepin négyest adna az első hat Forma–1-es versenyén nyújtott teljesítményére, miután látja a javuló tendenciát. Ha az első hétvégék után kellett volna osztályoznia, rosszabb értékelést kapott volna magától.

A Forma–2 rosszfiújaként érkezett a királykategóriába, első versenyhétvégéin pedig hírnevének megfelelően viselkedett és teljesített a Haas orosz újonca: több alkalommal is vitába keveredett riválisaival és volt néhány látványos hibája is. Az utóbbi hétvégéken azonban látszik a javulás, Mazepin már kevesebb hibával versenyez.

Amikor megkérték, értékelje szezonkezdését, az orosz ezt külön kiemelte, mondván azért ad magának négyest, mert tudott javítani a gyenge kezdést követően, melynek egy hosszas elemzési folyamat során csapatával megtalálta az okait.

Nyikita Mazepin (Fotó: XPB)

„Ha Bahrein után tették volna föl ezt a kérdést, akkor nagyon alacsony pontszámot adtam volna magamnak” – ismerte el őszintén a fiatal versenyző. „De az elmúlt futamok alapos elemzése során kiderült, hogy a rossz eredményeim és a kanyarjaim oka az autó volt. Ezek után most már valószínűleg négyet adnék magamnak.”

Azt, hogy 2021 nehéz lesz Mazepin a csapattárshoz és a csapat vezetőségéhez hasonlóan előre sejtette, hiszen a mezőny egyik leggyengébb autójával kell újoncként helyt állnia. Ezzel kapcsolatban elmondta, már az F2-ben is megtanulta, hogyan kell megbirkózni a gyengébb eredményekkel.

Első ottani szezonjában ugyanis jóval a várt szint alatt teljesített, majd eredményei második évadjában (2020-ban) javultak jelentős mértékben. „A 2019-es szezon előtt egészen egyszerűen mentálisan nem voltam felkészülve a várható eredménytelenségre. Az ember mindig meg akarja mutatni magát, jól akar teljesíteni. De sajnos a versenyeken, és az élet más területein sem mindig érsz el olyan eredményeket, mint szeretnél. Az idei szezon persze így sem könnyű. Az F1-es nyomás összehasonlíthatatlan más szériákkal. De szerintem jól és méltósággal reagálok erre” – mondta.

Nyikita Mazepin (Fotó: XPB)
Borítókép: Nyikita Mazepin (Fotó: Haas)

További tartalmak