Musorujsag
Élő Eredmények

Cunoda elismeri, sokat segített a költöztetés

Cunoda elismeri, sokat segített a költöztetés

F1
Az Alpha Tauri újonca, Cunoda Juki úgy érzi, az Azeri Nagydíjon mutatott jó szereplés már annak köszönhető, hogy a gyenge szezonstartot követően főnökei segítségével elkezdte újraépíteni magát.

Cunoda a bahreini nyitóversenyen még pontot szerzett, utána viszont egy komolyabb mélyrepülés következett több hibával és ideges megjegyzéssel, melyek miatt a fiatal versenyző több kritikát is kapott. Később elismerte, túl magasra tette a mércét magával szemben és megviselte az F1-es szereplés okozta nyomás, valamint az, hogy lassan tudta fölvenni a királykategória ritmusát.

Főnökei ezen a ponton avatkoztak be: a fiatal versenyzőt Olaszországba költöztették, hogy közel legyen a csapat főhadiszállásához, és egy komolyabb fizikai valamint mentális felkészülési programot is készítettek számára.

Cunoda úgy érzi, ennek a lépésnek köszönhetően most újraépítheti magát, mégpedig új alapokra és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy már Bakuban eredményesebben szerepelt. „Baku előtt volt néhány nehéz hétvégém, szóval az ottani eredmények nagyon jó érzéssel töltöttek el” – idézi az F1 hivatalos oldala a fiatal versenyző szavait.ű

Cunoda Juki (Fotó: XPB)

„A korábbi versenyekhez képest a felkészülésem sokkal jobb volt, és már az első edzéstől kezdve nagyon jól éreztem magam az autóban. A Baku előtti héten Olaszországba költöztem, az időm nagy részét aztán a gyárban töltöttem, ahol azt tanulmányoztam, hogyan közelítjük majd meg a hétvégét, és átnéztem az autóval kapcsolatos problémákat. Úgy döntöttünk, egy kicsit máshogy állunk majd a hétvégéhez, többet beszélgettünk, és egy bejött” – emlékezett vissza.

„Az időmérőn először jutottam be a Q3-ba, és azt hiszem, sikerült mindent új alapokra helyezni azzal kapcsolatban, hogyan építsük fel a hétvégét. Az eredmény összességében rendben volt, elégedett vagyok vele, még akkor is, ha az újraindítás után pozíciót buktam” – összegzett.

Ami a költözést illeti, a japán elárulta, az első hetek után élvezi az olaszországi életet. „Az idő és a kaja jó. Több időt tölthetek a gyárban, ahol egyeztethetek a mérnökökkel. Ez volt a helyes lépés, hogy Olaszországban költöztem. Ez nagyon pozitív számomra, noha ez azt jelenti, hogy a szimulátoros edzésekre el kell utaznom az Egyesült Királyságba” – magyarázta.

Végül elmondta, két ijesztő utcai verseny után már alig várja, hogy a hétvégi Francia Nagydíjon egy „tágas” pályán versenyezzen. „Ezen a pályán korábban már mentem is, szóval ennyiben is más lesz a helyzet, mint Portugáliában, Monacóban vagy Bakuban volt, azok ugyanis minden téren új helyszínek voltak számomra. Ez pozitív, bár F1-es autóban nyilván ez a pálya is más. Nagyok a bukóterek, szóval nem kell annyira óvatosan ismerkednem. A beállítások szempontjából is más lesz, mint Baku, ahol az autónk nagyon jól működött. Ez most minden szempontból más lesz, de már nagyon várom, és remélem, újra pontszerző leszek” – zárta gondolatát.

 

Borítókép: Cunoda Juki (Fotó: XPB)

További tartalmak