Musorujsag
Élő Eredmények

A csapatok trükközése állhat a bakui defektek hátterében?

A csapatok trükközése állhat a bakui defektek hátterében?

La Gazzetta dello Sport
Olasz források szerint könnyen elképzelhető, hogy nem a Pirelli, hanem maguk a trükköző csapatok lehetnek a felelősek az Azeri Nagydíjon történt defektekért.

Két nagyon hasonló gumihiba határozta meg az Azeri Nagydíj végkimenetelét. Előbb a futam közepén Lance Stroll, aztán a hajrában az élen álló Max Verstappen bal hátsó gumija durrant szét váratlanul a célegyenesben. A Pirelli már a futam után megkezdte az abroncsok vizsgálatát, és elsőre azt állapította meg, a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy valamilyen külső tárgy, például törmelék okozhatott sérülést. E tézisüket szerintük erősítette, hogy Lewis Hamilton hátsó gumiján találtak egy 6-7 centiméteres vágást, igaz, Mario Isola sportigazgató elismerte, az akár a Verstappen-baleset után is keletkezhetett, amikor a brit áthajtott a törmelékeken.

A gumikat később Milánóban, a Pirelli központjában vizsgálták tovább, hivatalos eredményt még nem közöltek. Az olasz La Gazzetta dello Sport című sportlap ugyanakkor arról számolt be, hogy a gyártónak most egy új elmélete is van a defektek kapcsán: nem zárható ki, hogy az érintett csapatok trükköztek a gumikkal, és nem követték a Pirelli iránymutatásait.

Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA) Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA)

A sportlap egy belső forrásra hivatkozva írta ezt, akitől úgy tudják, a cég a saját felelősségét kizárta, mivel kiderült, a gumik szerkezetével nem volt gond.

„A Pirelli először azt gyanította, hogy törmelék okozhatta a sérülést, de az azóta lefolytatott elemzések most nem ezt mutatják. A Pirellinek vannak kétségei a valódi guminyomást illetően. A csapatok trükköznek, és ezt nehéz felügyelni, de ennek komoly következményei lehetnek egy olyan pályán, mint az azeri”

– írta a rózsaszín lap.

A Pirelli évek óta megszabja, hogy a csapatok milyen minimális guminyomás mellett használhatják abroncsaikat (ezt a gyakorlatot egyébként a 2013-as sorozatos gumigondok miatt vezették be). Az értékeket a futam előtt ellenőrzik, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az abroncsok nyomása a pályán is az előírt értékeknek felel meg, hiszen menet közben a gumik hőmérsékletétől függően a gumik nyomása is változik.

Ezt a csapatok igyekeznek is kihasználni, és a Pirelli most állítólag azt gyanítja, hogy a bevetett trükköknek lehet köze a defektekhez. „Az FIA ellenőrzi, hogy a gumik nyomása megfelelő-e a verseny előtt, de ha tudod, hogyan kell használni a kerékmelegítőket ahhoz, hogy csökkenjen a gumik nyomása a versenyen, azzal nagyobb tapadást nyerhetsz” – írta az olasz lap, hozzátéve, e módszer egyúttal a gumikat érő terhelést és ezáltal a hiba veszélyét is növeli.

Lance Stroll (Fotó: XPB)

Hogy a csapatok trükköznek a gumik menet közbeni nyomásával, az aligha lehet újdonság a Pirelli számára. Korábban különböző gázok használatát is bevetették, amik másképp reagálnak a melegedésre, mint a levegő, ám e módszert betiltották. Emellett fölmerült, hogy talán az ellenőrző rendszer sem tökéletes, hiszen a futamok előtt nem ellenőrzik minden autó guminyomását, a jelentett adatokat pedig akár torzítani is lehet.

A helyzet tehát több szempontból is zavarosnak tűnik. Mindenesetre érdekes tény lehet, hogy a Pirelli a bakui hétvége folyamán módosított az eredetileg meghatározott nyomásértékein, pénteken a szabadedzések után a hátsó gumik nyomását 19-ről 20 PSI-re emelte, mivel a vártnál nagyobb mértékű elhasználódást tapasztalt. A német Sky televízió exversenyző szakértője, Ralf Schumacher ennek kapcsán jegyezte meg: „A Pirellinek aggódnia kellett pénteken, különben nem emelte volna a guminyomást.”

Ami a csapatok guminyomással való játszadozását illeti, biztos megoldást idén aligha találnak rá, hiszen a Pirelli jelenleg nem kap élő idős adatokat a gumikról úgy, mint a csapatok az autóról a telemetrián keresztül. 2022-ben viszont ez változhat, mivel a jövőre érkező új, 18 colos gumik esetében új megoldásokkal fogják figyelni az abroncsok állapotát. Addig viszont marad az évek óta bevett gyakorlat: a csapatok mindent megtesznek a teljesítmény tökéletesítéséért, a Pirelli pedig a pályán tapasztaltak alapján emeli a nyomásértékeket, ha rizikót észlel.

Borítókép: Max Verstappen defektes gumija (Fotó: XPB)

További tartalmak