Musorujsag
Élő Eredmények

Kvjat: Remélem egy jobb környzetben térhetek vissza, mint a Red Bullé volt

Kvjat: Remélem egy jobb környzetben térhetek vissza, mint a Red Bullé volt

Motorsport
Az Alpine tesztversenyzőjeként ténykedő Danyiil Kvjat továbbra sem tett le arról, hogy visszatér a királykategóriába, ehhez azonban egy a Red Bullénál jobb környezetet keres, ahol kamatoztathatja tudását.

A Toro Rosso/Alpha Tauri és a Red Bull korábbi versenyzője még mindig csak 27 éves, de már meglehetősen hosszú, kanyargós pályafutás áll a háta mögött. Többször került ki, majd került vissza a Red Bull kötelékébe, időközben pedig volt tesztversenyző a Ferrarinál is. 2021-nek is ebben a pozícióban vágott neki, de nem a vörösöknél, hanem az Alpine-nál.

Továbbra is ott van tehát a tűz közelében, jövőre pedig visszatérne a rajtrácsra. Noha korábban úgy fogalmazott, minden lehetőségre nyitott, legutóbb kicsit odaszúrt korábbi csapatának, elmondta ugyanis, hogy legszívesebb a Red Bullénál kellemesebb környezetben dolgozna.

Legyen szó bármiről is, versenyezni akarok” – jelentette ki a Motorsportnak nyilatkozó versenyző. „Az első dolog, ami beugrik az természetesen az F1, mert még mindig tudnék mit mutatni. És remélhetőleg egy másik munkakörnyezet jobb lesz majd számomra, mint az, amiben eddig voltam. Nagyon szeretnék még egy esélyt, de ez nem arról szól, mit szeretnék.”

Danyiil Kvjat (Fotó: XPB)

„Néha jön egy lehetőség, máskor viszont nem. Meglátjuk, rövid távon milyen opcióm lesznek. A következő néhány hónap döntő fontosságú lesz ebből a szempontból. És egyébként is, nagyon sok egyéb széria van, ahol folyamatosan versenyezhetek, és jól kereshetek” – magyarázta.

Noha F1-es pályafutása eddig nem a tervek szerint alakult, Kvjat nem veszített semmit önbecsüléséből, mondván továbbra is büszke arra, amit a legmagasabb szinten elért. „Ha visszatekintek, és látom, milyen versenyzőik vannak most a Red Bullnak, büszke lehetek arra, amit elértem” – fogalmazott utalva arra, hogy elismert pilóták mellett is helyt állt.

„Őszintén, nem hiszem, hogy többet elérhettem volna, ez pedig önbizalmat ad a jövőre nézve, mert tudom, mire vagyok képes. A Red Bullnál töltött időszak miatt a süllyesztőbe is kerülhettem volna, de több olyan versenyző is van, aki küszködött. Ebből a szempontból emelt fővel tekintek vissza” – zárta gondolatát.

Borítókép: Danyiil Kvjat (Fotó: XPB)

További tartalmak