Musorujsag
Élő Eredmények

A PURE ETCR elektromos túraautó bajnokságban folytatja pályafutását Nagy Dani

A PURE ETCR elektromos túraautó bajnokságban folytatja pályafutását Nagy Dani

Nagy Dani media
„Életem legnagyobb kihívására készülök a hétvégén!"

Az idén bemutatkozó, bivalyerős elektromos túraautókat felvonultató PURE ETCR sorozatba igazolt az M4 Sport motorsport szakértője, Nagy Dani, aki a gyári támogatott Zengő Motorsport X Cupra csapat hivatalos feljesztő-versenyzőjeként egy Cupra e-Racert vezet majd.

A WTCR-ben szabadkártyásként dobogóra álló versenyző lesz az Eurosport Events által szervezett sorozat egyetlen magyar pilótája, és igazi világklasszisok veszik majd körül.

Dani mellett a kétszeres DTM-győztes és ralikrossz világbajnok Mattias Ekström, valamint a Túraautó Világkupáról ismert Mikel Azcona és Jordi Gené alkotja majd a Zengő Motorsport első elektromos pilótafelállását.

„Életem legnagyobb kihívására készülök a hétvégén! Csatlakozom a PURE ETCR elektromos túraautó bajnoksághoz, méghozzá a Zengő Motorsport és a Cupra fejlesztőpilóta-versenyzőjeként. Az első futam a hétvégén Olaszországban, Vallelungában kerül megrendezésre.” 

„Óriási dolog magyar versenyzőként, magyar csapatban gyári támogatott státuszban versenyezni egy ilyen különleges, kiemelt bajnokságban. Az autót a versenyhétvégén fogom kipróbálni először, ami komoly kihívás, hiszen a csúcseljesítménye eléri a 700 lóerőt, ami természetesen a világ legerőseb túraautójává teszi a CUPRA Leon E-Racert.” 

„Minden új. A bajnokság lebonyolítása, a koncepció, én pedig soha nem mentem az ETCR autóhoz még csak hasonló versenyautóval sem. Biztosan idő kell mire minden összeáll, azt viszont garantálhatom, hogy nem azért kaptam ezt a lehetőséget, hogy élvezkedjek a kormány mögött és gyorsulgassak az autóval. A csapat és az autó gyártója, a Cupra is eredményeket vár, én pedig készen állok harcolni az elemekkel! Köszönöm a lehetőséget a Zengő Motorsportnak és a CUPRAnak, vasárnap a képernyők előtt találkozunk!” – írta közösségi oldalán Nagy Dani.

A PURE ETCR a történelem első többmárkás elektromos túraautó-sorozataként komoly tabudöntögetésbe kezd idén. A versenyek lebonyolítása például inkább hasonlít majd egy ralikrossz eseményre, mint egy hagyományos gyorsasági pályafutamra.

A versenyzők rövid, 2-3 körös előfutamokban harcolhatják ki a döntőbe kerülést, melyek rajtsorrendét egykörös kvalifikáción határozzák meg. Pontokat viszont már az előfutamokban is osztanak. A végén lesz A és B-döntő, és a megszerzett pontok alapján jön ki a hétvége győztese.

Erre azért van szükség, mert a szervezők hallani sem akarnak energiaspórolásról. Így bár a futamok rövidek lesznek, abban mindenki biztos lehet, hogy más elektromos sorozatokkal ellentétben itt végig az autók maximális teljesítményét láthatja a közönség.

Ráadásul olyan teljesítményről van szó, amivel a PURE ETCR minden idők legerősebb túraautó bajnoksága lehet. Az autók 400 LE folyamatos teljesítményleadásra képesek, maximális erejük pedig eléri a 670 LE-t. Ezt (hivatalos nevén Power Up) minden futamon meghatározott ideig használhatják az előzések segítésére, vagy védekezésre.

Kuriózum még, hogy a látvány kedvéért a lóversenyekhez hasonló rajtgépből indulnak majd az autók, és a versenygépeket a futamok között figyelemreméltó standokon töltik majd újra.

A PURE ETCR első szezonja öt fordulóból áll; az elsőt június 18-20 között, azaz most hétvégén rendezik Vallelungában. Ezután a Motorland Aragon és Koppenhága következik, majd augusztus 20-22 között a Hungaroringra látogat a mezőny. Az évzárót a dél-koreai Injében tartják.

További tartalmak