Musorujsag
Élő Eredmények
×

Hamilton vázával feltámadt Bottas – lehet-e összefüggés?

Hamilton vázával feltámadt Bottas – lehet-e összefüggés?

F1, Sky Sports
Lényegében autót cserélt Baku után a Mercedes két versenyzője, és pénteken Franciaországban fordult a kocka a versengésükben. Nem világos, van-e bármi összefüggés, Toto Wolff viszont fontosnak tartja a versenyzők lelki békéjét.

A Mercedesnél azt mondják, bevett gyakorlat náluk, hogy időről időre elemeket, illetve vázakat cserélnek a garázs két oldalán – az e hétvégi cseréjük egyelőre nagyobb figyelmet kapott a megszokottnál. Csütörtökön erősítették meg, hogy Baku után Valtteri Bottas Lewis Hamilton első hat hétvégén használt vázával versenyez tovább, míg a brit címvédő a csapattársa által Imola után használt példányt veszi át.

„Folyamatosan cserélgetünk elemeket, és ez a terv részét képezte. Ezek áthozott vázak, már a második évüket teljesítik, szóval már milliónyi kilométer van bennük. Ez mindig is tervben volt” – indokolta a cserét Toto Wolff csapatfőnök a brit Sky Sportsnak.

Mindez rendben is lenne, csakhogy Bottas az előző vázzal Bakuban érthetetlenül gyengén teljesített, és a futam után megjegyezte, nem ismeri a vergődése okát, ám nem lepné meg, ha valami gond lenne az autójával. Csütörtökön ugyanakkor azt mondta, nem az autójával, a gumikkal és az önbizalmával volt gond, megértették a gyengélkedése okát.

Ezek után a Francia Nagydíj pénteki szabadedzésein délelőtt és délután is Bottas volt a gyorsabb mercedeses, az első tréningen 3, a másodikon 2 tizedmásodperccel lemaradó Hamilton pedig nemcsak küszködött az autójával, de a csapatrádión tett egy, a vázcsere szempontjából érdekesnek hangzó megjegyzést is: „Valami nincs rendben ezzel az autóval, ember” – mondta mérnökének.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

 

Ha megnyugtatja, Hamilton kaphat új vázat

Így vált érdekes kérdéssé, van-e bármi köze a vázcserének az eredmények mostani alakulásához. „Nehéz megmondani, hogy a váz, vagy a pálya állapota miatt lett-e más, mindenesetre sokkal jobb az érzés, mint két hete, ez biztos. Jól indítottuk a hétvégét, minden rendben van, és eddig egészen gyorsak is voltunk az autóval” – értékelt a nap végén a győztes Max Verstappentől csak 8 ezredmásodperccel elmaradó Bottas. „Nagyon más ez a pálya. Az egyensúly jó, a gumik jól működnek. Magabiztos vagyok az autóban, tudok bízni benne – ez jelenti a legfőbb különbséget” – vetette össze a helyzetet a bakuival.

Hamilton eközben nem tűnt elégedettnek, és arról beszélt, nem tapasztal túl nagy változást a két utcai pályához képest. „Nem nagy a különbség, hogy őszinte legyek. Még ha a pozíciók most teljesen mások is, mint Monacóban és Bakuban. Ez a hétvége eléggé szenvedős, talán mindenkinek. Lehet, hogy a pálya felülete miatt, vagy a hőmérséklete miatt, vagy akár a felfújt gumik miatt. Most jobban fel vannak fújva, mint korábban bármikor. Elég sokat csúszkálunk, és mindenki küszködik” – utalt a Pirelli defektek utáni óvatosságára.

Megkérdezték, a vázak között érez-e bármi eltérést.

„Ez egy másik pálya, szóval nehéz lenne megmondani, milyen különbség van a vázak között”

– felelte, majd az újbóli kérdésre, van-e különbség a vázak között, hozzátette: „Nem gondolnám.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Toto Wolff csapatfőnök mindenesetre jelezte, amennyiben Hamilton mégis másképpen érezné, a csapatuk nyitott a vázának újbóli cseréjére. „Jó visszajelzéseket kapni. Ha ez megnyugtatja a versenyzőt, akkor van tartalékvázunk, az egy vadonatúj példány, szóval bármikor cserélhetünk.”

Ugyanakkor az osztrák is hozzátette, nem sok jel utal arra, hogy a vázzal lenne probléma.

„Ez az a váz, ami nagyszerűen működött Monacóban, ami Valtterit az élre kvalifikálta. De persze sosem tudhatod. A mérnökök azt mondták, hogy mindent leteszteltek, kellően merev, nincs semmi különbség. De ha a versenyző úgy érzi, hogy ez nincs így, akkor nincs értelme semmit bizonygatnunk, változtatnunk kell”

– mondta.

A vázelmélet tehát továbbra is egy meg nem erősített, instabil alapokon nyugvó elméletnek tűnik. A Sky Sports szakértője, Paul di Resta azért megjegyezte, ilyen szempontból sosem mehetnek biztosra a csapatok. Elmesélte, hogy ő az egyik versenye után három-négy hétvégén keresztül rejtélyes okból túl lassúnak bizonyult az egyenesekben. Csapata mindent rendben talált a vázával, ám amikor egy másikat kapott, hirtelen minden megoldódott. Szerinte létezhet olyan sérülés vagy deformálódás, amit a csapatok sem vesznek észre.

 

Gumidilemma

A Mercedesnek mindenesetre lesz más megoldásra váró feladata is. Bottas például a közepes gumin futotta a leggyorsabb délutáni körét, a lágyon 0,3 másodperccel elmaradt önmagától. Hamilton pedig csak másfél tizedet gyorsult a piros keveréken. Ez azt mutatja, hogy a puhább típus már a kör vége előtt veszít a teljesítményéből, ami dilemma elé állíthatja a csapatokat az időmérő előtt – és nem feltétlenül csak a Q2-ben.

„Úgy éreztem, a közepes és a lágy gumi között nincs nagy különbség az egykörös teljesítmény szempontjából. Hosszú távon viszont nyilván a közepes a jobb. Biztosra veszem, hogy mindenki a közepesen akar majd rajtolni, mert azzal messzebbre juthat. De ehhez elég gyorsnak kell lenned velük, hogy elérd a Q3-at” – tekintett előre Bottas.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Hamilton eközben egyik gumit sem vélte jónak.

„Mindegyiket elég rossznak érzem… De a kemény lehet a legjobb. Elég kemény itt a hőmérséklet miatt, és minél lágyabb a gumi, annál rosszabb. Gyanítom, hogy mindenki alig várja majd, hogy a keményre váltson. De nem tudom biztosan, melyik gumi a leggyorsabb. A lágy már a kör felénél elfogy, a közepes pedig hiába ellenállóbb valamivel, nem tapad nagyon.”

A címvédő tudja, muszáj lesz gyorsulnia szombatra. „Minden lehetőséget megvizsgálok, sok változtatást hajtunk végre, sok elemzést végzünk este, és reméljük, hogy holnap jobb lesz. Az időeredmények mindenesetre nem borzalmasak. Közel vagyunk egymáshoz az élen, szóval legalább harcban vagyunk.”

Az nem lepte meg, hogy előttük zárta a nyitó napot a Red Bull. „Nos, egy ideje már ők vezetnek, szóval… Tudtuk, hogy gyorsak lesznek ezen a hétvégén” – kommentálta Verstappen elsőségét.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak