Musorujsag
Élő Eredmények

Vége a Ferrari meseheteinek?

Vége a Ferrari meseheteinek?

F1
A Ferrarinál attól tartanak, két váratlanul jól alakuló versenyhétvége után Franciaországban rájuk talál a realitás. A McLaren pedig már alig várja ezt…

Két utcai pálya, két pole pozíció, egy dobogó – jól jött ki a Ferrari abból, hogy az elmúlt két nagydíjat utcai pályán rendezték meg. A vörösök abból profitáltak Monacóban és Bakuban, hogy autójuk az egyik legjobb a mezőnyben a lassú kanyarokban – és ebből már-már úgy tűnt, a Scuderia kezd visszazárkózni az élmezőnybe.

Charles Leclerc szerint ez azonban csak pillanatfelvétel volt, a Francia Nagydíjon minden másképp fog alakulni. „Sajnos attól tartok, hogy ezen a hétvégén visszatérünk a realitásba” – jelentette ki.

A monacóit szembesítették azzal, hogy már Azerbajdzsánban is ezt jósolta, aztán szombaton mégis a pályafutása 9. pole-ját ünnepelte. „Elég bután éreztem magam, hogy ezt mondtam, de Baku igazi meglepetésként ért minket. Legalábbis az időmérő edzésen. A versenyen ott voltunk, ahová vártuk magunkat” – reagált nevetve Leclerc.

„Ez a mostani egy átlagosabb hétvége lesz, egy normál pályán, nem egy utcain. Sok itt a közepes tempójú kanyar, amikben kicsit jobban küszködtünk. Arra számítok, hogy inkább olyan lesz, mint a bakui verseny. De remélem, hogy tévedek, mint Bakuban, és sokkal gyorsabbak leszünk, mint gondoljuk.”

A Ferrari talán sokat javult 2020-hoz képest, ám Leclerc szerint megvannak még a maga gyengeségei. „A közepes tempójú kanyarokban vannak gondjaink, de összességében az egész csomagunkon javítanunk kell. Kis lépésekkel haladunk, de folyamatosan a jó irányba, és reméljük, hogy hamarosan rendszeresen a legjobb helyezésekért harcolhatunk.”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Nagy katasztrófára azért nem kell készülnie a tifosinak. Csapatuk már Barcelonában, egy másik „normál pályán” is képes volt a középmezőny legjobbja lenni. „A pontzónából azért remélem, nem csúszunk ki. A negyedik-harmadik csapat lehetünk, harcban a McLarennel, az Alpha Taurival, akikkel általában. Viszont nagyobb lesz a hátrányunk a két élcsapattal, a Mercedesszel és a Red Bull-lal szemben” – jósolta.

Csapattársa, Carlos Sainz hasonló várakozásokkal megy neki a hétvégének. „Visszatérünk oda, ahol általában vagyunk. Kicsit olyan lesz, mint Barcelona, ahol versenyképesek voltunk, de nem annyira, mint a legutóbbi két futamon. Meglátjuk, én inkább csak az autó teljesítményére fókuszálok, mert szeretnék mindent összerakni, és nem akarok túl sokat foglalkozni másokkal.”

Azok után, hogy két hete gondjai voltak a gumik felmelegítésével, Sainz számára fontosabb a jól összerakott három nap, mint hogy hol lesznek az ellenfelek. „Szeretnék összerakni egy hétvégét, jó időmérőt, sikeres rajtot és első kört, jó taktikát, gumikezelést. Úgy éreztem eddig, hogy amikor rendben volt a taktikánk, az időmérőnk nem volt jó, amikor az időmérő ment jól, akkor az első kör sikerült rosszul. Szóval jól összerakott hétvégét akarok, és akkor sok pontot szerezhetek a csapatnak.”

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

A Scuderia számára aligha lesz mindegy, melyik csapat hány ponttal távozik Le Castellet-ből. Az utóbbi két versenyen 2 pontos előnyre tettek szert a McLarennel szemben a konstruktőri bajnokság harmadik helyén. A wokingiak most visszavágnának.

Lando Norris szerint erre meg is van az esélyük – ő is a Ferrari visszaesésére számít. „A lassú kanyarokban nagyon versenyképesek, ott az egyik legjobb autó az övék, szóval az utóbbi pályák feküdtek nekik. Remélem, hogy itt most versenyképesebbek leszünk. Egyre jobbak lesznek, folyamatosan fejlődnek, de mi is próbálunk fejlődni minden területen” – mondta a brit.

Hozzátette, a McLaren előnye az lehet, hogy stabilabb teljesítményt nyújt, kevesebb hibával.

„Szombatonként nagyon gyorsak, Charles kétszer állt a pole-ban, Viszont több hibát vétettek, többet küszködtek vasárnaponként.

És ez az, amivel visszakapaszkodhatunk, és ami miatt kicsit erősebbnek tűntünk. Próbáljuk tartani ezt. A pontokat vasárnap osztják, nem szombaton, ami jó nekünk. Próbálunk közelebb kerülni hozzájuk az időmérőkön, és tartani a vasárnapi szintünket.”

Borítókép: Carlos Sainz és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak