Bakuban ugyan jobb formát mutatott, összességében maga Fernando Alonso is elismerte, nehezebben rázódik vissza a Forma–1-be, mint azt előzetesen gondolta. A spanyol 2018-ban fordított hátat a királykategóriának, az azt követő két évben az Indycarban, a WEC-ben és a Dakar-ralin versenyzett, majd csatlakozott az Alpine-hoz, abban bízva, hogy a 2022-es nagy szabályváltozásokkal a csapat az élmezőnybe léphet.
Az istállót tanácsadóként segítő négyszeres világbajnok, Alan Prost szerint semmi meglepő nincs Alonso dadogós kezdésében. Ő 1993-ban egy év kihagyás után tért vissza a Williamsszel, és bár a csapat akkoriban egyeduralkodó volt az aktív felfüggesztéses autójával, a francia számára kimondott nehézséget okozott az alkalmazkodás a természetellenes érzést nyújtó masinához.
„Nem lepődtem meg, hogy idő kell neki. Ehhez tényleg idő kell. A szimulátor jó dolog, de a valódi autóban kell otthon érezned magad. És a fizikai állapot is fontos, amit inkább fiziológiának neveznék, mivel a gyomornak, az egész testednek, a látásodnak, a fejednek is rendben kell lennie. És ne feledjük, nem tudhattuk, milyen hatása lehet a kerékpárbalesetének, ezért egy kicsit én aggódtam.”
„Egyre jobb lesz, de még mindig nincs a csúcson véleményem szerint. Tudja ezt, és most arra számítunk, hogy a Francia Nagydíjon jobban fog teljesíteni, mert az egy más pálya, szélesebb, jól ismeri. Meglátjuk, mindenesetre nem lep meg, hogy egy kis időbe telik ez neki” – mondta a kétszeres bajnokról az F1 Nation podcastnak.

Prost saját visszatérésének nehézségeit is felidézte.
„Amikor visszatértem Portugáliában, föltettem magamnak a kérdést, minek tértem vissza. Sokkoló volt számomra, fizikálisan és mentálisan is. Nagyon-nagyon fitt voltam, hihetetlenül fitt, csak öt százalékos volt a testzsír arányom. Viszont amikor szeptemberben visszatértem ilyen fitten a Forma–1-es tesztre, teljesen elveszettnek éreztem magam.”
„Minden, amit az autón kívül teszel, fontos, de nem annyira fontos, mint a Forma–1-ben elvégzett munka. Másfajta izmokat erősítesz, az egész fiziológiája más, a látás is fontos, és erre az autón kívül nem lehet edzeni” – magyarázta a „Professzor”.