Musorujsag
Élő Eredmények

Schumachernek újra kell építenie a Mazepinnel szembeni bizalmát

Schumachernek újra kell építenie a Mazepinnel szembeni bizalmát

Racefans, Motorsport Week
Nem neheztel már Mick Schumacher a bakui leintés előtt a kormányt rá rántó Nyikita Mazepinre, ugyanakkor előrebocsátotta, ennél súlyosabb következménye lesz, ha a történtek megismétlődnek.

„Meg akar minket ölni?!” – kérdezte dühösen az Azeri Nagydíj befutója után Mick Schumacher a csapatrádión. Nyikita Mazepinre célzott, akit az utolsó körben a célegyenesben előzött meg szélárnyékból, úgy, hogy az orosz a manővere elején durván jobbra rántotta a kormányát, majd ugyanolyan hirtelen mégis kitért az útjából.

Miután mérnöke a levezető körben nyugalomra intette és jelezte, zárt ajtók mögött beszélik meg a történteket, Schumacher a leintés után nem is beszélt Mazepin manőveréről. Főnökük, Günther Steiner a következő héten aztán elmondta, sikerült rendezni a sorokat, az orosz bocsánatot kért, Schumacher profin elfogadta ezt, és minden rendben közöttük.

Mick Schumacher (Fotó: XPB)

A Francia Nagydíj csütörtöki sajtónapján az érintettek már nem kerülhették a témát. „Volt egy megbeszélésünk közvetlenül a futam után Güntherrel, Ajaóval (Komacu vezető mérnök) és Nyikitával. Nyilván beszéltek az esetről, aztán behívtak engem is, és közösen megbeszéltük” – mesélte Schumacher. „A videó visszanézése után bocsánatot kért. Szóval ilyen tekintetben rendben voltunk, nem volt már min gondolkodni utána.”

Hangsúlyozta, nem önmagában a manőver miatt volt dühös, hanem a váratlan helyzet miatt.

„Abban a pillanatban eléggé bosszantó volt, mivel nem számítasz ilyesmire, főleg nem csapattársak között. Megértem, hogy ez az utolsó kör volt, amikor nyilván harcolunk. Ha ilyen szélárnyékot fogsz, ha a maximális energiát használod és mindent bevetsz, akkor nem állíthat meg semmi. Az egyetlen mód, hogy megállíts valakit, ha ráijesztesz azzal, hogy a falnak nyomod. És ő nyilvánvalóan ezzel próbálkozott. Hogy őszinte legyek, én nem vettem el a lábam a gázról, szóval így is elkaptam.”

„Mint mondtam, nem számítottam erre, ezért reagáltam annyira hevesen utána. De ahogy már én és a csapat is elmondtuk, tisztáztunk mindent, és most tiszta lappal indulunk itt.”

Mazepin eközben próbálta élét venni a történteknek. Kijavította például a kérdezőt, aki incidenst említett. „Ez nem helyes megfogalmazás, itt nem volt incidens. Mindkét autó első szárnyakkal, fényes festéssel tért vissza a boxba, olyan állapotban, mint a futam előtt, szóval én ezt pozitívan szemlélném” – mondta az orosz.

Nyikita Mazepin (Fotó: XPB)

Megjegyezte, hiába nézte végig a visszapillantót, másra számított Schumachertől. „Egy kis félreértés volt közöttünk. Egy mozgalmas futam végéhez közeledtünk – és nem ez volt az első ilyen idén – és lehetett választani a külső vagy a belső ív között. Azt gondoltam, hogy a belsőt választja, de a külsőt választotta. Amikor láttam, hogy eltökélte magát, visszatáncoltam, mert végső soron nem a pontokért harcoltunk, és számomra a csapat eredménye volt az első.”

Schumachert megkérdezték, a történtek után képes-e még bízni a csapattársában.

„A csapattal folytatott megbeszélés után biztosra veszem, hogy minden rendben lesz, és újra fel tudjuk építeni a bizalmat. Mind versenyzők vagyunk, biztosra veszem, hogy tudjuk kezelni ezt”

– felelte.

A német annak kapcsán, hogy a történeket végül az FIA nem vizsgálta ki, elmondta: „Ha újra megtörténik, talán súlyosabb következményei lesznek. De ebben az esetben talán számított, hogy csapattársakról volt szó, és inkább házon belül maradt az ügy, nem a bírákkal vagy a versenyigazgatóval vitattuk meg. De mint mondtam, ha újra megtörténik, biztosan jelenteni fogják a bíráknak és a versenyigazgatónak.”

Nyikita Mazepin (Fotó: XPB)

Mazepin állítja, továbbra is jó a kapcsolatuk Schumacherrel. „Az első naptól kezdve ilyen volt, és ez így is marad. Mindketten fiatal versenyzők vagyunk, akik feszegetik a határokat, de amíg mindkét autó egy darabban ér célba, úgy érzem, rendben leszünk a csapatfőnöknél.”

Schumacher bocsánatkérésről tett nyilatkozata kapcsán azért volt egy megjegyzése Mazepinnek. „A csapaton belüli megbeszélésünknek szerintem a csapaton belül kellene maradnia. De ha már ő kész volt nyilvánosságra hozni ezt, elmondhatom, hogy bocsánatot kértem tőle, amiért így érzett, mivel érezhetően elégedetlen volt. Mindenesetre fontosnak érzem, hogy nem várja azt hogy túl könnyű lesz a dolga, mert az úgysem működne. Egyszerűen nem számítottam rá, hogy ott lesz, és ha úgy érzett, ahogy, akkor sajnálom.”

Borítókép: Mick Schumacher (Fotó: XPB)

További tartalmak